2.évad 1.rész

880 41 12
                                    

Sziasztok!

Meghoztam a második évadot! Nagyon köszönöm a sok pozitív véleményt és türelmet. Biztosra mondom, hogy lesznek még csavarok a történetben, és termeszetesen karakterfejlődés is várható. 🥰

Nem gondoltam volna, hogy ez lesz belőlünk. Nem gondoltam volna, hogy itt kötünk ki. És azt sem gondoltam volna, hogy a múlt újra megismétli önmagát. Talán a sors csapása volt, hogy véget vessen a köztünk lévő érzelmeknek. A testem sajgott és folyton valami pittyegő hang töltötte meg a légteret ahol voltam. Olyan gyengének éreztem magam, hogy a szememet sem tudtam kinyitni. Addig a bizonyos pillanatig, amíg nem egy ismerős hang kezdett el szólintgatni. 

- Avery. Avery... 

Egy kicsit mocorogtam. Legalábbis próbáltam. Éreztem, hogy a fejem belesüpped egy puha párnába és nagy erőlködés után valahogy sikerült kinyitnom a szemem. A nyakamba élesen belenyilalt a fájdalom, mikor a hang irányába fordítottam a fejem. 

- Hálistennek! - kiáltott fel Nicholas, és meleg puha kezeit az enyémre tette. Többet kellett pislogjak, hogy végre kitusztuljon a látásom. Nicholas barna hajtincsei visszaigazoltak, hogy valóban a bátyám van velem szemben. 

- Hol vagyok? - néztem körül elsőnek zavarodottan. Fehér falak, pittyegő gépek, steril illat, idegen ágy, ismeretlen fehér ruha. Az emlékek feltörtek az elmémbe, és magma sem tudom honnan jött vissza az erőm, de egy másodperc alatt felültem és torkomba ugró szívvel néztem a bátyámra.

- Matt... Hol van, Matt? - ziháltam. 

- Először nyugodj meg, kérlek. Tudod mi történt? Emlékszel rá? - nézett rám aggódó tekintettel a bátyám. 

- Igen, mindenre emlékszem. - dörzsöltem meg a homlokom idegesen. - Hol van? - kaptam rá a tekintetem a bátyámra. Jobban felültem az ágyon, hogy a lábaimat letehessem a hideg márványos csempére.  - Látni akarom. Kérlek, mondd meg hol van! Engedd, hogy lássam! - könyörögtem. 

- Avery... - sóhajtott fel Nicholas. 

- Mi a baj? Miért nem válaszolsz? - emeltem fel a hangom. A sírás fújtogatott legbelül. 

- Matt az intenzíven van. Még nem ébredt fel. - hajtotta le a fejét a bátyám és még szorosabban megszorította a kezemet, majd gyengéden a vállába fúrtam az arcom. 

- Életben van... - suttogtam magam előtt megkönnyebülve, a könnyeimnek utat engedtem, miközben a bátyám a hátamat simogatta. 

- Avery nagyon szép dolgot tettél. Tudod, hogy találtak rátok a mentősök? 

- Mindenre emlékszem. - nyöszörögtem. 

- Ha nem véded a tűztől Mattet a testeddel, nem biztos, hogy túl élte volna. Megmentetted az életét. - válaszolt halkabban. - Másodfokú égési sérülésed lett a lapockádnál, de az orvosok szépen lekezelték. Talán egy minimális kisebb heg marad utána. - folytatta. 

- Te is ezt tetted volna. Nem vagyok hős. - néztem rá a bátyámra, akinek ajkaira kirajzolódott egy mosoly. 

- A Lewis családnak egy hős vagy. - felelte bizakodva. - Látni akarod őt? - kérdezte lágyan. 

- Azt hittem már sosem kérdezed meg. - szipogtam. 

- Gyere. Segítek felállni. - belekapaszkodtam a karjaiba és totyogó léptekkel nagy nehezen eljutottunk az intenzív osztályra, Matt kórtermébe. A folyosón kiszúrtam Aaront és Logant, akik szinkronba pattantak fel mikor megláttak minket. Amikor benéztem a kórterembe ahol Matt feküdt, a kis asztalon lévő virágcsokrokat szúrtam ki legelsőnek. Aztán szép lassan az ágy felé vándorolt a tekintetem, ahol fájdalmas látványnak voltam szemtanúja. Csövek lógtak ki belőle. 

Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?Where stories live. Discover now