Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

22.fejezet

Sziasztok!
Itt is az új rész! Bocsánat, hogy most kicsit silányabb lett, de kellenek az ilyen részek is, nem de? ;) Igyekszem a következővel, de nem szeretnék felelőtlenül ígérgetni egyelőre.
Kellemes olvasást! <3
xxxEsztyTomlinson

Katherine Cox

Délre értünk haza a gyerekekkel. Nagyon élvezték, hogy ma is kimozdultunk. Bár Lizzy-nek szóltam, hogy délután tanulnunk kell, de ez sem vette kedvét. Hiszen még csak most kezd ismerkedni ennek a szónak a jelentésével, ezért annyira még nem is tudja, hogy mennyit fogja még ezt csinálni.

-Katy!-szólít, miközben kabátját akasztom fel a felső fogasra. Lenézek rá, hogy tudassam vele figyelek.-Szerinted az unokatesóm fiú vagy lány lesz?-kérdezi izgatottan.

Tegnap este elmagyaráztam neki, hogy ha a nagynénijének lesz babája, az neki az unokatesója. A szemei felcsillantak, és már el is tervezte, hogy majd játszik vele, és odaadja neki a ruháit, amiket már kinőtt.

"Azzal még kicsit várnod kell, mert ha megszületik, akkor ő még nagyon pici lesz. Nem tudsz vele játszani, és kis ruhái lesznek."-mondtam neki nevetve akkor.

-Nem tudom. Ezt majd tőle kérdezed meg.-guggoltam le hozzá, és kisimítottam egy tincset az arcából. Profiján két piros foltocska rajzolódott ki. Édesen elmosolyodott.

-És neked mikor lesz babád?-kérdezte hirtelen, mire én csak nagyokat pislogva bámultam rá.

Nem tudtam mit is válaszolhatnék erre a kérdésére. Régebben az óvodában is nagyon kíváncsiak voltak a gyerekek, de akkor ki tudtam térni a válasz alól. De Lizzy csillogó kék szemei, és a kapcsolat ami köztünk van arra sarkalt, hogy legalább a fél igazságot elmondjam neki.

-Nekem...-nem bírtam kimondani.-Te vagy a babám!-tértem ki a kérdés elől, de még mindig igazat mondva. A családomon kívül senki nem tudja, hogy nekem nagy valószínűséggel sose lehet gyerekem. Még Harry-nek se mondtam el, meg csak egyszer feküdtünk le, akkor se találtam még annyira lényegesnek. És Lizzy...mégis hogy mondhatnám el egy öt éves kislánynak ezt, pedig tudom, hogy az ő anyukája hasonló cipőben járt mint én.

-Te vagy a legjobb dadus a világon.-ölelt magához szorosan.

                                ***

-Mit tanultatok az iskolában?-kérdeztem Lizzy-t az íróasztalánál ülve. Az angol könyve volt előtte kinyitva.

-A b betűt vettük pénteken.-bökött az oldalra, amin ügyetlen b betűk álltak egymás után.

-Hol hagytad a gyakorló füzeted, amibe múlt héten az a betűt gyakoroltuk?-kérdeztem tőle.

Felpattant, és a keresésére indult. Az egyik fiókban találta meg. Leültem mellé, és figyeltem, ahogy a sorok megtelnek újabb betűkkel. A végére már elég szépre sikerült.

Ugyanezt megtettük a matekkal is. Ebben az időben még kíváncsiak a gyerekek, és szívesen tanulnak új dolgokat, majd a későbbiekben lesz nehezebb leülni vele gyakorolni.

                              ***

A gyerekekkel játszottam babásat, amikor hallottam, hogy lent Jay fogadta a vendégeket. A két nagyobbik egyből felpattant és lefutottak, hogy üdvözöljék nővérüket, míg Lizzy komótosabban állt fel, és rám nézet nagy kék szemeivel, kicsi kezét felém nyújtotta, amit megfogtam és így mentünk le. A nappaliban voltak már, ahova Sam mindenféle finomságot előkészített. A kanapén Jay mellett egy szőke hajú nő ült. Ő lehet Lottie. A párja, ha jól emlékszem Tommy, Dan-el álltak egy-egy sörrel a kezükben. A férfi magas, kissé kigyúrt alkatú, bár a szűk felsőben hasa is meglátszott. Rövid ujjú póló miatt jól láthatóak a kezén örvénylő fekete tetoválások. Fekete haja, és kék szemei vannak.

-Oh, biztos te vagy Katy!-szalad oda hozzám Lottie, amikor észrevesz.

Hogy nekem sose kell bemutatkoznom. Mégis ki mesélhet rólam ennyit, és miért?

-Igen, én. -húzom ki magam kicsit.-Te pedig Lottie.-mosolygok rá kedvesen, amit viszonoz is.

Pár centivel alacsonyabb nálam. Pocakja már rendesen dudorodik. Most tűnik fel, hogy nem teljesen szőke, mert a hajvége rózsaszín. Hatalmas kék szemei vannak, mint az eddig megismert Tomlinson-oknak. Erőteljes sminket visel, és az öltözéke is nagyon különleges, főleg színes darabok összessége.

Louis Tomlinson

"You cant go to bed
Without a cup of tea
And maybe that's the reason
That you talk in your sleep
And all those conversation
Are the secrets that I keep
Though it makes no sense to me"

Már megint ezek a sorok. Egyszerűen képtelen vagyok túltenni magam ezen. Folyton ez jár a fejemben, sőt már egy dallam is született hozzá. De nincs teljesen kész. Viszont most nem dobtam el, hanem az egyik mappámba, amiben az ilyesfajta dolgokat tárolom, csúsztattam bele. Remélem senki nem találja meg.
Már annyiféleképpen elképzeltem magamnak, hogy milyen lenne előadni Katy-nek és így szerelmet vallani...de képtelen vagyok rá. Nem azért, mert nincs még kész rendesen, hanem a reakciója miatt. Jobb lenne, ha elfolytanám az érzéseimet iránta, és akkor biztos, hogy itt marad velem, és Lizzy-vel, vagy felvállalom és esélyt adok arra, hogy elmenjen.

Bezárva magam mögött az ajtót, csatlakoztam a családomhoz, akik akkor már az ebédlőasztalt ülték körbe. Egyből kiszúrtam húgomat, aki pont Lizzy-t ölelgette. Olyan hihetetlen, hogy felnőtt már, és saját családot alapít. Az én kistesóm. Elmorzsoltam a szemem sarkában egy könnycseppet, még mielőtt kezemet vállára tettem volna, ezzel felhívva figyelmét.

-Louis!-örült meg nekem, és szorosan megölelt, már amennyire a hasa engedte.

Újra elérzékenyültem, de most nem engedtem, hogy meglássák. Csak tartottam a karjaimban, és boldog mosoly terült el arcomon. Szememmel Katy után kutattam, akit szintén hamar kiszúrtam, ahogy minket néz, ölében a kislányommal. Miután elengedtük egymást Lotts-al, Tommy lépett oda, és kezet ráztunk. Majd később el kéne beszélgetnem vele...

-Apuci, képzeld fiú uncsitesóm lesz!-újságolta el Lizzy, még mindig dadusa ölében, és tapsikolva.

Oh, szóval fiú. Ebben a családban nagyon ritkán születnek. Csak meg kell nézni, hogy mi is heten vagyunk testvérek, és abból ketten vagyunk fiúk Ernest-el.

Én is helyett foglaltam az asztalnál, természetesen úgy megoldva, hogy egyik oldalamon Katy, a másikon Eliza üljenek. A beszélgetés sok irányba elterelődött, és többnyire mindenki a másik oldalon ülővel akart társalogni. Zajosak voltunk, de sok nevetés is felhangzott, főleg amikor Lottie és Tommy utazásaikról meséltek. Ez az én nagy családom...illetve még három húgom hiányzik most az iskola miatt, de remélem velük is hamar találkozhatok.