Egy kis "leírás" a történetről az írói megjegyzéseim előtt :
A szerelem árnyalatai egy kedves kis történet lesz két fiatal mágusról, akik teljesen különböző "világban" és családban nőttek fel. De a sors úgydöntött összehozza őket, hogy megváltoztass...
~Mi a fenét művelsz Malfoy?~ kérdeztem saját magamtól ezredszerre is reggel, miközben a mellettem fekvő Madison csupasz vállát simogattam.
A bőre tényleg selymesebb, mint a szatén...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az éjjel valamiért kiakartam próbálni milyen, ha teljesen elengedem magam mikor együtt vagyunk...
🔶️
Miután eloltottam a fáklyát... ( A hegeim miatt, amiket nem volt időm elrejteni, és persze mert úgyéreztem sötétben könnyebb "álarc" nélkül lenni...) Nem gondolkoztam, nem fogtam vissza magam, csak tettem ami jól esett, és gondolkozás nélkül kimondtam mindent ami eszembe jutott.
Hogy jólesett e?? Kétségtelenül! Mind testileg, mind érzelmileg... De, hogy jó ötlet volt e? Hát az már nem biztos...
Mady alkalmazkodott hozzám az éjjel, mint véleményem szerint szinte minden egyes együttlétünknél.
Kicsit olyan érzésem volt, hogy a kívánatos kis boszorkány olyan a szexben, mint egy tükör... Általában épp úgy viszonyult hozzám, ahogy én hozzá... Ez most sem volt másképp... Mivel én gyengéd voltam és érzelmes így ő is. És csodálatos volt... Bár vele mindig az...
Az elején úgytűnt meglepte, hogy másképp viselkedtem... De aztán legnagyobb örömömre sikerült "elterelnem" a gondolatait, és csak simán kiélvezte a "helyzetet".
Legalábbis azthiszem így volt...
Tehát a legnagyobb problémám a történtekkel kapcsolatban nem az volt, hogy benne megváltozik e majd valami ezekután... Hanem, hogy bennem megváltozott.
Eddig úgyvéltem simán túltenném magam rajta, ha Madison egy idő után meggondolná magát, és nem akarna többé lefeküdni velem... Főleg, ha ettől függetlenül a barátom maradna, ahogy megbeszéltük. De most... Azt akartam, hogy az "enyém" is maradjon.
Csakhogy ez óriási önzőségnek tűnt!
Hiszen még barátnak sem voltam épp a legalkalmasabb! Nemhogy pasinak, társnak vagy bármi másnak, amire ő vágyik... Márha vágyik egyáltalán ilyesmire...
Tehát, hogy várhatnám el tőle, hogy megpróbáljon velem komoly kapcsolatba kezdeni, mikor még én magam sem vagyok biztos benne, hogy alkalmas vagyok e rá? Vagy, hogy tényleg akarom e egyáltalán?
Az is lehet, hogy csak az újonnan feltámadt féltékenységem és birtoklási vágyam miatt érzem azt amit... Hogy csak azért akarom, hogy az "enyém" maradjon, hogy "ne legyen senki másé" ...
