A szerelem árnyalatai

Az Abszol úton

Madison szemszöge:

Már 5 hete, hogy megérkeztünk Angliába.

Anglia gyönyörű, de az időjárás borzalmas! Rengetegszer esik az eső, pedig most nyár van. El sem tudom képzelni, mi lesz velem, mikor beköszönt az ősz...
Hiányzik a hőség, a tengerpart és persze Keti.

De azért vannak jó dolgok is!
Először is!
Apám végül úgydöntött, hogy megtartjuk a Malibui házat is. Végülis ha vagyunk olyan anyagi helyzetben, hogy megtehetjük miért is ne? Így legalább a szünetekben ott tölthetünk némi időt anyámmal, még akkor is ha apa épp nem tud velünk jönni a munkája miatt...
Másodszor!
Az új házunk, vagyis inkább villánk gyönyörű! Konkrétan külön lakrészem van!
Nem csak egy hálószoba, hanem külön fürdő, külön társalgó rész és ami a legjobb egy saját könyvtár! Imádom!
A lakrészt a saját ízlésem szerint rendezhettem be és alakíthattam át. Szerintem apa ezzel akart a kedvemben járni amiért miatta kellett az utolsó évemre iskolát váltanom.

Őszintén szólva az egész lakberendezősdi és az új könyveim annyira lefoglaltak, hogy szinte úgy repült el ez az 5 hét, hogy észre sem vettem.

Egészen tegnap estig amíg anyám rám nem rivallt, hogy még mindig nem mentem el az Abszol útra beszerezni az utolsó tanévhez szükséges dolgokat...
Pedig már csak egy hét van az évnyitóig!

Így hát most itt vagyok az Abszol úton, és bőszen keresem a Czikornyai és Patza nevű könyvesboltot, ahol állítólag minden tankönyvet be tudok szerezni ami a Roxfortos "bevásárlólistámon" szerepel.

Az angol varázslók és boszorkányok többsége, főleg a felnőttek érdeklődve pillantgatnak felém.

Nem meglepő, hiszen apa és anya is felkészített rá, hogy itt a mágusok öltözködése nem egyezik meg annyira a muglikéval, mint Amerikában. Így elég nagy feltűnést kelt, hogy a kivételes jó időt és meleget kihasználva én egy piros haspolóban és egy farmer shortban lézengek a többnyire taláros emberek között. Persze a fiatalabbak itt is lazábban öltözködnek és valamennyire muglisabban...
De én még így is bőven kilógok.

Félre értés ne essék!
Egyáltalán nem zavar a dolog.
Mindig mindenhonnan kilógtam valamiért.
A felfogásom miatt.
Vagy az apától örökölt szentimentalitásom miatt.
Vagy a könyvmániám miatt és még sorolhatnám napestig...
Már megszoktam.
Sőt ha őszinte akarok lenni nem is zavart soha.
Sokkal fontosabb, hogy önmagam legyek, minthogy mások véleményével foglalkozak!

Ezért is igyekeztem mindenkire egy angyali mosolyt villantani, aki a kelleténél jobban megbámult, miközben a már említett könyvesboltot kerestem.
És végre ott volt!
Elégedett mosolyra húztam a számat, és a kelleténél talán kicsit nagyobb lelkesedéssel nyúltam a kilincs után. Az azonban kicsúszott a kezem alól, mert azt ajtó befelé nyílt és egy göndör barnahajú leányzó, aki épp hátra felé fordulva magyarázott egyenesen nekem ütközött.

- Jajj! Ne haragudj! - szabadkozott rögtön a lány, akit az újságokban látott cikkekből szinte egyből felismertem. Hermione Granger. A háborús hős és Harry Potter egyik legjobb barátja. - Előre kellett volna néznem! - tette hozzá még a bocsánatkéréshez kissé szégyenkezve.

- Semmi baj! - mosolyogtam rá elnézően.

Hátrébb léptem és oldalra húzódtam, miközben intettem neki a kezemmel jelezve, hogy jöjjenek csak ki a barátaival. Mivel őt felismertem, már megsem lepett, hogy mögötte a lángvöröshajú Ronald Weasley és maga Harry Potter lépett ki a könyves boltból.