2.évad 14.rész

209 26 2
                                    


Az aquapark után egyre többször gondoltam Mattre, és az esélyre, hogy boldogok lehetünk. Épp írtam vissza Rayannak, amikor a fecebook emlékeztetőt küldött egy két évvel ezelőtti emlékről. Kíváncsiságból rákoppintottam és a képen Matt és én voltunk, amit még Carol készített. Sunyi kép volt. Matt engem nézett és talán akinek elég élénk fantáziája van rögtön kiszúrta, hogy, hogy néz rám. Nem úgy nézett rám mint egy sima családtagra, vagy egy barátra. A szívem sajogni kezdett a kép láttán. 

Másnap már a moziban ültem Mattel. Annyira furcsa érzés volt ez az egész. Egy horror filmet néztünk, hiszen mindketten szerettük ezt a műfajt. Viszont, mikor előugrott a démon a képernyőre felugrottam és véletlenül megragadtam Matt kezét és megszorítottam. A smaragd zöld szemű mosolyogva fordult felém. 

- Annyira kiszámítható volt pedig. - kontrázott, amire én csak beleütöttem a karjába. 

- Valld be, hogy te ezt már láttad. - színleltem sértődöttséget. 

- Még csak most jött ki. Hogy láthattam volna? - suttogta. 

- Na persze! - ellenkeztem, mire ő felnevetett. A végeredmény az lett, hogy a hátunk mögött elkezdtek panaszkodni, így az ott dolgozó kitessékelt minket, mivel nem igazán tudtunk csendben maradni. 

- Kíváncsi lettem volna a végére. - sóhajtott fel Matt. - De gondoltam, hogy ez lesz. - tette hozzá karba tett kezekkel. 

- Mi? Miért? - csodálkoztam. 

- Veled nem lehet filmet nézni csendben, Avery. Sose lehetett. - nevetett fel. 

- Ez nem igaz! - ellenkeztem. - Ez azért volt mert te is folyton beszéltél hozzám. 

- Csak a kérdéseidre válaszoltam. - villantott egy enyhe mosolyt, aminek hatására fel kellett nevessek. 

- Mivel még van időm a műszakom kezdete előtt, menjünk shoppingolni! - kiáltottam fel. Matt unottan követett. De miután beértünk egy ruha boltba, és felpróbáltam minimum 10 ruhát minden egyes alkalommal megbabonázva méregetett végig, amivel elég könnyen zavarba hozott. 

- Ehhez mit szól? - jött oda hozzánk egy ott dolgozó. - Lefogadom a párjának tetszene. - mondta szélesen vigyorogva. 

- Ő nem a - kezdtem, de Matt elvette a ruhát a nőtől. 

- Igen, ez elég tetszetős. - válaszolta csábos mosolyával ahogy végig mérte a sötétkék egyberuhát, aminek köszönhetően a nő elpirult. Megköszörülve a torkom kivettem a ruhát a kezéből és felpróbáltam de mivel hátul cipzáros volt, vártam, hogy a nő visszajöjjön és segítsen, de nem ez nem történt meg. 

- Mi tart ilyen sokáig? - hallottam meg Matt hangját, aki elrántotta a függönyt és enyhén elnyilt ajkakkal bámult rám és a meztelen hátamra. Megdörzsölte az állát és odalépett, majd elhúzta ránk a függönyt. A tükörből láttam, hogy megérinti a cipzárt, majd gyengéd ajkait éreztem a hátamon. Egy lágy csókot lehelt a bőrömre. A gyomrom összeszorult mikor találkozott a tekintetünk a tükrön keresztül. Az érintése még mindig képes volt kiváltani belőlem azt a bizonyos bizsergést. Mikor összetalálkozott a tekintetünk elég sok kellemes emlék tört rám. Újra és újra. Valamiért olyan érzés tört rám, miközben egymást bámultuk a tükrön keresztül, hogy az életem sohasem lesz egész nélküle. 

- Szerintem ideje mennem a kávézóba. - nyögtem ki megköszörülve a torkom. Matt erre bólintott és lassan felhúzta a ruha cipzárját, majd kisltált a próbafülkéből és megvárta míg visszaöltözöm. 

- Elviszlek. - mondta és megvárta míg felpattanok a motorjára. Enyhén átkaroltam az izmos hasánál fogva és neki döntöttem a fejem a hátának. Úgy hiányzott ez már. Mikor odaértem már April kint volt a kávézó előtt és az asztalokat törölgette a teraszon. Gyors lepattantam és oda sétáltam Aprilhez, aki tátott szájjal bámult rám. 

Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?Where stories live. Discover now