Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

10. fejezet

Sziasztok!
Bár kicsit késve (telefonügyi problémák), de itt az új rész! Remélem szeretettel és kíváncsian vártátok ezt is *-*
Kellemes olvasást! :* <3
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Ezt nem hiszem el! Általában, ha egy nő meg tudná, hogy milyen Harry, akkor már hívta is volna, hogy visszamondja a randit. De nem, Katy-t egyáltalán nem érdekli. Mintha csak az én idegeimet akarná húzni.

-Ez az jelenti döntött a témával kapcsolatban?-kérdezi angyali hangján.

Nos, nem tagadom, hogy utána néztem egy-kettő iskolának a környéken. És bár még mindig nem támogatom az ötletet, azért megtettem.

-Találtam egy olyat, ami nincs messze, és megfelel az elvárásaimnak.-osztottam meg vele is, számára ezt az örömhírt.-De mivel kicsit későn jeleztem ezért...-hagytam megint a levegőbe lógni a mondat végét.

-Ugye nem azt akarja mondani, hogy ezért fel is adta a keresést?!

-Nem. Sikerült elintéznem, hogy Elizabeth odajárhasson, viszont elég nagy pénzekbe került.-miközben ezt magyaráztam fel álltam az ágyról, és az ajtó felé indultam.

Még mielőtt a kilincsért nyúlhattam volna, Katy ölelő karjai közt találtam magam.

-Köszönöm. Higgye el, egyszer majd Lizzy is nagyon hálás lesz érte, hogy nem itthon kellett töltenie az iskola éveit.-dünnyögte a vállamba.

Szorosan öleltem vissza, teljesen megfeledkezve arról, hogy ő az egyik alkalmazottam, és hogy pár óra múlva a legjobb haverom viszi őt vacsorázni.

                                ***

A csengő idegesítő hangjára kaptam fel a fejem a sok dalszöveg közül. Sejtettem, hogy Hazz az, és Katy-ért jött, mégis csapot papot ott hagyva rohantam, hogy ajtót nyissak, amit barátom meg is jegyzet.

-Nocsak, Louis! Megtanultad hogyan kell ajtót nyitni, ha egyedül vagy itthon.-jegyezte meg kissé gúnyosan, mire én csak bemutattam neki.

-Katy mindjárt jön, csak nehezen tudta elaltatni Elizabeth-et.-néztem rá ellenségesen, de Hazz-t vagy nem érdekelte, vagy észre se vette.

-Nem gond.-rántott vállat.

-Hova viszed?-csúszott ki a kérdés.

Harry először felvont szemöldökkel nézett rám, majd végül büszkén elmosolyodott.

-A Bel Canto Restaurant-ba megyünk. Tudod nem akartam már az elején...

-Hogy érted, hogy az elején?-akadtam fenn ezen a kijelentésen.

-Jaj, Lou!-ütögette meg a vállamat jó haver stílusban.-Hát úgy, hogy még több randink lesz más más helyeken.-vigyorgott magabiztosan.

-Honnan veszed, hogy akar majd még veled randizni ezután?-hüledeztem.

Erre csak jót nevetett, de választ már nem kaptam, mert a lépcső megnyikordult, és mindketten odakaptuk a tekintettünk. Katy eszméletlenül gyönyörű! Egy fekete csipkés ruhát visel, ami a felső részen feszülősen követi teste vonalát és idomait, míg csípőtől lefelé a szoknya rész bővül és térdéig ér. De nem is a ruha kápráztatott el ennyire, hanem Katy arca, ami ragyogott a boldogságtól. Magabiztos léptekkel jött le a lépcsőn a magas sarkújában, amit még mindig nem tudom, hogyan tudnak a nők viselni. Talán akkor eszméltem fel az őt való bambulásomból, amikor ő Harry-hez lépett engem kikerülve. Féltékeny  vagyok a barátomra, amiért neki sikerült ennyire elcsábítania ezt a csodálatos nőt. Ugyan már Louis! Te is meg tudtad volna tenni, ha nem bújsz el a saját sajnálatodba!-szólal meg bennem a belső hangom. Vagy a lelkiismeretem?

-Mikorra hozzam haza a kislányt, apuci?-tréfálkozik Harry. Kacc-kacc, jó vicc. Ja mégsem!

Míg én magamba fortyogók, ők addig kinevetnek.

-Majd jövök.-ment meg Katy attól, hogy én válaszoljak.-Valószínűleg Lizzy nem fog reggel sokáig aludni, mert most korán aludt el. Nem tudom mikor fogok hazaérni, vagy felkelni, ezért Mr. Tomlinson megkérném, hogy addig is vigyázzon a lányára.-ezt mind úgy jelentette ki mintha én nem tudnám. Én is tudok vigyázni a lányomra!

-Persze, persze.-bólogattam hevesen, csak minél előbb lépjenek le.

Nem kellett sokat várom, mert ez után boldog mosollyal az arcukon, kéz a kézben léptek ki az ajtón. Akkora erővel csaptam be utánuk azt, hogy szerintem ők is meghallották, ha nem épp egymással voltak elfoglalva.

-A rohadt életbe!-kiáltottam fel dühösen, miközben a lépcsőn trappoltam felfelé.

                               ***

Egész éjjel fent voltam, és az ablakon leskelődve vártam a szerelmespárt. Tényleg igaza volt Harry-nek, úgy viselkedek, mintha Katy apukája lennék, aki várja haza lányát az első randija után. Valamikor tizenegy körül értek vissza. Tökéletesen láttam azt a pillanatot, amikor Harry elkísérte kézen fogva az ajtóig, majd öt perc beszélgetés után megcsókolta. Ezt a jelenetet a fal bánta, na meg a kezem.

                                ***

Másnap reggel már hatkor fent voltam. Pontosítok, egész éjjel egy szemhunyásnyit nem aludtam, csak ébren ültem a szobámba. Elgondolkodtam olyan dolgokon, mint például az, hogy igaza van Harry-nek, és a környezetemben élő embereknek, hogy ideje lenne tovább lépnem Alice-en. Hiába történt még csak egy éve az eset, és én még mindig őt szeretem, egyedülálló apukaként élek, attól még fiatal vagyok, és én magam se akarok egyedül megöregedni. És Lizzy-nek is kell valaki akit pótanyukának tekint, mert mégse nőhet fel anélkül. Mi lesz, ha belép a tinikorba? Fiúként se volt könnyű megélni azt, de ha lányokról van szó, akkor menstruálás, pasik, hisztik, ruha gondok. Nem tudnám egyedül végig csinálni, de nem is lehet mellette akkor is egy bébiszitter!

Miután kielmélkedtem ezeket a dolgokat, a lányom szobája felé vettem az irányt. Még nem kelt fel, így hagytam tovább aludni, és addig lementem reggelit készíteni, mert mára szabadnapot kért Sam, mert a lányát látogatja meg.

Az én főzési tudományom nem sokáig terjed, így a legegyszerűbb reggelit amit csak lehet ütők össze. Elővettem egy serpenyőt, olajat, és egy tányért a feltört tojásoknak. Felvertem a két tojást, majd a meleg tűzön felmelegedett olajjal telített serpenyőbe sütöttem meg. Mire végeztem vele, Lizzy totyogót le a lépcsőn kezében a kedvenc plüss macijával, amit még anyukájától kapott. Lehet én is nyugodtabban aludnék egy számomra fontos tárgyal, csak hülyén nézne ki. Megterítettem, majd segítettem felülni a lányomnak a székre, mivel ezek az itteni székek magasabbak, mint például LA-i házban. Talán mégse vagyok olyan rossz apa? Áh, hiába próbálnám magamnak ezt bedumálni, akkor is tudom, hogy egy igazi jó apa nemcsak néha néha az.

-Hogy vagy?-kérdeztem tőle, mire ő csak értetlenül meredt rám. Mondjuk meg is értem, mégis melyik apa kérdez ilyet az öt éves gyerekétől?-Képzeld szeptembertől iskolába jársz majd.-újságoltam el neki a hírt. Bár nem hiszem, hogy ennek a hírnek bármelyik gyerek örülne.

Erre csak aranyosan elmosolyodott, amitől olvadoztam és szomorkodtam egy sort, mert a mosolya kísértetiesen hasonlított az anyjáéra. Inkább csendben folytattuk tovább az étkezésünket, amikor Katy lépett be a helyiségbe.

-Jó reggelt!-köszönt, miközben nyújtózkodott és ásított is egyszerre.

-Csak nem hosszú volt az este?-dörgöltem az orra alá, mert akár gonoszság akár nem, már alig vártam, hogy megtehessem.

-Köszönöm nagyon jól telt!-mosolyodott el magabiztosan, és mert ki magának is egy adagot, majd csatlakozott hozzánk.