Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

27. fejezet

Sziasztok!
Itt is az új rész! :) A végéért ne öljetek meg! :( Igyekszem a folytatással. ;)
Köszönöm szépen az előző fejezethez érkezett kedves komikat! Imádom őket! <3
Kellemes olvasást! <3
xxxEsztyTomlinson

Katherine Cox

Életem legcsodálatosabb három napja. Sose hittem volna, hogy ilyen lehetséges.
Az hogy Louis mellett hajthattam álomra a fejem és reggelente csodás mosolyára és édes csókjaira kelhettem, maga volt a mennyország.

De ma eljött az a nap is, amiről eddig direkt nem beszéltünk, mégis túl kell esnem rajta, hogy azt mondjam bűntudat nélkül vagyok Louis-val. Muszáj elmondanom Harry-nek. A kérdés már csak az, hogy hogyan reagál rá. Biztos nem repes majd az örömtől.

-Biztos ne menjek veled?-kérdezi Louis ma már másodszor. Kedves tőle, de ez az én saram, nekem kell megoldanom.

-Köszönöm, de nem. Vigyázz Lizzy-re, aztán ha hazajöttem elmehetünk valahova.-adtam egy puszit az arcára, mire ő elégedetlenül felmordult és arcomat két keze közé fogva egy rendes csókot is csent tőlem.

Felvettem a cipőm, és egy vékonyabb kabátot. Leellenőriztem, hogy mindent eltettem-e a táskámba. Mikor mindennel kész voltam, még visszafutottam a konyhára Louis-hoz egy ölelésért, majd már rohantam is nehogy lekéssem a buszt. Nem szóltam Harry-nek, hogy megyek. Pedig akkor biztos eljött volna értem, de én nem szeretem volna.

A házához érve a megnyomom a kapucsengő középen lévő gombját. Két csörgés után fel is veszi.

-Harry Styles.-szól bele hivatalos hangon.

-Katy vagyok.-válaszolok, mire válasz nélkül beenged.

Minden erőmet bevetve benyomom a fekete vaskos ajtót, majd a bejáratihoz megyek. Az üveges részen átlátva látom Harry-t közelíteni.

-Szia, édes!-nyit ajtót, és félre állva beljebb enged.

Felém hajolva megakar csókolni üdvözlésképp, de én még pont időben elfordítom a fejem, így az arcomra ad egy puszit. Elhajol tőlem, és felvont szemöldökkel néz rám. El kell mondom neki, megérdemli.

-Beszélnünk kell.-mondom talán a valaha legjobban elpocsékolt szakítós duma kezdő mondatát. De nem jut jobb az eszembe.

-Louis igaz?-olyan magabiztosan kérdezi, hogy csak leesett állal nézek rá. Honnan tudja?

-Igen.-ismerem be a szemeimet lesütve. Kissé szégyellem magam, na nem azért, mert Louis-t szeretem. Egyszerűen enyhe bűntudatom van, amiért Harry-t akartam arra használni, hogy boldog legyek valahogy.

-Úgy tudtam!-csapott le az előszoba szekrényre. Még jó, hogy nem a tükörbe.

-Sajnálom.-nem merek a szemébe nézni. Most már főleg rosszul érzem magam, hogy ezt teszem Harry-vel. De kényszerből se maradhatok már vele. -Szeretjük egymást.-mondom az egyetlen mentséget ami hirtelen eszembe jut.

-Oh, persze! Tudom én. Az elejétől fogva tudom, hogy kellesz neki!-kiabálja, és dühében a haját tépi.

Még sose láttam ilyen állapotban, de okot se adtam rá, hogy lássam. Egy percre megijedtem, hogy bántani fog, amikor megindult felém, de utolsó pillanatban hátat fordított, és a nappaliba ment.

Utána mentem.

-Honnan tudtál róla? És ha tudtad, miért nem mondtad?-tudom hülye kérdés, de kíváncsi vagyok.

-Miért nem mondtam el? Milyen kibaszottul hülye kérdés ez?-miért jár előbb mindig a szám, aztán az agyam?!-Mert nem akartam, hogy még egyszer elvegye azt amit magamnak akarok! Mert ha elmondom ott hagytál volna, és lettél volna vele.

Okééé...azt hiszem nagyon elveszítettem a fonalat. Bárcsak itt lenne Louis! Miért gondoltam azt, hogy simán elintézem, ő megértő lesz, és happy end. Ja mert ez a valóság.

Jobb lenne nem tovább idegesíteni Harry-t. De nem akarom ilyen állapotban itt hagyni. Ki tudja mit csinálna magával.

-Harry...-közelítettem felé olyan óvatosan mint egy vad állathoz, ami bármelyik pillanatban rám vetheti magát.-Mi az amit Louis elvett tőled?-az én kotnyeles mindenimet! Azt hiszem veszek egy lakatot a számra.

-Alice.-suttogta olyan halkan és megtörten, hogy nagy koncentrálással hallottam csak meg.-Én annyira szeretem őt.-oh! Kezdenek összeállni a darabok.-De ő mindig visszautasított, és Louis-t választotta helyettem.-szipogott.-Évekig kérleltem még, hogy válaszon inkább engem. Aznap este, amikor meghalt...

Louis Tomlinson

Nem bírtam magammal. Csak ültem az íróasztalomnál, és néztem ki a fejemből. Mit csinálhatnak? Miért nem akarta Katy, hogy vele menjek? Titkol valamit? Ahj, Louis bízz már benne! Szeret téged!-hajtogattam magamnak. Fél órával később miután elment, meguntam ezt, és felpattanva a kényelmes székből, lányom szobájába vettem az irányt.

-Lizzy, öltözz! Átviszlek Luke-hoz játszani.-szóltam neki.

-Hol van Katy?-kíváncsiskodott boci szemekkel. De szó nélkül letette a kezében lévő játékot, és a szekrényéhez lépett.

-Elment bevásárolni.-füllentettem.-Nekem meg be kell mennem a cégbe.

-Segítesz befonni a hajam?-nyújtotta felém a fésűt, miután felöltözött.

Elvettem tőle, és az ágyra ülve vártam hogy csatlakozón hozzám. A haj fonás egy olyan dolog, amit még húgaim mellett tanultam meg. Ennyit tesz, ha az embernek az átlagosnál több húga van, és mindannyian imádnak szépítkezni.

Körülbelül tíz perccel később már az autóban ültünk, és Liam házához tartottunk. Örülök, hogy ennyire jól kijönnek a gyerekek, Nicole és Katy, na meg mi is Payno-val, mint munkatársak és már barátok is.

-Köszönöm, hogy vigyáztok rá!-hálálkodtam még egyszer Nicole-nak, mielőtt visszaültem volna az autóba.

Harry házánál nem akartam becsengetni, mert az azért feltűnő lenne. Ilyenkor örülök, hogy vagyunk annyira jó barátok, hogy tudom a kódját. Bepötyögöm, és már bent is vagyok. Meglepetésemre a bejárati ajtó tárva nyitva. Mégis mit jelentsen ez? Közelebb lopódzóm, és felmérve a terepet nem látok senkit az előtérben. Logikusan a nappali felé veszem az irányt, de halk beszélgetés foszlány megállásra késztett.

-Mi az amit Louis elvett tőled?-ez Katy. De miért kérdezi ezt? Mit vettem el én Harry-től?

Nem hallottam a válaszát. Viszont Katy valószínűleg igen, mert hallottam, ahogy levegő után kap.

-Én annyira szeretem őt. -kiről beszél Harry? Mi folyik itt? -De ő mindig visszautasított, és Louis-t választotta helyettem. -az agyam sebesen járt...Alice. Csak ő lehet. -Évekig kérleltem még, hogy válaszon inkább engem. Aznap este, amikor meghalt...- itt elhallgat. Mi történt akkor? Az adrenalin szintem az egekbe vágtat már, de még ki kell várnom. Akkor sose tudom meg, ha lebuktatom magam. - Nem üzelti tárgyaláson volt, hanem velem találkozott. Akkor is mint mindig próbáltam rávenni, hogy hagyja el Louis-t, és legyen velem. De ő nem akarta, főleg a lánya miatt. Megbeszéltük, hogy többet nem találkozunk, és hagyjam őt békén. Úgy volt, hogy másnap elhagyom az országot örökre ezzel őt is elengedve, de még aznap este Louis keservesen zokogva hívott fel, hogy meghalt...

U.i.:A fejezet képét csak csendben itt hagyom..várjátok ti is. ;) <3