38.rész

141 16 1
                                    

-Mi lesz így Lokival? - kérdeztem Thortól.
-Valószínüleg bezárjuk. De nem kell félned, kényelmesek a celláink. - mondta rám pillantva.
-És elbúzhatok tőle? - kérdeztem félve.
-Attól tartok nem. És nem csak, mert nem szabad, hanem azért is, mert a barátod nem hiszem, hogy örülne neki. - bökött a fejével Tony felé. Csendben bólintottam. Hát jó. Ha nem, hát nem.

-Mikor indulunk? - kérdeztem Tonyhoz sétálva.
-Felőlem mehetünk most rögtön is. - vonta meg a vállát.
-És, hogy fogunk lemenni? - kérdeztem izgatottan.
-Úgy, ahogy feljöttél. - mondta Tony, mire értetlenül meredtem tá.
-Sajnos el voltam kábítva, amikor idehoztak... - nevettem fel kínosan.
-Ó persze! Nincs itt még az a piperkőc? Szívesen behúznék neki még egyet. - szorította ökölbe a kezét.
-Nyugi. - fogtam meg óvatosan a kezét. - Induljunk! Nagyon kíváncsi vagyok, hogy is jutok vissza... - Tony bólintott, majd megkeresve Thort a szemeivel, elkiáltotta magát.
-Hé Tarzan! Indulnánk!
-Jó, rendben. Stark, ne hívj így. És csak, hogy tudd... Csak azért nincs meg ennél is jobban beverve a képed, mert szimpatikus a barátnőd, úgyhogy ezt majd köszönd meg neki.
-Rendben. - bólintott Tony. Elindultunk egy óriási építmény felé. Tony magára hívta a páncélját.
-Betty bemutatom neked Heimmdalt. - mutatott egy hatalmas, izmos, hosszú hajú, barna férfire. - Ő Azgard őre. Bármit lát ami a Földön vagy bárhol máshol zajlik.
-Örvendek. Betty Jonson vagyok. - nyújtottam felé a kezem.
-Tudom ki maga. Láttam már. Maga állatorvos és remekül végzi a munkáját.
-Hű... Khm... Hát tényleg mindent lát. - néztem Thorra. - Köszönöm! - mondtam új ismerősömnek. - Akkor induljunk! - mondtam elszántan. Heimmdal egy óriási kardot szúrt bele az előtte lévő nyílásba, mire egy tátongó, fényes és színes folyosó tárult élénk. Riadtan néztem Tonyra.
-Ez most kicsit ijesztő lesz, de én ott leszek. - mondta, miközben szétnyílt az arcánál a páncél és mélyen a szemembe nézett. - Csak most bízz bennem. - nagyon izgultam és féltem de Tony szavai egy kis megnyugvással töltöttek el.
-Jól van. - sóhajtottam és behunytam a szemem.

Hallottam, hogy a sisak visszazárul és éreztem, hogy Tony óvatosan ölbe vesz, majd elindul. Csak két-három lépést ment aztán nem lépett többet. Kifogyott a talaj a lába alól és zuhanni kezdtünk. Szorosan Tony nyaka köré fontam a karom és átöleltem. Próbáltam eldelejteni, hogy épp zuhanunk és átadni magam valami szép emléknek. Aztán éreztem, hogy lassulunk ezért kicsit kinyitottam a szemem. Mostmár nem a fényes alagútban mentünk, hanem Tony repült a páncélban. Elég magasan voltunk. Fentről gyönyörű volt a város. Egy pillanatra meg is feledkeztem a magasságról, annyira beleéltem magam a repülésbe.
-Megvagy? - kérdezte.
-A... Azt hiszem.
-Remek. Péntek! Nyisd ki a tetőtéri beszállót! - adta ki az utasízást. Pár perc repedés után leszálltunk a Stark toronyba.

-Miért ide hoztál? - kérdeztem.
-Azért, mert szeretnék valamit mondani és egyedül nem megy.
-Hogy érted, hogy egyedül nem megy? - néztem rá értetlenül.
-Jarvis fog segíteni. De majd meglátod. Gyere velem! - mondta és elindult lefelé a lépcsőn. Izgatottan követtem. Lementünk a mühelybe. Tony beütötte a kódot és beleptünk a sok gép és páncél közé. - Na szóval... Hű! Ez nehezebb, mint gondoltam - nevetett fel kínosan. - Szóval... Amikor hazajöttünk itt lent dolgozgattam a mühelyemben és közben rád gondoltam... És azon kaptam magam, hogy egy nagyon furcsa érzést érzek... Olyat amit már vagy tíz éve nem éreztem... Jarvis segíts ki! Mond el mit észleltél, amikor megvizsgáltál.
-Igenis uram! Azt érzékeltem, hogy igen magas a szerotonin szint a szervezetében. - mondta a gépies hang. Én csak értetlenül meredtem, hol Tonyra, hol a hang irányába.
-Ez köznyelven a boldogsághormon. Amikor rád gondolok és amikor veled vagyok... Akkor én boldog vagyok. Szóval azt akarom végre elmondani... Hogy beléd szerettem... Igen,
kimondtam! Szeretlek Betty és nem akarlak elveszíteni. És ha ehhez az kell, hogy várjak, akkor várok, várok és bármeddig várok, csak ne legyen vége. - nézett rám könyörgően. Teljesen lessokolódva álltam ott. Nem hittem a fülemnek. Tony Stark azt monda szeret? És hogy kivár velem? Te jó ég! Egyszerre tört ki belőlem a sírás és a nevetés. - Most mi van? - nézett rám furán Tony. - Én kiöntöm neked a szívem te pedig... Nem is tudom, hogy reagálsz.
-Ne haragudj! De ez olyan megható... Ezért sírok, de mindjárt abbhagyom. És azon nevetek, hogy te vagy a nagy Vasember... Megmentetted a világot már nem egyszer, de egy pár mondatot nem tudsz egyedül elmondani... - nevettem el magam.
-Hát... Ez van. Meg sose mondtam másnak... - mondta mire megállt bennem az ütő.
-Úgy érted én vagyok az első? - kérdeztem és újra bekönnyeztem. - Hjajj! Én is szeretlek Tony. - mondtam végül és csendben átöleltem.
-Uram! A testében ismét megindult a szerotonin termelése. - hangzott fel Jarvis. Nagyokat pislogva meredtem Tonyra.
-Ez van ha az ember... Szerelmes. - vonta meg hanyagul a vállát és megcsókolt. Egy mosolyt elnyomva csókoltam vissza és megsimítottam sötét haját.
-Most fokozott izgalom indult be a szervezetében. - szólt ismet a hang.
-Köszönöm Jarvis a segítséget! Aludj! - mondta Tony megszakítva a csókot. Halkan felnevettem és lesütöttem a szemem.
-Ahha... Izgalomba hozom Mr. Stark? - néztem rá vigyorogva. Most megfogtam...
-Ezt sose mosom le magamról... - mondta.
-Nem bizony. - mondtam nevetve és újra megcsókoltam. Ezúttal már Jarvis nem szólt közbe szerencsére...

A titokzatos megmentő - [Befejezett] Where stories live. Discover now