Egy kis "leírás" a történetről az írói megjegyzéseim előtt :
A szerelem árnyalatai egy kedves kis történet lesz két fiatal mágusról, akik teljesen különböző "világban" és családban nőttek fel. De a sors úgydöntött összehozza őket, hogy megváltoztass...
Szokatlan és furcsa, és valahogy mégis könnyed és kellemes...
🔶️
Ilyen érzés volt számomra, hogy Madison napok óta folyamatosan a közelemben volt.
Szokatlan és furcsa volt, hogy a háború utáni hosszú magányos hónapok után alig másfél hónap alatt lett valakim, aki az életem minden egyes részébe lassan beszivárgott akár a talajvíz... Az pedig még furcsább volt, hogy egyáltalán nem zavart.
Könnyed és kellemes volt, hogy a lány barátainak bugyuta, és az ő szavaival élve "gyerekes" viselkedése miatt... Anélkül élhettem ki a birtoklási vágyamat, és sajátíthattam ki őt magamnak, hogy bármiféle erőfeszítést tettem volna az ügy érdekében.
Mady magától "menekült" az én karjaimba és viselkedett úgy, ahogy szerettem volna... Úgy mintha csak az enyém lenne... Mintha nem lenne szüksége másra csak rám...
Ráadásul tette mindezt úgy, hogy semmiféle plusz elvárást nem követelt tőlem a "viszonyunkkal" kapcsolatban... Csak jól éreztük magunkat és tettük ami jól esett.
Persze tisztában voltam vele, hogy ez csak illúzió, képzelgés.
Sőt mélyen belül biztos voltam benne, hogy Madynek valószínűleg senkire sincs szüksége. Nem, hogy rám... Mert egyedül is tökéletesen megállná a helyét bárhol ebben az elcseszett világban...
De annyira könnyű volt beleringatni magam ebbe a számomra álomszerű állapotba, amibe a Szükség szobájában lezajlott események után kerültünk, hogy egyszerűen nem is akartam ésszerűen végig gondolni az egészet...
Arra pedig végképp nem akartam gondolni, hogy mi lesz amikor vége lesz... Amikor elmúlik...
Pedig hát, ahogy azt Mady átváltoztatástanon elhangzott meséje is igazolta... Minden elmúlik egyszer...
🔶
Ups! Tento obrázek porušuje naše pokyny k obsahu. Před publikováním ho, prosím, buď odstraň, nebo nahraď jiným.
Még csak 3 éjszaka telt el úgy...
Hogy Madison márcsak a látszat kedvéért, ruhákért, és néha egy magányos zuhanyért tette meg takarodó előtt az utat a szobámból az ő szobájáig, mielőtt egy kiábrándító bűbáj hatása alatt szinte rögtön vissza is jött hozzám...
( Mellékesen megjegyezném, hogy még sosem láttam olyan erős és tökéletes kiábrándítóbűbájt, mint az övé...)
Péntek reggel már mégis szinte rutinszerűen, játszi könnyedséggel hajottuk végre azt a folyamatot, ami ahoz kellett, hogy senki ne vegye észre, hogy nálam töltötte az éjszakát.
Félelmetesen tökéletes kiábrándító bűbáj... (Mady részéről) Senki ne szóljon hozzám, és ne álljon az utamba stílúsú kivonulás a mardekár klubbhelységéből... (Az én részemről) Majd keresni egy olyan üres zegzugot, ahonnan már nem okoz különösebb meglepetés, ha együtt vonulunk be a nagyterembe...
