Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

4.rész

Sziasztok!
Köszönöm az eddigi csillagokat. 🥰 Ma 2 részt hoztam nektek!
Jó olvasást! ❤️

Egy rossz nap

15:12 perc

Nicholas izmai megfeszültek mikor meglátta a húgát és az öccsét egymás mellett ülni az igazgatónővel szemben. Megdörzsölte az orrnyergét arra gondolva, hogy sosem lesz neki nyugodt élete. E mellett, ezek ketten néha úgy civakodnak egymással mint az óvodások. Sosem lesz vége. Még utoljára megigazította a sötét öltönyét és egy fáradt sóhaj kíséretében lenyomta a kilincset.

*Avery szemszögéből*

Ahogy kinyílt az ajtó oda kaptam a fejem. Szomorúan beharaptam az alsó ajkam és bűntudatom lett. Ígyis túl sok teher volt a bátyámon, de én csak tettem róla, hogy megnehezítsem a dolgát akaratlanul. Mattre néztem aki egy gúnyos fél mosollyal nyugtázta Nicholas megérkezését. Sosem tudtam mit gondol, és ez az őrületbe kergetett. Egy 10-es skálán vajon mennyire lehet mérges most ránk? Talán 8? Remélem nem több mint 8. A gondolatra is már kirázott a hideg.

- Sajnálom, hogy ide kellett hivatnunk Mr.Lewis. - kezdte tárgyilagosan az igazgatónő. - Szeretném ha négyszemközt tudnánk beszélni. - nézett ránk aféle kifelé pillantással az idős nő. Görcsbe rándult a gyomrom. Felkeltem, de Matt megelőzött. Még előttem kisétált úgy, mintha semmi sem történt volna. Kifelé menet találkozott a tekintetem Nicholaséval aki igen csak nem jó kedvében álldogált az ajtó mellett. Oké, talán 10-ből 9. Az még elfogadható...

- Most meg hova mész? - szóltam Matt után aki tovább haladt a folyosón, kifelé a suliból. Nem válaszolt. Mintha meg sem hallana. - Te sosem vagy tekintettel semmire és senkire! Pont most lépsz le, mikor Nicholasnak miattunk kell elvinnie a balhét! - kezdett fokozatosan elönteni a düh. Vénáról artériára. Felgyorsult a szívdobogásom. - Ez jellemző rád! Főleg mióta a szüleink... - kiabáltam utána de a torkomban gombóc alakult ki, így inkább nem folytattam tovább.

Matt megtorpant. A tekintetem az ökölbe szorított kezeire vándorolt. De továbbra sem nézett hátra. Feszült csend szelte át a kettőnk közötti légteret. Olyan volt az egész helyzet, mint egy időzített bomba. Egyre nagyobb gombóc alakult ki a torkomban és a bomba is egyre gyorsabban ketyegett. Szinte már felrobbani látszott. Idegesen megráztam a fejem, és Matt izmos felkarja után kaptam, aki olyan erővel fordult meg, hogy ezzel kibillentett az egyensúlyomból.

- Fogd be a szádat, úgyanis nem a te szüleid haltak meg. - mordult rám. Kirántotta karját a gyenge szorításomból és kiviharzott az épületből. Sajgó szívvel néztem utána. Miranda és Roger valóban nem a biológiai szüleim voltak, de ők neveltek fel szeretetben. És feltétel nélkül szerettem őket. Leírhatatlan haragot éreztem Matt iránt, és elhatároztam, hogy ezt nem fogom annyiban hagyni.

Egy kis idő elteltével gyomorgörccsel pillantottam meg, ahogy a bátyám kijön az igazgatói irodából.

- Az eszem megáll... - nézett körbe. Tudatosult benne, hogy Matt már nincs itt.
Iszonyat dühös volt. Elindult a kijárat felé, így én automatikusan csöndben ballagtam utána. Beszálltunk az autóba és egy szó váltás nélkül értünk haza.
Amikor bementem láttam, hogy Matt Jonathannal beszélget, akinek szerencsére elég jó kedve volt. Örülök, hogy nem érzékelte a feszültséget.

- Avery! Figyeld mit kaptam Mattől! - ugrándozott előttem egy motoros kitűzővel a kezébe. Rá mosolyogtam és közben megsimogattam a fejét.

- Beszelni akarok veletek. Most. - mondta Nicholas tekintélyt parancsolóan. Egy pillanatra megfagyott ereimben a vér. Mattre pillantottam aki továbbra is mindent lazán kezelt. Jonathan felfutott a szobájába mesét nézni és játszani, így elérkezhetett az idő a beszélgetésre.