Mr. Tomlinson's little daughter /Befejezett/

17.fejezet

Sziasztok!
Itt is az új rész! Remélem örültök neki!😊😚 Sajnálom, de úgy tűnik egy ideig most  csak hetente egy rész várható! Bízom benne, hogy ezért nem hagytok itt. 😔 Én igyekszem, de az írás mellett nekem is van sulis életem, és magánéletem is.
Kellemes olvasást! 😘❤
xxxEsztyTomlinson

Louis Tomlinson

Ez az egész helyzet kikészít! Katy és Harry édesen enyelegnek egymással, én közben próbálok helyt állni, mint apa és főnök. Hiába akarok itthon a lányommal lenni, a munkám is elvárja, hogy 100%-osan bizonyítsak. Ezért nem tudom mindig én vinni őket suliba, így Harry ott is helyettesíteni tud, ami nagyon böki a csőrömet. Én akarok az lenni, aki minden reggel elviszi őket, és út közben hallgathatom, ahogy Katy magáról mesél Lizzy-nek, vagy hogy haza fele úton kettesben a rádióból éppen szóló számokra dobol ütemesen, és halkan dúdolgat. Ez is egy kis dolga, amit megfigyeltem és megszeretem benne. Szeretem, amikor reggelente kócos hajjal, smink nélkül, egy mackó nadrágban, és egy nyúzott felsőben lép a konyhába, de a mosolya már is jobb kedvre derít engem is. Vagy amikor a közelemben van, és beszippanthatom hajának eper illatát. Kifigyeltem azt is, hogy esténként mindig megiszik egy bögre teát. Vagy hogy amikor igazán mosolyog a szemei összeszűkülnek, és apró nevető ráncai látszódnak. Ahogy imádja Lizzy haját babrálni. Amikor dühös felhúzza a pisze orrát, és homloka is ráncosabb. És meg annyi apróság amit felfedeztem. Nem tudok ezzel a nővel betelni.
Vajon Harry már felfedezte ezeket az apró dolgokat?

,,You cant go to bed
Without a cup of tea
And maybe that's the reason
That you talk in your sleep
And all those conversation
Are the secrets that I keep
Though it makes no sense to me"

Idegesen húztam át a sorokat a papíron. Talán egy új dalszöveg kezdeménye. Teljesen megőrültem! Elhajítom a tollat a kezemből, és fáradtan hajtottam a fejemet kezeim köze. Szorosan lehunyt szemekkel gondolkodtam, de az ajtóm nyitódása megzavart.

Már épp rá akartam kiabálni az illetőre, hogy ne zavarjon, és tűnjön a fenébe, amikor a résen anyukám arca jelent meg.

-Anya?!-csodálkoztam el, de már álltam is fel, hogy hamar karjaimba zárhassam. Belépet a szobába, és ösztönösen simultunk egymás karjaiba. Az Ő közelsége ami megnyugtat, felvidít, és szeretettel tölt el.

-Louis!-viszonozta ismert lágysággal a hangjában. A szívem boldogsággal telik meg. Olyan régen láttam már. Megmondani se tudom mikor jártam utoljára Doncaster-be. Szégyellem is magamat érte. -Hogy vagy Kincsem?-simít végig arcomon puha kezével.

Egy elgyötört sóhaj tör ki belőlem. Elmondjam neki? Hogy mit érzek, mi az ami a szívemet nyomja? De engem egy fontosabb kérdés foglalkoztat. Hogy hogy eljött? Sose jött bejelentés nélkül, csak ha nagy a baj. Majd később elmondok neki mindent, mégis csak Ő a legfőbb bizalmasom.

-Hogy hogy eljöttél?-kérdezek vissza.

-Gondoltuk meglátogatunk. Dan, Doris, Ernest és én. És esetleg Lotts-ék is benéznek valamikor, legalábbis ezt mondta.-húzza mosolyra dús ajkait.

-Ez szuper!-viszonozom gesztusát, miközben belekarolok, és kivezetem a dolgozó szobából.

A nappaliban valóban ott ül a családom egy része. Nagyon régen láttam őket, így a legkisebb ikrek örömükbe a nyakamba ugranak. Szorosan megölelgetem a vörös hajú kislányt és a szőke kisfiút is. Elképesztő mennyit nőttek. Alice halála óta nem sűrűn jártunk oda. És csak ünnepekkor vagy szülinapokkor telefonáltam nekik. Ők mégis meglátogatnak.