Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

26.rész

Búcsú

- Akkor ünnepeljük meg, hogy Avery holnaptól elutazik. - szólalt fel diadalidtasan Nicholas és levegőbe emelte büszkén a pezsgős poharát.

- Mondtam, hogy erre semmi szükség nincs. - feszengtem egy puccos étterem asztalánál. 

- Viccelsz? Holnaptól hivatalosan is az Oxfordi egyetem diákja vagy! Eszméletlenül büszke vagyok rád. - vigyorgott rám a bátyám. 

- Én nem akarom, hogy Avery elmenjen. - biggyesztette le ajkait Johnathan. 

- Sokszor haza fogok jönni, rendben? - simogattam meg a fejét mosolyogva. Az öcsénk nem túl határozottan bólintott egyet, és neki látott a desszertnek.

- Gratulálok mégegyszer. - fordult felém Nicholas régi barátja, Adam. Természetesen a bátyámnak nem volt elég ha a szűk családi körben ünnepeljük meg, még meg kellett hívnia barátait és a kollégáit is. Tudom, hogy büszke volt rám de én mindennél jobban inkább csak négyünkkel töltöttem volna ezt az estét. A szívem minden egyes pillanatban összeszorult ha arra gondoltam, hogy holnap indulok Angliába. Örülök ha évente kétszer vagy háromszor haza bírok majd jönni. De mégis némi vigasztalást jelentett, hogy Carol Amsterdamban van így legalább valaki a "közelben" lesz. 

- Köszönöm. - mosolyodtam el és miután belekortyoltam a pezsgőmbe, egy mályva színű selyem szalvétával óvatosan letöröltem az ajkamon ragadt cseppeket. Udvarisan felálltam és a mosdó felé vettem az irányt, hogy újra megigazítsam a sminkem. Már rég nem volt példa, hogy ilyen puccos étterembe ettünk, így kicsit elszoktam ezektől a dolgoktól. Akaratlanul is nyomás alá helyeztem magam, hogy mindenáron jól kell kinézzek, nehogy kilógjak a sorból. 
Miután beléptem a női mosdóba, és igazítottam a sminkemen még egyszer utoljára belenéztem a tükörbe. Nem igazán a boldog énem nézett velem szembe, inkább a megtört. Azt hittem egy évvel ezelőtt, hogy ez lesz a legboldogabb napom de valahogy mégis a legszomorúbbra sikeredett. Megtámaszkodtam a csaptelepen és mély levegőt vettem. Megpróbáltam magam lelkileg összeszedni és visszaindulni a tökéletes társasághoz. 

De ahogy kiléptem Matt állt velem szemben, mellkasa előtt karba font karokkal. Egy pillanatra megrémisztett. Nem igazán számítottam rá, hogy valaki az ajtóban áll. Főleg nem ő.

A gombóc a torkomban egyre csak nőtt, a tenyerem izzadni kezdett és már megint menekülni akartam. 

- Tényleg elmész? - kérdezte és egy hirtelen mozdulattal a fejem mellé tapasztotta a tenyerét. A szívem a torkomban ugrott ismételten, mikor a hátam ütközött a márványos csempézett fallal. Nem tudtam miért kérdezi ezt. Hiszen tudta jól, hogy nekem ez az álmom. Tudta, hogyha felvesznek én menni fogok. 

- Én.. - habogtam. Intezíven belevéste a tekintetét az enyémbe. - Matt, te is tudod, hogy igen. Miért teszed ezt az egészet még fájdalmasabbá? - krédeztem megrökönyödve.

- Valamilyen oknál fogva, bíztam benne, hogy talán maradsz. - mosolyodott el szomorúan. - De ez vagy te. Már meg sem kéne lepődjek. - folytatta szemrehányóan. 

- Nincs igazad. - próbáltam magam megvédeni, de egyre jobban kezdte megtörni azt az icipici távolságot is, ami köztünk volt. 

- Szerintem meg de. - suttogta makacsul és egy lágy csókot lehelt az ajkaimra. A szemeimet lehunytam és átadtam magam ennek a fájdalmas gyengédségnek. A tüdőm megtelt a fűszeres parfümje illatával. - Egyébként meg piszkosul csinos vagy. - húzódtak csábos mosolyra ajkai. Mielőtt bármit válaszolhattam volna egy ismerős hang szakította meg a közelségünket. 

- Valami baj van? - hallottuk meg a bátyánk hangját. Matt szélseben hátrébb lépett egy lépést. A gyomrom összeszorult az ijedtségtől. Ha csak egy pár másodperccel is hamarabb jön, látta volna a csókot. Nagyot nyelve a smaragd zöld szeműre pillantottam, aki kezelte a helyzetet mint mindig.