A szerelem árnyalatai

Kimondatlan változások

Madison szemszöge:

Miután nagy nehezen elhárítottam a szobatársnőim további kérdezősködését és kioktatását...
Végre lezuhanyoztam és átöltöztem.

Mire végeztem a fürdőszobában a lányok eltüntek.

Merlinnek hála!
Ugyanis semmi kedvem nem volt továbbra is az éjjel történtekről beszélgetni velük...

Pihentem még egy keveset az egyik kedvenc mugli regényem  "társaságában" amíg elérkezett az ebédidő...
Aztán elindultam a nagyterembe.

Már az előcsarnokban összefutottam Dracoval.

Akinek hatalmasat kordult a gyomra, miközben üdvözöltük egymást...

- Ez a te hibád! Miattad hagytam ki a reggelit. - jegyezte meg kissé durcásan, miután akaratlanul is felnevettem az éhségét jelző hang hallatán.

- Sajnálom. - mondtam. De nem tűntem túl bűnbánónak annak fényében, hogy képtelen voltam abbahagyni a kuncogást.
- Bár magamat ismerve biztos vagyok benne, hogy nem kényszerítettelek rá, hogy velem maradj éjszaka... - tettem még hozzá csak úgy mellékesen, miközben elindultunk befelé az nagyterembe.

- Dehogynem! Pálcát tartottál a torkomhoz nem emlékszel? - kérdezte incselkedve és játékosan meglökött a könyökével.

Ismét kuncogtam...

- Végülis ez is vallana rám... - bológattam mosolyogva, miközben helyet foglaltam a mardekár asztalánál. Legnagyobb meglepetésemre Draco nem ment át a másik oldalra, hogy velem szemben telepedjen le ahogy szokott... Hanem mellém ült. - De egyébként nem. Nem emlékszem ilyesmire...
- sóhajtottam. - Sőt ami azt illeti az éjjel történtek nagyrészéről csak Ginnyék elbeszéléséből tudok... - vallottam be lesütött szemekkel aztán tele pakoltam a tányéromat mindenféle finomsággal.

- Ne szabadkozz előfordul. - mondta mosolygós hangon, miközben ő is megrakta a tányérját. - De akkor gondolom arra sem emlékszel, hogy megbocsátottál nekem a tegnapi bunkó, antiszociális viselkedésem miatt... - jegyezte meg óvatosan.

- Nem emlékszem, de azok alapján amiket a lányok meséltek és, hogy reggel az öledben ébredtem sejtettem, hogy megtörtént.
- mosolyogtam rá, majd enni kezdtem.

- Tudod beállva azt állítottad, hogy egyáltalán nem is haragudtál rám...
- motyogta mielőtt ő is falatozni kezdett.

De nem nézett a szemembe beszéd közben...

- És hittél nekem? - kérdeztem két falat között bazsalyogva.

- Természetesen nem. - felelte kuncogva.
- De annak ellenére, hogy nem emlékszel akkor mi most...??

- Rendben vagyunk. - vágtam a szavába, miközben ránéztem.

- Biztos? - kérdezte, miközben összeráncolt szemöldökkel tanulmányozta az arcomat.

- Bár nem emlékszem semmire, de minden jel arra mutat, hogy az éjjel szükségem volt rád... - ráncoltam össze én is a szemöldökömet. -... és számíthattam rád.
- mosolyodtam el halványan. - Szóval igen.
- bólintottam. - Határozottan nem haragszom már rád a tegnapi bunkó, antiszociális viselkedésed miatt. - ismételtem meg az általa használt szavakat.

- Remek... - fújta ki a levegőt megkönnyebülten. - Mert bár nem emlékszel rá, de amúgy már elmondtam, hogy nem volt köze hozzád. Egyszerűen csak egyedül akartam lenni és... - kezdett magyarázkodni, miközben zavarában az ételt piszkálta a tányérján. -...azthiszem még nem kezelem túl jól, hogy van valaki akit tényleg érdekel mi van velem... És könnyebbnek tűnt lerázni, mint megmagyarázni mi a bajom...
- valotta be félszegen anélkül, hogy rám nézett volna.