A titokzatos megmentő - [Befejezett]

34.rész

Arra ébredtem, hogy napsugarak simogatják az arcomat. Egy puha ágyban feküdtem egy csendes kis szobában. Elsőre nem tudtam semmit, de aztán lassacskán eszembe jutottak a múlt eseményei és ijedten néztem körbe a szobában. Magam se tudom mit vagy éppen kit keresten. Talán kiutat, talán a tegnapi alakot... De mindegy is volt, mivel a következő pillanatban nyílt az ajtó és besétált rajta... LOKI!?! Ledöbbenve meredtem a fekete hajú istenségre. Teljesen össze voltam zavarodva.

-Jó reggelt! Felébredtél? - kérdezte olyan természetes nyugalommal, mintha nem az előbb rabolt volna el.

-Fel. - mondtam. - Khm... Azt hiszem magyarázattal tartozol. - vágtam rögtön a közepébe. - Egyébként neked is jó reggelt! - tettem hozzá gyorsan. Loki bólintott.

-Igen. Az emberek szoktak tartozni, de nem mindig fizetik vissza a tartozásukat... - nézett rám komolyan. - Nyugi, csak vicceltem. - nevette el magát a megszeppent arcom láttán. - Kövess! - mondta és elindult. Kikászálódtam az ágyból és utánamentem. Néhány szobán és egy hosszú folyóson vezetett az utunk.  Egy gyönyörű szép, hatalmas területre értünk ki. Olyan volt akár a földi paradicsom. (Akkor még nem tudtam, hogy ez az állítás bizonyos szempontból nem feltétlen igaz...) Óriási fák helyezkedtek el a területen szétszórva, helyenként kis ligeteket kialakítva és mindent ellepett az illatos, zöld fű. Az ámulattól egy pillanatra azt is elfelejtetem, hogy elraboltak és tulajdonképpen azt sem tudom, hol vagyok. - Tetszik? - kérdezte Loki a tekintetemet fürkészve.

-Az nem kifejezés. Ez valami... Elképesztően csodálatos. Hol vagyunk? - kérdeztem.

-Azgardban. - mondta. Azgard? Nagyon ismerősen hangzik, de nem tudok rájönni honnan. - Ez az otthonom, úgy ahogy Thoré is. - elkerekedett szemekkel néztem rá.

-D... De... De ha ez a ti otthonotok akkor az azt jelenti, hogy én... azaz mi... Nem a Földön vagyunk!... - akadt el a lélegzetem. -Mi emberek azt se tudtuk, hogy van élet másik bolygón és... - kezdtem volna pánikba esni, amikor Loki megfogta a kezem és nyugtatóan a szemembe nézett.

-Ne ijedj meg. - mondta és elengedte a kezem. Lesütöttem a szemem. - Nem azért hoztalak ide, hogy elijesszelek, sőt... Meg akarlak nyerni. - mondta a távolba meredve. Hogy mi?? Mondtam volna legszívesebben de természetesen nem tettem.

-Már megbocsáss de nem idehoztál, hanem konkrétan elraboltál! - mondtam felháborodva.

-Jó. De ha azt mondom, hogy figyi elviszlek a Földről de ne aggógj nem lesz bajod eljössz? - kérdezte.

-Jogos. De akkor is... Mindegy. Komolyan te voltál Tony képében? - kérdeztem témát váltva.

-Igen. - válaszolt Tony hangján, és amikor megfordultam az ő képében állt mögöttem. Ahogy megláttam összerándult a gyomrom és gyorsan elfordultam, nehogy elsírjam magam. -A csínytevés istene áll előtted, bárki lehetek. - mondta Amerika Kapitány képébe bújva, mire elnevettem magam.

-Akkor ha lehet most legyél te magad. - kértem. Loki rögtön visszaváltozott.

-Körbevezetlek. - mondta és elindult. Kicsit haboztam de végül követtem. Vegyes érzelmek kavarogtak bennem. Kis félelem, csalódottság, remény és reményvesztettség és valami amit nem tudtam hova tegyek. Egy érzés ami nem hagyott nyugodni. Teljes mértékben biztos voltam benne, hogy a szívem Tony felé húz, bármennyire is megbántott de most valami történt. Ezen még sokat kell gondolkodnom...

Mary szemszög

Egy-másfél órával később a páncél visszarepült az emeletre, nem sokkal később pedig Tony sietett le a lépcsőn.

-Mary! Kérlek próbáld meg felhívni Bettyt. - mondta Tony rám nézve.

-Tessék? Jól hallottuk, hogy azt mondtad kérlek? - kérdezte Steve. Tony csak egy szúrós pillantással ajándékozta, bár szó mi szó tényleg mindenkit meglepett a ritkán használt szó.

-Ez most fontos. Nekem nem veszi fel a telefont. - nézett rám újra.

-Még csodálkozol? - kérdeztem. - Na jó nézzük. - kerestem elő a telefonom. Megkerestem Betty számát és felhívtam... - Kicsöng... Nem veszi fel. Lehet, hogy otthon van és már alszik, vagy épp sír. - néztem Tonyra.

-De nem! Épp ez az. Ott voltam de nincs a házban, se a környék két kilométeres körzetében. - mondta higgadtan.

-Akkor lehet, hogy a szüleihez ment. - gondolkodtam tovább.

-Ilyenkor semmilyen busz nincs arra! Már mindent megnéztem. - mondta szomorúan.

-Megpróbálom még egyszer felhívni. Csak akkor most újra kereshetem ki a számát. - nyeltem egy nagyot. - Még jó, hogy ő írta be a telefonomba én biztos elírtam volna... - motyogtam.

-Egy pillanat! Mit mondtál? Ő írta be? Hát persze! Mary köszönöm! - kiáltotta és elszaladt a műhelye felé.

-Ebből már rendszer lesz? - kérdeztem gondterhelt arcot vágva. - Mi lehet Bettyvel? - néztem körbe.

-Nem tudom. De Stark rájött valamire és ha Bettyről van szó kiszedjük belőle. - mondta elszántan Bruce és elindult Tony után. - Ha kell Hulkot is előhívom. - motyogta halkan. Mindannyian mentünk utána. Mélyen megérintett, hogy így aggódnak Bettyért és pont emiatt nagyon hálás voltam nekik...