Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

9.fejezet

Sziasztok!
Meg jött az új rész, így vasárnap este! 😊😊 Remélem örültök neki, és most is szívesen olvassátok!😊😍😉
Kellemes olvasást!😘
xxxEsztyTomlinson

Katherine Cox

Lizzy a kanapén ülve várt engem. Egy plüss macit szorongatott a kezében. Az órámra pillantva megállapítottam, hogy kicsit késésben vagyunk, így ráadtam kis kabátját, majd én is belebújtam a sajátomba. Mivel kaptam egy kis útba igazítást, ezért megtudtam, hogy ez az orvos  nem is lakik olyan messze, így gyalog indultunk útnak. Talán visszafelé benézzünk egy játszótérre is.

-Ugye téged nem fog apa elküldeni?-törte meg a csendet Lizzy vékonyka hangja.

-Honnan veszed azt, hogy elküld?

-Ha valakivel kiabál, akkor szoktak a dadusaim elmenni. És én nem szeretném, hogy elmenj.-görbült le a szája széle.

Megálltunk, én pedig leguggoltam, hogy vele egy szinten legyek, és a szemébe tudjam mondani.

-Ne aggódj. Én itt maradok veled, ameddig csak szeretnéd.-remélem nem tettem felelőtlen ígéretet.

Boldogan elmosolyodott, és pici kezecskéjével megsimogatta az arcom. Annyira szeretem a gyerekekben, hogy ők igazán tudnak szeretni. Ők nekik általában nem kellett még csalódniuk. De Lizzy-nek igen. Nem azért, mert elveszítette anyukáját, hanem apukája miatt. Ebben a két hétben csak azt láttam, hogy Lizzy milyen csodálattal nézi apukája minden lépését, és próbál vele lenni, míg ezt Mr. Tomlinson elutasítja, és inkább a munkába temetkezik.

Felegyenesedtem, és folytattuk tovább utunkat, mert tényleg késésben voltunk. Dr. Peterson egy negyvenes éveiben járó férfi, aki magán rendelést folytat gyerekek számára. Tőle tudtam meg, hogy Lizzy-t havonta egyszer el kell hozni, és pszichológushoz is jár, hogy könnyebben feldolgozza az anyukája halálát. Viszont azt is megtudtam, hogy ezeken a beszélgetéseken Lizzy egyáltalán nem beszél, csak ül és mered maga elé. Nem is csodálkozom már, hogy szegény kislány minek nincs kitéve.

-Elizabeth megkeresnéd nekem a kertben Lucky-t?-szólt az doktor a kislánynak, akinek szemei felcsillantak, és már futott is.-Szóval Ön az új dada?-fordult felém. Bólintottam.-Gondolom feltűnt, hogy Elizabeth nagyon fejlett a korához képest. Én nem támogatom, hogy ennyi idősen pszichológushoz járjon, de Mr. Tomlinson ragaszkodik hozzá. Szerintem és a kollégám szerint is jobb lenne neki, ha az apukája segíteni feldolgozni ezt az egészet.-magyarázta érezve, hogy szíven viseli a kislány sorsát. Viszont az utolsó mondat után nem bírtam megállni, hogy fel ne horkantsak. Dr. Peterson is elmosolyodott a megnyilvánulásomon.-Szóval Ön is tapasztalta, hogy ez nem fog sikerülni. Mégis én úgy gondolom, hogy talán maga szerencsével jár, és rendbe hozhatja ezt.-úgy beszélt, mint ahogy a filmekben szoktak azok a bölcs emberek.

-Mégis ezt honnan tudhatná?-kérdeztem vissza.

Halványan elmosolyodott.

-Mert maga nem olyannak tűnik, mint az elődjei.

Már épp nyelvemen volt a kérdés, hogy miért ők milyen voltak, amikor Lizzy tért vissza egy golden retriever kíséretében. A kislány boldogan kacagott, és egy kutya játékot lóbált a kezében, amiről a kutya nem vette le a szemét.

Még egy kicsit maradtunk, hogy játszhassanak, aztán fél órával később elindultunk haza felé, persze az egyik játszóteret is útba ejtve.

Lizzy a csúszdázott, én pedig mellette álltam, és ügyeltem arra, nehogy baja essen. A zsebembe lévő telefonom rezegni kezdett, ezzel hívást jelezve. Harry hív. Fogadom a hívást.

-Szia!-szólok bele.

-Helló Kat!-hallom meg mély hangját. Egy pillanat alatt libabőrös leszek tőle.-Hogy vagy?-érdeklődik kedvesen, ahogy azt mindig is teszi.

-Jól vagyok, köszönöm. És te?-kérdezek vissza illedelmesen, miközben figyelem Lizzy-t, ahogy beleül a hintába.

-Én is. Képzeld pont tegnap este érkeztem meg Londonba. Mit szólnál, ha ma este elmennénk vacsorázni?

Egy pillanatra meghökkenek.

-Ez most randi meghívás?-veszem elő játékos énem.

Egy kis csend, majd halk kuncogás hallatszik a vonal túlsó felén.

-Amennyiben igent mondasz, akkor igen az.-megy bele a játékba.

-És ha nemet mondok?-húzom az agyát.

-Nekem nem szoktak nemet mondani, cica.-feleli macsón, sőt nem látom, de tudom, hogy kacsintott is.

Végiggondolom a pro és a kontra érveket magamba, majd arra a következtetésére jutok, hogy nagyon nincs mit veszítenem.

-Rendben. De előtte még beszélek Mr. Tomlinson-nal.-egyezek bele végül.

-Louis-t bízd csak rám.-mondja mire kissé megkönnyebbülők, hogy ma nem kell még egyszer kihúznom nála a gyufát.-Akkor este hétre megyek érted. Szia!-köszön el, mire én is így teszek, majd letesszük a telefont.

Az órámra pillantok miszerint fél három van. Ideje lenne haza indulni. Ezt Lizzy-vel is közlöm, majd elindulunk. Vele szeretek sétálni, mindig szót fogad és fogja a kezem, az előző gyerekekkel ellentétben, ők mindig engedetlenek voltak, és elfutottak. Otthon Sam vár minket finom ebéddel, aminek Lizzy nagyon örül, mert elmondása szerint már nagyon éhes volt. Amíg ő eszik, addig én felmegyek a szobámba, hogy átöltözzek valami kényelmesbe. Nem tagadom, hogy közbe már azon agyalok, hogy mit vegyek fel a randira. Nem akarok túl öltözni se alul öltözni. Vacsorázni hívott, így gondolom egy étterembe megyünk. Vagy ő maga készít valamit? Nem tudom, mert nem ismerem még annyira. De remélem jól sikerül, mert nagyon kedvelem Harry-t és szeretném, ha jobban meg tudnánk egymást ismerni. Ezen tanakodok, miközben a ruhás szekrénybe a ruháimat húzogatom odébb, és igyekszek megtalálni a legjobb darabot. Cselekedetembe egy kopogás zavar meg.

-Igen?-szólok ki.

Az ajtón Mr. Tomlinson lép be. Reggel óta átöltözött valószínűleg számára kényelmesebb öltözékbe, mert a szokásos zakós, és hivatalos megjelenésű helyett, most melegítő nadrágot, és egy sima fekete pólót visel. Még ez is jól áll neki.

-Hallottam randid van ma este.-jelenti ki, miközben becsukja maga után az ajtót. Csak aprót bólintok.-Még hozzá Harry-vel.-hangjában nem hallok semmi megvetést.

-Igen vele, talán gond?-talán szemtelenek hallatszik a kérdés, én mégis olyan remegve tettem fel, mint a nyárfa levél.

Mr. Tomlinson leül az ágyamra, és tanakodó arccal néz rám. Bármennyire is kedvelem Harry-t, az állásomat nem szeretném kockáztatni érte egyenlőre.

-Nem, csak kissé meglepet, mert Harry nem olyan...-hagyta lógni a mondat befejezését a levegőbe.

-Milyen?-bukik ki a kérdés belőlem, mert ugye ki lennék én, ha egyszer nem kíváncsiskodnék.

-Harry nem az a típusú férfi, aki randizni visz hölgyeket, majd párkapcsolatba kezd. Ő inkább az egyéjszakás kalandok híve.

Egy pillanatra ledermedek, mert nem tudom erre mit reagálhatnék. Egyáltalán hihetek neki? Ahj, hogy juthat ilyen az eszembe! Miért akarna nekem hazudni Mr. Tomlinson, és különben is Harry a legjobb barátja.

-Hát köszönöm Mr. Tomlinson a tájékoztatást, de azt hiszem én magam is el tudom dönteni, hogy milyen párkapcsolatot szeretnék.-mosolyogtam rá.

Ő csak összeszűkült szemmel nézet rám. Gondolom nem nagyon tetszett neki a válaszom.

-Jó rendben. Akkor térjünk vissza a reggeli témánkra.