Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

2.fejezet

Csincsilla!

Meg is jött az új fejezet! :) Remélem vártátok, és megint hagytok magatok után nyomot. <3 Mindenkinek sikerekben és boldogságban gazdag újévet kívánok! :) <3

xxxEszyTomlinson

Sikerült egy taxit előkerítenem, és szerencsére az úti viszonyok is jobbra fordultak, így hamar hazaértem. Anya kicsattant az örömtől, hogy megkaptam az állást, aztán azt is elmondtam neki, hogy most pakolnom kell, mert Los Angeles-be megyünk. Még sose jártam ott, sőt eddig csak Európa felé utazgattunk, Amerika felé nem. Azóta anya minden egyes lépésem követi és aggodalmaskodik. Próbáltam lenyugtatni, hogy nem lesz semmi baj, de ő rendületlenül hisz abban, hogy Mr. Tomlinson valamiben sántikál. Persze én is még mindig furcsállom ezt az egészet, de ha az élet ilyen lehetőséget kínált nekem akkor állok elébe.

Negyed órám van még abból az egyből amit adott nekem. A ruhás bőröndöm készen van, már csak a kisebb, apróbb dolgok kellenek. Mivel Mr. Tomlinson eltűnt a beszélgetésünk után, ezért Samantha-tól tudtam meg, hogy LA nem végleges csak két hétre megyünk oda. Szerencsére marad öt percem arra hogy elbúcsúzzak egy időre a szüleimtől. Szorosan megölelnek, és olyan tanácsokkal látnak el, mintha nem az új állásom miatt utaznék el, hanem csak egy osztálykirándulásra igyekeznék.

A kocsi, ahogy mondta pontosan érkezik meg, és egy talán harmincas éveiben lévő férfi vezeti a fekete Audit.

-Segítek kisasszony!-pattan ki a kocsiból és csomagjaimat megemelve beteszi őket a csomagtartóba. Kedvesen megköszönöm, és beszállok a kocsiba. A sofőr is csatlakozik, így elindulunk. Integettek még egy utolsót a szüleimnek.

-Ön lesz az új dadus?-pillant rám a visszapillantó tükör segítségével a pasas.

-Én.-bólintok. -Maga pedig Mr.Tomlinson sofőrje?-kérdezek én is.

-Ken vagyok.-mosolyog rám.-Ha bármikor fuvarra lenne szüksége nekem szóljon.-kuncog fel egy kicsit, de szemeit az úton tartja.

Az út további részében még kérdezgettünk egymástól, így megtudom róla, hogy valóban jól tippeltem, mert 36 éves, és régóta dolgozik főnökünknek, és a munkájának szenteli minden idejét, hisz ahogy mondják se feleség, se gyereke, se kutya vagy macska. Pedig biztos lenne rá lehetősége, mert nem néz ki rosszul.

A reptéren Ken is kiszállt, és együtt kerestük a nagy forgatagban Mr. Tomlinson-t. Szerencsére annyit nem kellett kutatni utána, hisz Ken már ösztönösen indult el. Nagyon udvarias, mert a nehéz bőröndömet ő cipeli, így rám csak kis táskám maradt. A kis család egy külön helyen várakozott, mert mint kiderült magángéppel megyünk. Persze, hisz aki megteheti. A barna hajú férfi, és Samantha mellett egy apró kislányt vettem észre. Biztos ő lesz Elizabeth Tomlinson.

-Jó, hogy időben ékeztek.-jegyezte meg kis éllel a hangjában Mr. Tomlinson.-Kicsim ő lesz az új dadusod.-mutat be neki. Aztán odébb áll, és másik két alkalmazottjával együtt elindulnak egy kisebb repülő felé.

A kislányra nézek, akinek vállig érő szőkésbarna haja van, és olyan kék szemei mint apukájának. Egy sárga pónis felsőt visel, rózsaszín szoknyával, és Micimackós hátizsákját a hátán cipeli.

-Szia!-guggolok le hozzá, hogy körülbelül egy szinten legyünk. Nagy kék szemeit rám emeli, és apró mosolyra húzza a száját. Nagyon aranyos. Kíváncsi vagyok, hogy nézhetett ki anyukája, mert valószínűleg a szőkés haját tőle örökölte. Nem tűnik egy elkényeztetett kislánynak, sőt még ez a ruhaösszeállítás is kissé nevetségesen mutatott rajta. -Gyere, megyünk apa után.-nyújtom felé kezem, miközben felállok. Elizabeth pici kezét enyémbe helyezi, így együtt indulunk el, hogy mi is felszálljunk. Samantha ránk mosolyog, majd leül egy kényelmes fotelszerűségbe. Ken és Mr. Tomlinson már ülnek, és társalognak.

-Lizzy, menj játszani a babáiddal, nekem beszélnem kell a bébiszittereddel.-hasít a levegőbe hirtelen az apuka hangja.

Lizzy kissé fújtatva, de elengedi a kezem, és Samantha mellé lehuppanva előveszi hátizsákjából Barbie-babáit. Még nem tudom milyen kapcsolat van apa és lánya közt, de eddig nem tűnik valami fényesnek. Még egy elfoglalt apukának is legalább ilyenkor kéne a gyerekével foglalkozni, és kedvesebb hangnemben beszélni vele. Nekem nincs gyermekem, de az eddigi tapasztalataim alapján, nem így kéne egy családban viselkedni, főleg ott nem ahol elveszítettek valakit.

-Igen?-kérdezem, ahogy helyet cserélünk Ken-nel.

-Kérem meséljen magáról, ha már így szóvá tette, hogy nem tudok semmit Önről.-pillant rám érdekes kék színű szemével. Olyan fessül néz ki. Nem tudom mennyi idős lehet pontosan, de nagyon fiatalos. Nem néz ki és öltözködik úgy mint egy üzletember, inkább úgy mint egy rendes fiatal, mégis elegáns. Most is egy fehér mintás felsőt visel, fekete csőnadrággal. Dús, barna haja oldalra van  neki zselézve, és egy hosszabb tincs lóg le oldalt az arca széle mentén. És ami meglepőbb, és csak most tűnik fel a rövid ujjú felső miatt, azaz, hogy tetoválásai is vannak. Most nem áldozok időt arra, hogy végig mérjem őket, mert égető pillantásából tudom, hogy így is feltűnt neki, hogy bámulom őt.

-Kérem hívjon csak Katy-nek.-mondom először, mert az rendben van, hogy én magázom őt, de én nem szeretem, ha nálam idősebb is engem. Csak bólint a kérésemre.-A családi hátteremről csak annyit kell tudnia, hogy anyukám bolti eladó, apukám pedig rendőr. Nem voltunk/vagyunk eleresztve pénzileg, de próbáltak mindent megadni nekünk. A nekünk alatt bátyámat értem, aki kint él Franciaországban. Pár kapcsolatom volt már férfiakkal, de jelenleg nincs senkim. -azt inkább nem szeretem volna részletezni, hogy ezek a kapcsolatok miért futottak zátonyra. -Az óvónői hivatás mellett pedig akkor döntöttem, amikor kisebb unokatestvéreimre én vigyáztam, és nagyon tetszett. Később egy óvodában is kipróbáltam magam. De nem akartam óvodába dolgozni, miután végeztem, ezért bővítettem ismereteimet erre a szakmára is. Már volt néhány állásom, de mindegyik csak alkalmi. Röviden szerintem ennyi.-zártam le eddigi életem tömör beszámolóját.

-Ha megfelelően végzed a munkád, akkor nálunk napi 24-ben is szükségünk lesz rád.-csak ennyit mondott, és ott hagyott. Nem gond én örültem, mert végre egy olyan állás, ahol nemcsak néha kellek, és ahogy elnézzem szegény kislányt - aki most is vágyakozva néz apja felé, de az rá se hederít - , érzem hogy tényleg szükség lesz rám.

-Játsszak veled?-kérdezem Lizzy-t, ahogy letelepedek a mellette lévő fotelbe, és a kezében tartott babára bökök.

-Tényleg?-csillannak fel szemei. Aprót bólintok, mire megkapom a barna hajú babát, nála pedig a szőke marad.-Nézd van teázós szettjük is.-gyönyörűen beszél. Ritkán tapasztalom, hogy egy öt éves, ilyen szépen beszéljen. Csilingelő hangja van, mint egy kis angyalnak.

Az út egy részében játsszunk, majd mikor elfárad, megkér, hogy simogassam őt, mert úgy könnyebben elalszik. Valóban se perc alatt leragadtak szemei, és édesen szuszogott az ölembe, ahová telepedett. Tekintetemmel Mr. Tomlinson-t keresem, és amikor megtalálom meglepődve tapasztalom, hogy halvány mosollyal néz minket, de mikor rajtakapom elfordítja fejét. Ajaj, vannak itt gondok, de nem merek tőle kérdezni. Majd később puhatolózok Samantha-nál, ő úgyis olyannak tűnik, mint aki szeret pletykálni. Hamarosan engem is elnyom az álmosság, hisz már reggel héttől talpon vagyok, és túl sok minden történt velem azóta.