29.rész

149 17 1
                                    

Tony a Bosszúállókkal együtt elment megmenteni a világot. Még csak pár napja ment el, de máris hiányzik. De azt mondta, majd néha hívni fog. És ki tudja? Lehet, hogy még akár hónapokig is távol lesz. Nem tudom, hogy fogom bírni. Majd csak lesz valahogy... Maryvel azt beszéltük ma este én megyek hozzá, mivel szegény úgy érzi túl sokat van nálam. Engem amúgy nem zavar, de én is szeretek ott lenni, úgyhogy így is jó.

Napközben semmi említésre méltó nem történt, ha csak az nem, hogy Misis Hidleston megint behozta a macskáját de ezúttal nem csak a macskája állpanaszáról mesélt nekem, hanem arról is, hogy hazajött a fia és, hogy ezért a férje elment otthonról. Mondta, hogy segítsek neki megkeresni. Szegény... Néha kicsit kihagy az emlékezete... Nyilván most is elfelejtette, hogy a férje már lassan 10 éve meghalt. Természetesen nem volt szívem közölni ezt vele. tehát egy kicsit rohangáltam az erdőben az "eltűnt férjet keresve", aztán mire visszaértem Misis Hidlestonnak visszajött az emlékezete és ismét a macskájával kezdett nyaggatni. Így felírtam neki egy kapszulát ami valójában csak vitamin volt de ő ezt nem tudja szóval nincs gond. Hogy mit meg nem teszek én a betegeimért?...

Este tehát átmentem Maryhez.

-Hali! Megjöttem! - köszöntem amikor beléptem.

-Szia!  -hallottam Mary hangját a ház valamelyik szegletérőr. Mindketten helyet foglaltunk Mary nappalijában. - Ha még egy percet el kell töltenem azzal az asztalmániás őrülttel én nem tudom mit csinálok... - utalt Mary drága főnökünkre.

-Mesélj. - mondtam vigyorogva, és nagyon sajnálom, hogy az agyam máshol jár miközben Mary mesélt nekem mi is történt vele.

-Szóval... Mr.Blake vagy húsz különböző boltba berángatott mire végre rájött arra, hogy amúgy az az asztal volt a legjobb amit az első boltban láttunk... Nagyjából az ötödik bolt után felforrt az agyvizem de visszafogtam magam. Aztán végre valahára megvettük azt az átkozott asztalt de akkor Mr.Blake kitalálta, hogy az ő kocsijába biztos nem tesszük be az asztalt, mivelhogy szálkásak lesznek a vadiúj ülései... Mi van??? Mégis, hogy a fenébe lenne szálkás a becsomagolt asztaltól? Szóval el kellett jönnünk az én kocsimért és azzal elvinni az asztalt a rendelőbe... - magyarázta buzgón Mary. Láttam, hogy beszél, ahogy azt is láttam, hogy mozog a szája de nem hallottam mit mond. - Azt hiszem, most fogom magam és kiugrok az ablakon. Jó lesz? - kérdezte Mary. Nekem persze gőzön se volt arról mit kérdezett. 

-Ne haragudj... Nem figyeltem. Csak tudod most máshol jár az eszem. Ma is annyi dolog történt és Tony is elment... - kezdtem de Mary közbevágott.

-Hát persze! Tony így, Tony úgy... Elegem van Betty! Sosem figyelsz rám. Pedig tudod másnak is vannak gondjai nem csak neked. Tonyval együtt ugyanis Thor is elment. Nekem is hiányzik de nem tudom elmondani neked, mert mindig azt kell hallgatnom, neked mi bajod van. - magyarázta felháborodva Mary.

-Igen? Hiányzik? Jól van akkor tudod mit érzek. De egyébként pont te mondod ezt? Aki úgy áradozik egy pasiról, hogy közben még nem is szakított a mostani barátjával?! - mondtam én is kikelve magamból.

-Nem volt rá időm! - kiabálta Mary!

-Ja és csak, hogy tudd... Ez volt az első alkalom, hogy nem figyeltem rád! - mondtam és kirohantam a házból. Tudtam, hogy később meg fogom bánni amiket mondtam, de most annyira feldúlt voltam, hogy nem tudtam ezzel foglalkozni.

Csak mentem gyors léptekkel. A csendes utcában csak úgy bongtak a lépteim. Ahogy sétáltam egyszerre eleredt az eső. Esernyőm persze nem volt... Nagy, kövér és sűrű cseppekben esett, ezért teljesen eláztam. Csak úgy cikáztak a gondolatok a fejemben, Tonyról, Misis Hidlestonról, Mr.Blakeről és Maryről... Hangos és nyöszörgő nyávogás szakított félbe. Körbenéztem, hogy vajon jól hallottam-e... Egy autó alól ismét felhangzott a nyávogás. Odamentem és lehajolva benéztem a kocsi alá. Egy kiscica nyávogott ott egyedül és magányosan. Ahogy meglátott, mintha remény csillant volna meg a szemében és felém kezdett totyogni. Sántított, így minden lépésnél felnyávogott. Ahogy odaért gyorsan ölbe vettem és megsimogattam. Egy kicsit hezitáltam felvegyem-e vagy hagyjam inkább itt... Végül győzött az állatok iránti szeretetem és felkaroltam a cicust.  És jól döntöttem. Nagyon utáltam volna magam ha otthagyom szegényt. Amikor hazaértem bekötöztem a lábát és adtam neki egy kis tejet. Nagyon éhes volt, minden cseppet lefetyelt a tálkából, aztán kidőlt egy párnán és elaludt. Nagyon aranyos volt. Ahogy ott feküdt azonnal beleszerettem, és nem csak azért, mert fekete volt egy kis fehér mellénykével, hanem azért is, mert úgy éreztem, ő is segít majd átvészelni ezt a nehéz időszakot. Vettem egy jó, forró fürdőt, fogat mostam aztán lefeküdtem aludni...

A titokzatos megmentő - [Befejezett] Where stories live. Discover now