Már csak te vagy nekem

3. fejezet

Ez történt 2 hónapja. Azóta nem találkoztam se Scott-tal, se egy ismerőssel, ami azt jelentette, hogy a fiú betartotta a szavát, amiért nagyon hálás voltam. Viszont akadt egy kis problémám. Mégpedig az, hogy nem tudtam olyan tervet készíteni, amellyel sikeresen megszöktethetném Thomast. Napokon keresztül alig aludtam, és fogyott az időm. Az amely azt mérte, hogy mikor fogják teljesen ellenem uszítani a nagyszüleim az öcsémet. Én pedig csak ültem a letakart garnitúrán, és nem csináltam semmit. Mivel nem tudtam mit. Egyszerűen kifogytam a tervekből. Aztán felvetettem azt a lehetőséget magamban, hogy megkereshetném Stilest, akinek mindig volt terve. Viszont ezt a lehetőséget azonnal elvetettem, mivel nem akartam, hogy megtudja, hogy itt vagyok.

Egy hét elteltével, viszont már annyira kétségbe estem, hogy nem maradt más választásom. Meg kellett keresnem Stilest. Ami elég könnyű volt tekintve, hogy tudtam hol lakik és hova jár suliba. Oda ahova én is jártam 2 évvel ezelőtt, még 9.-ben.
Az elhatározásomtól olyan szintű adneralin fogott el, hogy futni tudtam volna, miközben keresem. Az első keresési helyem a Stilinski ház volt, ami nem volt messze, mivel egy utcával arrébb volt csak, így felkaptam egy fekete bőr dzsekit, egy fekete bakancsot, meg fogtam a táskám és elindultam. Mivel nem szerettem volna, ha bárki ismerőssel találkozom az utcán, így jobbnak láttam, ha az erdőben megyek el a célomig. Azt tudni kell erről a városról, hogy nem a legbiztonságosabb. Ezt még apukám mondta, aki vadász volt. Így fogtam egy íjat, ami a házban volt, majd útnak indultam.
Az erdőben hatalmas volt a csönd, ami nyugodtá és egyben félelmetessé tette ezt. Hallani lehetett, ahogy a lábam alatt recsegnek az ágak, amik az egyik vihar, vagy nagyobb szél esetén estek a földre. Olyannyira elvonta ez a figyelmem, hogy észre se vettem, amikor megérkeztem a Stilinski házhoz. Elraktam az íjamat, mély levegőt vettem, majd kopogtattam kettőt az ajtón és vártam, hogy kinyissák azt. Mikor kinyitották, csalódottan vettem tudomásul, hogy Mr. Stilinski az, Stiles apja. Gyorsan rendeztem a vonásaim, és egy halvány műmosolyt varázsoltam az arcomra.
-Mia? - csodálkozott a férfi.
-Hello Mr. Stilinski! - intettem ügyetlenül a kezemmel.
-Te hogy-hogy itt vagy?
-Stilest keresem.
-Nem úgy értem - rázta a fejét a férfi, amire már én is rájöttem. -Neked nem a nagyszüleidnél kellene lenned?
-De, csak vissza jöttem, hogy találkozhassak a barátaimmal - hazudtam meglepően jól.
-Ó... Értem. És ezt hogy-hogy hétköznap teszed meg iskolaidőben?
Ó a francba! - gondoltam.
-Mert már nagyon hiányoztak - hazudtam újból. Ha így folytatom, akkor megnyerem a legtöbbször kamuzó ember díjat - gondoltam.
-Értem. Nos. Nekem most mennem kell dolgozni, de ha szeretnéd megvárhatod itt Stilest. Még egy óra és itthon lesz.
-Igazán köszönöm a felajánlást, Mr. Stilinski, de inkább oda sétálok. Mire oda érek vége lesz az utolsó órájuknak is - mondtam, majd ezután elköszöntünk egymástól a férfival. Megvártam amíg elhajt a járőrkocsival, majd vissza mentem az erdőbe, hogy továbbra is rejtve maradhassak.

Mire oda értem a sulihoz, már alig voltak, ezért csak reménykedni tudtam, hogy ott lesz még Stilinski.
Kilépve az erdőből a fejemre húztam a kapucnim, az íjat, pedig szorosan markolva lépdeltem az iskola mentén. Hangokat hallottam a bejárat felől, de nem tudtam kivenni, hogy kik beszélgetnek és miről, ezért kiléptem a biztonságot jelentő fal mögül. Azonnal megláttam Stilest, aki nekem háttal állva beszélget Scott-tal és egy idősebb sráccal. Az utóbbi két személy egyből észre vettek. Én, csak egy pillantást vetettem rájuk, de bevallom, hogy az idegen férfiún kicsit tovább legeltettem a szemem, majd Stilest kezdtem el bámulni, jelezve nekik, hogy vele szeretnék beszélni. A srác észrevehette, hogy egy ideje már nem rá, hanem mögé tekintgetnek, mire megfordult, és ő is döbbenettel nézve rám kérdezte:
-Mia?
A fiú egyből oda futott hozzám, és szorosan megölelt, mire én kaptam az alkalmon, és miközben az idegen férfit néztem, ezt suttogtam a fiú fülébe:
-Stiles! Segítened kell!