Bad Boy - Miért pont te lettél a bátyám?

25.rész

Sziasztok!

Még vasárnap későn kitettem az előző részt is, de azt csak fele annyian olvasták még, így, a biztonság kedvéért szólok aki esetleg még nem tudta elolvasni, hogy az is kint van.:)

Az élet megy tovább

Matt fekete motoros bőrkabátjába szorosan belekapaszkodtam, és türelmetlenül vártam az úticélunkat. A fejemben folyton ugyanaz a gondolatmenet cikázott át, hogy vajon Carol mit kereset 5 nappal ezelőtt a ház előtt Mattel. Legszívesebben sebesre rágtam volna ajkaimat, hogy megtudjam az okát. Carol az én emberem, a legjobb barátnőm és a zsigereimben érzem, hogy soha nem követne el ellenem semmi rosszat. És ami Mattet illeti, még a vak is látja néha hogy néz rám illetve, hogy ér hozzám. Az szívem mindenáron próbálta meggyőzni az agyamat a balga érveivel, hogy nem törént semmi olyan és Aaron túl dramatizálta az egészet a féltékenységével. De mégsem bírtam meggyőzni az agyam az ellenkezőjéről. Sőt, legszívesebben itt és most leugrottam volna a száguldó motorról, hogy ne kelljen a smaragd zöld szeműhöz ilyen közel lennem. Térre volt szükségem. Aaronnal való találkozásom után meg végképp. 

Matt lassan visszábbvett a sebességből és lelassított egy számunkra keservesen ismerős helyen. Automatikusan még erősebben megmarkoltam a bőrdzsekijét. Ez a nap már nem is lehetne ennél szomorúbb. Matt leszállt a motorról, engem is lesegítve és beléptünk a fekete vékony rácsos kapun. A torkomban egyre nagyobb gombóc alakult ki, ahogy közeledtünk a szüleink sírkövéhez. Elfogott a bűntudat amiért már egy jó ideje nem látogattam meg őket. A temetés óta talán kétszer jöhettem ki egyedül. A mellkasom szorítani a kezdett, és sírhatnékom volt ahogy óvatosan végighúztam az ujjaim a hideg sírkövön ahol a nevük állt. 

- Ha egyedül szeretnél lenni, akkor ott megvárlak. - törte meg a csendet Matt és a válla felett a hüvelykujjával a temető bejáratára mutatott. 

- Ne, maradj. Hiszen ők inkább a te szüleid voltak, mintsem az enyémek, nem igaz? - mosolyodtam el kínosan. 

- Avery... - mondta Matt gyengéden a nevemet és közelebb lépett egy lépést. A jelenléte megnyugvást váltott ki a testem minden porcikájából. Egy kósza könnycsepp kezdett legurulni az arcomról, amit Matt az egyik hüvelyujjával letörölt. A kezeibe vette az arcomat és tekintetét az enyémbe fúrta. A lábam a földbe gyökerezett, és hevesen zakatolni kezdett a szívem. Már nem is tudom, hogy vajon a bánattól vagy a szerelemtől. 
- Fontos vagy nekem. - nyögte ki. Láttam, hogy harcolt saját magával, hogy kinyögje ezeket a komoly szavakat. Az ajkaim enyhe mosolyra húzódtak, de belém csapott a felismerés, hogy ez az egész helyzet olyan szégyenteljesnek tűnik pont Miranda és Roger sírja előtt. A szemokantaktust megszakítottam és hátrébb léptem egy lépést. Matt íriszeiben fájdalom tükröződött. - Oké, megértem. - suttogta maga előtt mintha épp a gondolataimra adott volna egy választ. 

Leültem a sírkőre és egy tiszta papírzsebkendővel letöröltem a port a betűkről. Egy ideig néma csendben bámultam magam elé. Nem is tudom, hogy ilyenkor mit szoktak mondani az emberek. Elmondanak egy imát? Vagy esetleg beszámolnak arról, hogy épp merre halad az életük? Végül, én mindkettő mellett döntöttem. Egy kicsit zavarban voltam, hogy Matt is hallani fogja amit mondok de próbáltam őt most kizárni a képből. 

- Ne haragudjatok, hogy ilyen sokára jöttem megint. - kezdtem megrökönyödve, a megfelelő szavakat keresve. - Bejutottam az Oxfordra. - nyögtem ki és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Pár perc szünet után ismét belekezdtem. - Johnathannak jól megy a suli, okosabb mint azt valaha is képzeltétek. Ami Nicholast illeti, egészen belemelegedett már a vállalkozásba. Már azon sem lepedődnék meg ha a végén megszeretné. - nevettem fel enyhén. 
Sokatmondóan Mattre pillantottam, akivel találkozott a tekintetem.