Smart ass H.S. /Hun./ Bef.

Smart ass 17

Jó olvasást!

 A Seattleban tett látogatás után volt az első éjjelem amit végig aludtam. Nyugalomban,rémálmok nélkül. Az azt követő napok egyre inkább kezdtek vissza állni a rendes kerékvágásba,még ha minimálisan is. Igaz,nem igazán szólaltam meg továbbra sem,kivéve Harry előtt. Talán azért mert Ő látott a legrosszabb helyzetemben,önkívületi állapotban. Nem is merek belegondolni abba,hogy milyen látvány tárulhatott elé mikor megpillantott -állítása szerint- a partnál,ahol volt a motor verseny ahová egyszer elmentünk Fizzyvel. Mindhiába kérdezősködtem azzal az éjszakával kapcsolatban,minden egyes alkalommal szűkszavú választ kaptam,mint például:

'-Láttam már ennél rosszabbat is,ne aggódj ezen.','-Gőzöm sincs hová tűnhetett Cameron,nem találtam mikor oda mentem...' de legtöbbször lerendezett ennyivel:' Oliva,az Isten szerelmére,ne kérdezgess már folyton erről!'

Szóval igen,nem jutottam sokra vele. Mindhiába gyűröm magam egyszerűen nem tudok vissza emlékezni az ott történt eseményekre. Talán jobb is...Szinte már maró dühöt érzek magam felé is ez miatt. Miért kellett nekem beleülnöm az átkozott autóba és elmenni vele?! Ebben én is hibás voltam,ezt be kell vallanom saját magamnak is. Még ha nem is szívesen tettem. Néha az ember a saját vesztébe rohan. Pontosan úgy mint én is tettem. De az okát még mindig nem értem miért tette velem azokat a szörnyű dolgokat Cameron. Hisz nem ártottam neki... Ha azon múlna valaha is,hogy ezt tőle kérdezzem meg négyszemközt inkább nem szeretném tudni az okot.

-

Új kezdet lehet az életben ekkora esély,pont akkor mikor minden a feje tetejére borult? Esély,hogy elszakadj mindentől ami a rosszra emlékeztet? Biztosan. Még ha kis időre is,de jobb megfeledkezni mindenről és új bőrbe bújni. Új emberként. Elhatározások,megváltások. Mind rajtam múlik. Megpróbálhatok élni hatalmas űrrel a mellkasomban vagy folytathatom az ön sajnáltatást. A depresszió az az állapot amibe túl könnyű beleesni. Ám kijutni onnan? Talán az egyik legnehezebb küldetés az élet során. Az agyamban csak úgy kavarogtak a gondolatok miközben Harryvel várakozok  Louisra. Vasárnap késő délután van,ami azt jelenti Párizsban már bőven este. A szüleimnek mikor elmondtam a hírt,hogy utazok Európába alig akartak hinni a fülüknek. És persze az is meglepő volt számukra,hogy beszélgetést kezdeményeztem feléjük. Igazán rosszul érzem magam az miatt,hogy mennyire elhanyagoltam a szeretteimet és a barátaimat. Minden kezdet nehéz,ez biztos.

-Ha lekéssük a gépet,én megesküszöm kiterem a nyakát!-Morgott mellettem állva Harry miközben a fekete bőröndjének az alját rugdosta. Fején kék beanie sapka,sötét napszemüveg alá bújtatta zöld szemeit. A testén fekete öltözék volt szokásosan,kivéve a barna bélelt kabátját ami középen szétnyílva mutatta vékony,kidolgozott felsőtestét.

-Nyugodj meg,mindjárt ide ér!-Amint kiejtettem a számon az utolsó szót Louis kanyarodott be a sarkon kis szürke autójával ami kifejezetten illett hozzá.

-Ne is mondj semmi sértőt Harold,mert nem érdekel!-Pattant ki az autóból magasan szóló hangjával egyetemben. Akarva,akaratlanul de kissé tetszett a viszonyulása Harry felé. Látszott egyáltalán nem tartott tőle,amit a többi emerről nem igazán lehet elmondani akik Harry közelébe kerülnek. Általában hadarnak és ügyetlenül reagálnak mindenre,csak ugyan mint én tettem eleinte. Igaz,néha még mindig meg tud lepni a hirtelen természetével,de kezdek egyre jobban hozzászokni az idő elteltével.

-Sziasztok!-Szállt ki az autóból egy lány aki bátortalanul felénk lépkedett. Hosszú,vékony lábakkal rendelkezett amit egyből megirigyeltem tőle. Hullámos barna haja lazán pihent a vállain. Az arcán kedves mosoly terült szét,barna szemei boldogan csillantak fel. Louisra néztem aki felhúzott szemöldökkel pillantott vissza rám. Külsőleg egyáltalán nem illettek egymáshoz figyelembe véve Lou rossz fiús mivoltát és a lány kislányos megjelenését.