A szerelem árnyalatai

Madison Johns

Madison Johns az Ilvermorny mágusiskola évzáró ünnepségén üldögélt az egyik hatalmas asztalnál.

Az igazgatónő Meredith Blake éppen beszédet tartott, de ő egyáltalán nem figyelt.

Teljesen bele volt merülve a saját gondolataiba, miközben az egyik kezével éppen a barna tincseit piszkálta a másikkal pedig szórakozottan láthatatlan rúnákat rajzolgatott az asztallapra.

- Mady! Mady! - szólóngatta a barátnője Keti türelmetlenül.

- Hm?

- Állj már fel! - morogta a szőke lány.

- Mi? Minek? - pillantott értetlenül Ketire Madison, miután elszakította a tekintetét az asztallapról.

- Miss Blake most jelentette be, hogy te lettél az évfolyamelső! Állj már fel, mint a többiek! - felelte a barátnője ingerülten, miközben a könyökénél fogva elkezdte feltolni.

- Ó! Jólvan! - mondta a barnahajú boszorkány szórakozottan, miközben gyorsan felállt.

Madison körbe pillantott a zsúfolt teremben és szélesen elmosolyodott, miközben a diáktársai megtapsolták őt és a másik hat évfolyamelsőt, majd mikor a tapsvihar elült visszahuppant Keti mellé.

- Hihetetlen, hogy mennyire el tudsz merülni a saját fejedben! - dorgálta a szőke hajú barátnője a fejét csóválva. - Nem is értem, hogy lehetnek ilyen jó eredményeid, mikor folyton elkalandozol!

Madison jóízűen felnevetett.

- Az, hogy folyton elveszek a saját gondolataim között a zsenialitásom része drága Keti!

- Bezzeg, ha én álmodoznék ennyit tuti megbuknék a vizsgákon! - jelentette ki Keti sóhajtva.

- Ugyan már hiszen alig maradtál le tőlem!

- Valóban. De minimum kétszer annyit tanultam, mint te! Fogalmam sincs, hogy csinálod. - morogta a szőkeség.

Madison nem szólt egy szót se csak szégyenlősen megvonta a vállát.

Az iskola mindig is könnyen ment neki.
Még a seprűn való repülés is. Pedig eleinte szörnyen rettegett a magasban, de aztán valahogy megszokta.
16 éves volt, sikeresen elvégezte a hatodik osztályt is a mágusiskolában, és most következhetett egy újabb izgalmas és tartalmas nyári szünet...
Jelenleg csak ez érdekelte!

- Hagyjuk már a tanulást Keti! Túl vagyunk a hatodikon, csak ez számít! Hivatalosan is nyár van! - vigyorgott rá a barátnőjére.

- Téged nem is érdekel, hogy hatodszorra is évfolyam első lettél, ugye? - kérdezte a szőke boszorkány nevetve.

- Nem igazán. - vonta meg a vállát. - Csak az érdekel, hogy holnaptól annyi időt tölthetek a tengerparton amennyit csak akarok.

- Megint egész nyáron a mugli strandon akarsz lógni? - kérdezte Keti fintorogva, mire Mady aprót bólintott. - Nem értem, miért vagy oda érte annyira. - csóválta meg a fejét. - Mondjuk a srácok akik ott lógnak helyesek... - vigyorodott el. - De te úgyis mindegyiket kikosarazod úgyhogy neked az úgysem számít!

- Egyszerűen csak szeretek ott lenni. - vonta meg a vállát a barnahajú boszorkány.
- Hiszen tudod, hogy imádom a tengert!

- Tudom! De a változatosság kedvéért idén mehetnénk a varázslóknak fenntartott partrészre, mint midnenki más!

- Hogy egész nyáron az Angliában történtekről hallgassam a többiek fecsegését? - kérdezte Mady szórakozottan.
- Nem köszi elég volt belőle egész tanévben, meg otthon a szüleimtől! - válaszolta meg a saját kérdését. - Szörnyű amit Voldemort tett, de Merlinnek hála vége van! Remélem jövőre már lesz más téma is!