Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

18.fejezet

Sziasztok!
Itt is az új rész! 😍 Remélem még itt vagytok, és örültök neki! 😳😊 Kezdenek ezután beindulni az események. 😉
Köszönöm szépen az összesen 1300 feletti szavazatokat. 😍😘❤ És szívesen olvasnék hosszú véleményeket (enyhe célzás 😂) 😍
Kellemes olvasást! 😘❤
xxxEsztyTomlinson

Katharine Cox

Harry szülei nagyon kedvesek és aranyosak. Örülök, hogy megismerhettem őket. Remélem én is jó benyomást tettem rájuk. Harry-vel megbeszéltük, hogy egy hét múlva én is bemutatom őt a családomnak. Bár már tudják, hogy van barátom, vagyis inkább valaki akivel randizgatok, de még nem találkoztak vele személyesen.

A kocsiból kiszállva búcsúnk után, még integettek neki, amíg ki nem fordul az utcából, majd az ajtónál megtorpanok. Elfelejtettem magammal kulcsot hozni! És az ajtó zárva. Pedig direkt azért kaptam kulcsot, hogy legyen nálam, mert mint megtudtam Louis utálja a csengő hangját. Ezért van a kulcs, hogy ne kelljen hallania, ha lehet, és persze azért is, mert már itt lakom. Mennyi az esélye annak, hogy ha csengettek nem nyel le keresztbe? Nem volt túl vidám kedve, amikor itt hagytam. Vagy hívjam fel telefonon? Áh, úgyse venné fel...ha egyáltalán megtalálná a nagy kupiba az íróasztalán.

Mivel nem akartam kint ácsorogni tovább, és az idő is egyre hűvösebb kezdett lenni, így mint egy utolsó esélyként megnyomtam a csengőt. Majdnem hogy egyből nyílt az ajtó, amin meglepődtem, de még mielőtt szembe találhattam volna magam a dühös arcával, lehajtottam a fejem, és hadarásba kezdtem.

-Bocsánat, csak itt hagytam a kulcsomat...-közbe felemeltem a fejem, hogy lássa őszinte sajnálatom. De a mondat közepén megakadtam. Mert az ajtóban nem Mr. Tomlinson állt, hanem egy idősebb hölgy. Nem, nem Sam. Kék szemei kísértetesen hasonlítottak Louis-éra. Arca nyugodtságot és kedvességet sugárzott. Dús ajkai lágy mosolyra húzódtak. Barna középhosszú haj keretezte szív alakú arcát. Telt idomok, de mégis tökéletes testű, és velem egy magas. -Ööö...-nem tudtam, hogy mit mondjak. Ki lehet ő?

-Johannah Deakin vagyok, Louis anyukája.-nyújtja felém kezét, amikor felismeri arcomon az ismeretlenség jeleit.-Valószínűleg te vagy a dadus, akiről Lizzy ódákat zeng.

-Katherine Cox.-nyögöm ki a nevem, miközben elfogadom a felém nyújtott jobbját. Deakin? Tomlinson?Louis anyukája? De hogy? Miért?-Örülök, hogy megismerhetem Mrs. Deakin.-mosolygok vissza.

-Oh, nyugodtan tegeződjünk. Nem vagyok én olyan öreg!-nevet fel.

Odébb állva bemegyek, és leveszem a cipőmet. Gyerek hangokat hallok, amit kicsit furcsállok, mert ebben a házban egyedül Lizzy gyerek, és Nicole-lal sem beszéltük meg, hogy átjönnek Luke-kal. A lépcső megnyikordul, és három kisgyerek fut le. Lizzy, egy kislány és egy fiú. Nagyobbak nála, és ha jól értem most fogócskáznak. De ekkor Lizzy észrevesz, és felém fut, majd lábamba kapaszkodva elbújik mögötte, kacagva néz vissza a másik kettőre, akik nem tudják, hogy fogják meg.

-Doris, Ernest ésszel játszatok!-fedte meg kicsit őket Johannah. Lehet, hogy az ő gyerekei? Azaz akkor ők Louis kis tesói. Ugyanolyan kék szem. Ez aztán a genetika!

Ekkor a dolgozó szoba folyosóján Louis bukkant fel. Egy mély sóhaj szakadt fel belőlem. Nem tudtam volna, hogy mit mondjak vagy csináljak. Most sokkal jobb kedve volt, mint még amikor itt hagytam kora délután.

-Hallom sikerült megismerkedned anyukámmal.-mosolyog, miközben odaér hozzánk.-Ők pedig a legkisebb testvéreim Doirs - teszi a kezét a vörös hajú kislány vállára -  ő pedig Ernest.- a szőke kisfiú haját borzolja össze.

-Apuci!-szalad el mellőlem Lizzy és most apja lábait öleli át. Louis arc kifejezése és cselekedete idegenül hat, ugyanis lehajol és ölbe veszi lányát. Ez most álom vagy egy szívatós show?

-Én azt hiszem megyek és átöltözök.-nyögők ki valami mentséget, hogy leléphessek.

A szobába beérve ledobom a táskám az ágyra, lerúgom a cipőmet a többi közé, és már húzom is le a felsőmet. Szóval itt van Louis családja. Louis kedves a lányával. Sőt túlságosan boldognak tűnik. Csak pár órára tűntem el, és mégis mintha hónapok lettek volna. Közben megszabadultam a farmeromtól is, és alsóneműben ácsorogva gondolom végig mindezt, mikor kinyitódik az ajtó, és belép a gondolataim főszereplője. Egy pillanatra megtorpan, de aztán kaján mosoly ül ki arcára, és becsukva az ajtót beljebb jön nem zavartatva magát azzal, hogy én meglepettségembe az se tudjam mivel takarjam magam.

-Kifáradna?!-kérdezem meg, amikor végre találok egy ruhát amivel takarom magam.

-Ez még nem teljes mezítelenség.-mondja még mindig vigyorogva és halál nyugodtan helyet foglal az ágyamon.-És szexi is az a fekete csipkés bugyi!-kacsint.

Mi van?! Levegő után kapkodok, és az agyam ezerrel pörögve próbálja feldolgozni ezeket a dolgokat és mondatokat, de azt hiszem lassan belefárad ebbe a sok kétértelműségbe az utóbbi időben, és füstölögve fog kitörni.

Végül bosszúsan lekapom a szerencsére közel álló fogasról a fürdőköpenyem, és jó szorosra megkötöm. Majd jóval messzebb tőle én is leülök az ágyra.

-Mit szeretne?-vettem oda. Nem érdekel, hogy ő a főnököm, szerintem senki nem csinálna ezt az alkalmazottjával.

-Csak meg akarom magyarázni a dolgokat, és válaszolni a kérdéseidre, mert sejtem, hogy vannak.

Mióta ismer ennyire? A hajamat birizgálóm, hogy ne kelljen a szemeibe néznem, miközben válaszolok.

-Hát...lenne egy-kettő.

Halkan felkuncog.

-Jó akkor kezdem, és utána kérdezhetsz.-bólintok.- Szóval engem is meglepetésként ért, hogy jöttek. Anyukám, a férje Dan, és a két legkisebb testvérem, akik ikrek. És a héten elvileg a legnagyobb húgom is jön a barátjával.

Úgy tűnik befejezte. Most már feltehetem a kérdéseim?

-Hány testvére van?-nem ez érdekel a legjobban, de azért kíváncsi vagyok.

-Hat. Öt húgom: Lottie, Fizzy, Daisy, Phoebe, Doris. Egy öcsém Ernest.-számol az ujjain. Azt a!

-Értem. És...izéé...hogyhogy ilyen kedves Lizzy-vel? Mármint...-akarom megmagyarázni, de közbevág.

Már húzom is magam kisebbre hátha mégse kellett volna megkérdeznem. Az én hülye kíváncsi formám.

-Tudtam, hogy nem hagyod szó nélkül.-csettint a nyelvével, amit akkor szokott, ha zavarba van, vagyis ezt is szokta a hajtúrás mellett, ami ezután következik. Jézus, már úgy beszélek róla, mintha évek óta ismerném! Képtelen, hogy ilyen jó megfigyelő legyek.-Az igazság az, hogy bár édes anyukám tudja, hogy magam alatt vagyok Alice halála óta, de azt nem, hogy nics vele igazi szülő gyermeke kapcsolatom, amire viszont te pillanatok alatt rájöttél. És már évekkel ezelőtt megmondta, hogy ha nem tudom gondját viselni, akkor majd ő megteszi. És ezt nem szeretném.

-Helyette inkább bébiszittereket fogad fel.-jegyzem meg kissé nyersen.

-Én próbálkozok. És különben is Lizzy az én lányom, nekem kell gondoskodnom róla, nem az anyukámnak!-kelt ki magából felállva az ágyról. Még sose láttam ilyenek. De nem mondtam neki, hogy nyugodjon le, mert az lenne a legrosszabb. Inkább kíváncsi voltam, hogy még miket mond el.-Eddig nem volt motivációm, hogy javítsak a kapcsolaton, úgy voltam vele megadok neki mindent ami a jó létét szolgálja, aztán úgyis felnő, és lelép itt hagyva engem, ha van esze. De nem! Jöttél te, és felforgattál mindent. Pillanatok alatt magadhoz édesgeted, amit addig nem sikerült senkinek, és tudtad, hogy valami nem stimmel. Elérted, hogy még rosszabbul érezem magam, és tegyek valamit. Ezért nem engedhetem, hogy most csúszón ki a kezem közül, amikor minden jóra kezd fordulni...most először Alice halála óta.-roskadt vissza előző helyére. Fejét kezei közé temette, és haját szorította erősen. Az előbb bepillantást nyerhetem Louis álarca mögé. De most nem tudom, hogy mit mondjak vagy tegyek. Mégse bújhatok oda hozzá, és nyugtathatom meg, mégha a szívem erre vágyik is.