Már csak te vagy nekem

6. fejezet

Másnap kerestem otthon egy telefont, és szerencsére találtam is. Dühös voltam magra, amiért nem tudtam megszöktetni az öcsém, és felkellett készülnöm arra, hogy a 9 éves testvérem mennyire csalódott lesz. Lassan tárcsáztam a számokat a vezetékes telefonba, majd mikor már elfogytak a számok, kénytelen voltam a hívás gombra nyomni. 3-szor csörgött ki, mire Thomas felvette.
-Szia Mia! - szólt bele boldogan.
-Szia Öcsi! Figyelj, be kell vallanom valamit.
-Igen?
-Stilessal rengeteg féle tervet készítettünk, még egy érzéketlen bunkótól is kértünk segítséget, de... De nem segített. Ezáltal nem tudok elmenni érted - nyögtem ki.
-Nem értem miről beszélsz, Mia - mondta továbbra is boldogan. -Hisz már úton vagyok hazafelé.
-Mi? - értetlenkedtem.
-Derek eljött értem - mondta.
-Ó...
-És azt üzeni, hogy hallotta amit mondtál róla.
-Óó... - nyújtottam el. -Figyelj Öcsi! Én most leteszem. Majd itthon találkozunk. Puszi! - köszöntem el Thomastól, majd kinyomtam a mobilt. Nem tudom mért nem aggódtam azért mert egy számomra vadidegen hozta el a tesóm, de valamilyen okból kifolyólag nyugodt voltam.

Egy órával később egy fekete Camaro állt meg a ház előtt, abból pedig az öcsém szállt ki, majd később Derek is.
-Mia! - szaladt oda hozzám az előbbi, miután kinyitottam az ajtót.
-Tom! Istenem, öcsi! - puszilgattam ölelgettem meg, amit boldogan viszonzott. Egyszer csak azt vettem észre, hogy az öcsémnek rázkódik a válla. -Te sírsz? - kérdeztem csodálkoza, miközben eltoltam magamtól.
-Igen. Te mért nem?
-Tudod Tom én már nagyon rég nem sírtam. És az se biztos, hogy tudok még. De egyébként miért sírsz? - néztem rá szomorúan.
-Mert nagyon hiányoztál! - szipogott. Erre, csak magamhoz húztam és szorosan megöleltem.
-Te is nekem! - suttogtam. -Tom!
-Hm? - adott értelmes választ.
-Mindennél! - suttogtam.
-Mindennél! - suttogta. Beküldtem a házba az öcsémet, majd Derekhez léptem, mire megcsapta az orromat az illata. Egyből gyorsabban kezdett verni a szívem.
-Minden rendben? - kérdezte a férfi.
-Jah - bólogattam kissé bódultan, majd megráztam a fejem, hogy visszatérjek, aztán Derekre néztem. -Köszönöm, hogy haza hoztad.
-Nem mondtam azt, hogy nem.
-De igent sem. Na, de köszönöm.
-Nem kell megköszönnöd.
-Derek! - szóltam rá.
-Tényleg ne...
Nem tudta befejezni a mondatot, mert emeltem a kezem, hogy egy pofonnal jelezzem neki, hogy fejezze be, de elkapta a csuklóm és gyilkos tekintettel nézett rám. Erre egy rossz emlék elárasztotta az elmémet, mire pánikolva kezdtem kérlelni a férfit.
-Derek engedj el! - ráncigáltam a kezem, de ő továbbra is szorította a kezem. -Derek! - továbbra se enged el. -DEREK! - üvöltöttem el magam, mire elengedett, én pedig berohanva a házba, becsaptam magam mögött az ajtót, és a hátsó ajtón kirohanva az erdőbe siettem. Eluralkodott rajtam a feltörő emlék, és csak mentem össze-vissza, miközben a nagyszüleim üvöltözésére válaszoltam. Vagyis a senkinek.
-Neh! Hagyjatok! Kérlek! - könyörögtem.
-Nem! Most megbűnhődsz, amiért ezt tetted a szüleiddel!
-Neh! Engedjetek el! Könyörgöm! - kiáltottam.
-Mia?! - fogta meg a felkaromat valaki, és maga felé fordított. Derek volt az. -Mia! Mondd el mit látsz! - szólt rám szigorúan, de lágy hangon a férfi.
-Ne... Nem... Nem tudom... - hazudtam.
-Mia! Hol vagy? - kérdezte.
-Derek! Hagyjál már! Egyáltalán mit keresel még itt? - rivalltam rá arra az emberre, aki csak segíteni akart, és aki egyben tetszett is.
-Csak legalább annyit mondj el, hogy jobban vagy? - kérdezte aggodalommal teli hangon, mire nagyot dobbant a szívem.
-Eddig is jól voltam - sütöttem le a szemem.
-Nem hinném. Tekintve, hogy folyamatosan kiabáltál, és sírtál.
-Mi? - döbbenten kaptam az arcomhoz, és meglepődve vettem tudomásul, hogy nedves az arcom. -Nos - húztam fel az érzelem mentes maszkom. -Valóban sírtam, és kiabáltam, de az már a múlté. Ha nem gond, én most vissza mennék az öcsémhez - léptem arrébb, hogy kikerüljem, de ő is arra lépett, így nem tudtam elmenekülni onnan.
-Szólj, ha máskor is ilyen történik - mondta komoran.
-Persz Derek Hale. Te leszel az első - mondtam gúnyos hangsúllyal, azzal vállon veregettem, majd ott hagytam a srácot.