Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

2.rész

Verseny

Végre elérkezett a nagy nap amit egész életemben vártam. A világbajnokság. Ez az első világbajnokságom, amin van szerencsém résztvenni. A színpad háta mögött egy széken ültem és próbáltam mélyen lélegezni, hogy lenyugtassam magam. A lámpaláz egyre jobban eluralkodott rajtam. Sok versenyen vettem már részt életem során, de ez más volt. Ha egy duo megnyer egy világbajnokságot, akkor az nem csak nekik dicsőség, hanem az országnak is. Nem beszélve, arról, hogy ilyenkor hemzsegnek a "fejvadászoknak" csúfolt alkalmazottak is akik olyan poziciót tudnak felajánlani, a tehetséged kamatoztatásául, hogy egy életre nem kell aggódni az anyagiak miatt. Nem beszélve a hírnévről. Így hát, ez a nap volt a legfontosabb számomra.

- Avery! - ugrasztott ki a gondalataimból a tánctanárom, Philip. - Mindjárt ti következtek. 5 perc. Készülj! - szólt be az öltözőbe.

-  Tessék? Ilyen hamar? - döbbenten néztem a magas szőke hajú, vékony testalkatú férfire.

- Avery már 1 órája itt ülsz... - mosolyodott el az oktatóm. Magabiztosságot és megnyugvást sugárzott ki magából, de ez sajnos nem sokat segített az állapotomon.

Felsóhajtottam. - James hol van? - kérdeztem.

- Az előcsarnokba. - nézett hátra egy pillanatra. - Minden rendben van veled? - pillantott rám újból aggódóan. 

- A magassarkú kényelmetlenségét leszámítva, igen. - kacsintottam rá, és elmosolyodtam magabiztosan. A tanárom erre felnevetett, majd magamra hagyott. Valójában semmi sem volt rendben. És most nem csak a magassarkúról beszélek. Akartam ezt a napot. Nagyon vártam. De amint eljött, legbelül megfutamodtam. Csüggedten belenéztem a tükörbe, és egy picit megigazítottam a kirívó sötét árnyalatú színpadi sminkem. Ha Miranda itt lenne, biztosan tudná, hogy mit mondjon, amivel lenyugatatna.

Itt az idő.

Megpillantottam Jamest, aki keresztbe fonta a karjait és bámult maga elé rossz hangulattal. Úgynéz ki nem csak nekem van rossz napom. Óvatos léptekkel elé álltam, és aggódóan pásztáztam minden arcszögletét. 

- James? - mondtam halkan amire nem reagált. - James? - ismételtem meg magam hangosabban, mire meglepetten rám pillantott. 

- Oh.. Avery, nem láttalak. - mondta mogorván.

- Valami baj van? - kérdeztem gombóccal a torkomban.

- Családi hülyeség. - rázta meg a fejét majd beharapta az alsó ajkát. Még mindig mérgelődött. A kínos másodperces csendet félbeszakította a műsorvezető hangja. James felém nyújtotta a kezét egy oldal mosoly kíséretében, minha kicserélték volna. 

- Megnyerjük. - válaszolt magabiztosan és egy csókot lehelt a kézfejemre. A biztató hangszíne erőt töltött belém és megfogtam a kezét, majd kecsesen elindultunk a színpad felé. A refrektor fények olyan erősek voltak, hogy már beleszédültem. Négy darab zsűri foglalt helyet a színpad előtt. Két férfi és két nő. Mögöttük a hatalmas tömeg minden fajta nemzetiségekkel. Az adrenalin szintem az egeket súrolta már. Elkezdtem keresni Nicholast a tekintettemmel de sehol nem láttam. Ennek hatására irtózatosan nagy fájdalom hasított a mellkasamba. Nem akartam elhinni, hogy nem jött el a világbajnokságra. Ez nem csak egy szimpla verseny volt. Ez maga a világbajnokság! Az útra sem fogahatja, úgyanis a mi városunkba rendezték meg, így még csak utazni se kellett volna. Az elmém elborult és a nevelőszüleimre kezdtem gondolni. Bárcsak itt lennének, bárcsak láthatnának. Az emlékek miatt elérzékenyültem, de egy gyors mozdulattal megtöröltem a szemem, ügyelve hogy ne legyen baja a sminkemnek.
Ahogy James befejezte a rövid bemutatkozó monológot a tömegen egy hang suhant át. A nevemet hallottam. Felkaptam a fejem és elkezdtem keresni a hang tulajdonosát. Talán mégis eljött a bátyám? Össze-vissza kapdostam a fejem, hogy mihamarabb megtaláljam a hang gazdáját.