2.évad 9.rész

260 26 3
                                    


 A szorítása gyengült, így kitéptem a karom a szorításából és beviharoztam a szobámba majd magamra zártam az ajtót. Hogy visszatartsam a sírást, szánalmasan Rayan pulcsija illatát szívtam be egy örökkévalóságig. 

Másnap a kávézóban April nem hagyott nyugodni a kérdéseivel, hogy leléptem Rayannal, és hogy hova mentünk, mit csináltunk stb.

- Kérlek mondj már valamit! Megőrülök a kíváncsiságtól! Rayant 56 ezerszer hívtam tegnap és annyiszor is nyomta rám a telefont. - ugrándozott mellettem April. - Tudnom kell!! - sikoltozott.

Kérdőn rápillantottam. - Mit számít, hogy mit csináltunk? - kérdeztem vissza már kissé mérgesebb hangszínnel.

- Mert én vagyok az az ember aki a legjobban shippel titeket! Lécci lécci! Mondd, hogy legalább csókolóztatok. - kérlelt továbbra is de ekkor egy ismerős alak lépett be. 

- Mindent csináltunk, amit eltudsz képzelni. - szakította félbe Aprilt Rayan és rám kacsintott. A szavai hallatán hevesen verni kezdett a szívem. Elmosolyodtam és hátra siettem a raktárba, hogy visszaadjam neki a pulcsiját. Tudom, hogy azért csinálta, hogy leállítsa Aprilt. 

- Úristen, végem van. - tette a szája elé a kezét April és pironkodva a vendégekhez szaladt. Majd még átnézett a válla fellett és valami olyasmit suttogott hogy "ez az". Ha tudta volna, hogy valójában semmi ilyen nem történt biztos összetörtük volna a szívét. 

- Tessék. Köszönöm a tegnapi fuvart. - nyújtottam át a papírtáskát, benne a pulcsijával és egy csokit is tettem a táskába. Rayan belenézett, majd felvont szemöldökkel rám pillantott.

- Tudtommal nincs valentin nap. De ezen a napon is szerelmet vallhatsz. - vigyorgott pimaszul.

- Elég. - ütöttem bele lágyan ököllel a felkarjába nevetve. 

Most flörtölök vele???

- Gyere el ma este a Key&Lockba. Csak mi ketten. - kezdte és a legnagyobb magabiztosággal várta a válaszom. 

- Gondolkodok majd rajta. - válaszoltam szándékosan kétesen. 

- Ne játszd a nehezen kaphatót. Csak egy ártatlan meghívás. - durozsolta. - Már mondtam, hogy nem eszlek meg. Csak ha te is azt akarod. - válaszolt önelégült mosolyával. 

- Na persze. Mr.Magabiztosság megtennéd, hogy elhagyod a kávézót ha nem rendelsz, úgyanis feltartod a sort. - néztem a háta mögé, ahol már öt ember várakozott türelmetlenül, de senki sem mert szólni neki. 

- Várni fogom a hívásodat. - pillantott rám pimasz mosollyal és kisétált a kávézóból. April oda csusszant mellém. 

- Jól hallottam, hogy bulizni hívott? - visított. Közben egy idős hölgy megköszörülte a torkát. April gyorsan észbe kapott és kiszolgálta a feltartott öt embert, majd mikor kaptunk szünetet megint elkezdett kérdezgetni. 

- April nekem is van egy kérdésem. - szakítottam félbe. - Mi van Matt és Summer között? - kérdeztem. April egy pillanatra elég hülyén nézett rám.

- Mi lenne? Semmi. - harapott bele a hamburgerbe. - Summernek más jön be. - mondta teli szájjal. 

Ha Summernek más tetszik, akkor mégis miért nem utasította el Mattet a parton? Gyanakvón kémleltem Aprilt. 

- Komolyan! Nem hazudok. De miért kérdezed? - nyelte le a falatot. 

- Nem fontos. Csak kíváncsi voltam. - hesegettem el a gondolatot. 

Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?Where stories live. Discover now