Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

7.rész

Gondolatok

Kifulladva ültem le a futópálya melletti padra remegő térdekkel. Utáltam a testnevelésórákat. Teljes szívemből gyülőltem. Félreértés ne essék nem a testmozgással volt a bajom, hiszen versenytáncolok. Az iskolai tesiórák olyan szempontból borzalmasak, hogy nincs bennük semmi adrenalin vagy szenvedély, esetleg kreativitás. Ezért nem szerettem. Mr.Keith pedig állandóan megfutatott minket. Nem tudom, hogy direkt csinálta, vagy csak soha nem jutott eszébe jobb feladat. Volt amikor az óra utolsó 30 percét szabadonválasztható játékkal tölthettük. A fiúk általában fociztak, a lányok a röplabda mellé pártoltak. A mai óra is ilyen kivételes alkalomra sikeredett. Carol meghúzta sötét szőke copfját és lehuppant mellém.

- El sem hiszem, hogy megvan a 20 kör! - lihegett és a térdén könyökölt, miközben a sportcipőjét bámulta. 

- A maradék 30 percben én fel nem állok erről a padról! Akkor sem, ha fegyvert szegez Mr.Keith a fejemhez. - háborogtam. - Még hogy röplabda! Ezek után? - döntöttem hátra a fejem, és hagytam, hogy a melegséggel teli napsugarak simogassák arcbőröm. 

- Az kéne még... - értett velem egyet a barátnőm. A tekintete a fiúkon állapodott meg akik az előttünk helyetfoglaló focipályán fociztak. Mivel követtem Carol cselekedetét én is őket kezdtem el nézni. Utálom a focit. Játszani és nézni is. De most nem igazán a focin volt a hangsúly. Mattet figyeltem. Fehér bő polót viselt és egy-egy mozdulat hatására ráfeszült a ruhaanyag a felső a kockás hasára. Karjait a cifra tetoválások díszítették, amik még feltűnőbbé tették őt a pályán. Vékony hosszú szürke tréningnadrágot viselt. Csodáltam, hogy nincs melege. Bár, az izzadt hajtincsei pont, hogy azt támasztották alá, hogy megsül a napon. Valami oknál fogva, csak arra tudtam gondolni amit legutóbb a fejemhez vágott. Amikor azt mondta, hogy nem az én szüleim haltak meg, hanem az övé. Olyan érzés volt, mintha egy kést szúrt volna bele a mellkasomba. Akkor magamra, és az érzéseimre gondoltam hogy, hogy mert ilyet mondani, hiszen engem is felneveltek. Ahogy elnéztem a pályán futkározni, elkezdtem abba belegondolni, hogy mégis mennyire lehet mélyen. Mennyi fájdalmat hordozhat, anélkül, hogy kimutatná. Akkor egy pillanatra megnyílt nekem. De ahelyett, hogy észleltem volna a helyzet súlyosságát csak a saját érzéseimmel törődtem. Nagyot sóhajtottam elfeldkezve magamról. 

- Hé, mi az? - könyökölt oldalba Carol.

- Még múltkor Matt hozzám vágta, hogy az ő szülei haltak meg és nem az enyéim. - nyögtem ki.

- Uh. Ez elég bunkó volt tőle. - húzta el a száját a barátnőm, majd visszapillantott a pályára. 

- Valamilyen szinten megértem. Sőt, biztos vagyok benne, hogy legbelül felemészti a bűntudat. - folytattam. Carol ismét rám emelte a tekintetét és figyelmesen hallgatta a mondannivalómat. 

- Miért gondolod ezt? 

- Nagyon sokat veszekedett velük. Most gondolj bele. A tragédia előtt összeveszel a szüleiddel, és sohasem lesz lehetőséged bocsánatot kérni. - válaszoltam összeszorult torokkal. Egy kicsit elérzékenyültem, így megráztam a fejem, jelezve, hogy inkább váltsunk témát. Carol rátette a kezét a kezemre és bíztatóan mosolygott. Biztos voltam benne, hogy így akart megnyugtatni, közben tiszteletbe tartva, hogy nem akarok többet beszélni a témáról. A gondolataimat hangos női vinnyogások és sikoltozások szakították félbe. A pályára néztem, és Matt lekapta a felsőjét. Izmos felsőteste, kockás hasa mindenkinek látványosságnak számított. A fehér polóját ledobta a pálya szélére, és ahelyett, hogy elindult volna vissza folytatni a játékot, az én irányomba futott. 

- Mégis miért jön erre? - szorult el a torkom. Egy kicsit úgy éreztem, mintha valamilyen hatása lett volna rám. Valami szokatlant váltott ki. Így, inkább enyhe zavaromban elkaptam a fejem.