Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

27.rész

Bocsánat, hogy 2 hetet kellett várni az utolsó részre, de persze, hogy pont erre a részre jutott a legkevesebb ihlet. Illetve, egy picit elfoglalt is voltam a szakdolgozatommal. De itt van az első évad befejező része. 🥰

Jó olvasást! ❤️

Utolsó érintés

Ami történt a vacsora után abban a sötét szobában Mattel, több szempontból volt felejthetetlen. Az érintései a mennybe repítettek, de mikor kimondta a végzetes szót a pokolba rántott. Sokáig forgolódtam az éjszaka. Folyton az a szó lebegett az elmémbe. Magányosnak éreztem magam. Carol már elköltözött Amsterdamba, és ez miatt úgy éreztem, hogy senkivel nem tudom ezt megbeszélni. Senkinek nem tudom kiadni a testemből fakadó feszültséget. 

Elengedlek.

Tudtam, hogy ez a helyes. Tudta, hogy ezt akarom. De valóban ezt akartam? Az elején igen. De most? Határozottan nem. 

Megrökönyödve ültem a börőndöm felett. Életem legizgalmasabb napjának kellett volna lennie a mai. De a legsötétebb lett. Elég érdekes ha belegondolunk, a sors milyen kiszámíthatatlan. 
Egy halk ajtó kopogásra lettem figyelmes és rögtön a zaj felé kaptam a fejem. Valamilyen okból vezérelve azt akartam, hogy Matt legyen az ajtó túl oldalán. De legbelül tudtam, hogy nem ő lesz. Az ajtó halkan kinyílt és Nicholas lépett be Johnathannal a háta mögött. A kis öcsénk megkerülte Nicholast és a hátamra ugrott kacarászva. 

- Lefogtam Avery-t! Nem megy sehová! - kuncogott. Nicholas felnevetett és leült az ágyam szélére. Szomorú mosolyt villantottam a bátyám felé, majd megborzoltam Johnanthan selymes szőke hajkoronáját és magamhoz öleltem. Fel sem tűnt eddig, hogy mennyire hasonlít Mattre. Ha megnő biztos olyan szívtipró lesz mint a smaragd zöld szemű. 

- Hogy halad a pakolás? - nézett körbe Nicholas a padlón hevert ruhák között. Ez inkább költői kérdésnek hangzott. Tudta jól, hogy sehogy sem állok. Felsóhajtottam és a fejemet neki döntöttem a bátyám lábainak. 

- Nem akarok menni. - dörmögtem. 

- Remélem, hogy ezt most csak viccnek szántad. Azért ennyire ne szeress minket, hogy nem mennél álmaid egyetemére. - nevetett fel. 

- Pedig én annyira szeretlek titeket, hogy itt és most felgyújtanám ezt a bőröndöt, hogy sose legyen lehetőségem elmenni. - morogtam megtörten. Nicholas erre még jobban felnevetett és leült mellém a parkettára. Karját megtámasztotta térdein. 

- Halljuk, mi fáj ennyire. - nézett rám sokatmondóan. A szívem a torkomba ugrott. 

- Én sem akarom, hogy elmenjen Avery! - kiáltott fel Johnathan és a fejét az ölembe tette. 

- Avery, gyakran jön majd haza látogatóba. - próbálta vigasztalni, én e-közben finoman simogattam szőke tincseit. 

- Furcsa lesz megszokni az új környezetet. - sóhajtottam fel. - És ti sem lesztek velem. - tettem hozzá lebiggyesztett ajkakkal. 

Sem Matt...

- Na gyere! - térdelt fel Nicholas és elkezdte összeszedni a ruháimat. Olyan gondosan hajtogatta össze őket, mint Miranda. A gondolatra elszorult a mellkasam. Legalább egy teherrel kevesebb lesz ebben a házba. - Ez kell? - kérdezte és felmutatott egy fekete  virágos hátatlan egyberuhát. Ez a ruha akkor volt rajtam, amikor elsőnek megízleltem Matt ajkait. 

- Nem. - ráztam meg a fejem. Csak rá emlékeztetne...

- És ez? - mutatott fel egy mini szoknyát. - Kétségkívül nem. - válaszolta meg helyettem a kérdést és betette a szekrényem legmélyebb zugába. Ennek hatására felnevettem.