Tündérmese

2. fejezet

A lány, akit gyűlöl a december

Vince képtelen volt a könyvre koncentrálni. Általában nincs problémája azzal, hogy kizárja a külvilágot, sőt, ezt többnyire minden gond és lelkiismeret-furdalás nélkül megteszi, de a mellette lévő asztalnál ülő fiatal nőt képtelen figyelmen kívül hagyni. Nehéz eldönteni, hogy dühös és bosszús legyen-e ezért, vagy inkább mosolyogjon. A bosszúst választja, őt nem olyan fából faragták, mint azokat, akik úton-útfélen minden semmiségen képesek mosolyogni. Ami azt illeti, nem is nagyon szokott mosolyogni.

– Mondja, mindig ennyire katasztrofálisan sikerülnek a randijai? – kérdi ridegen. Elképzelni nem tudja, miért kellett megszólítania a lányt. Rebekát – hallotta a nevét. Vince szerintem ez kicsit boszorkányos név, és mi tagadás, illik a lányhoz, mert benne is van valami boszorkányos. Valószínűleg a rakoncátlan, füstös-barna hajzuhatag adja ezt a benyomást. Vagy a rafináltan csillogó, igéző zöld szempár.

– Miért, talán szeretné megtapasztalni az élményt? – emeli meg a lány a szemöldökét, és nyoma sincs a hangjában annak a zavarnak, amivel az imént a randipartnerével beszélt, most sokkal inkább gúnyos. Vagy talán cinikus. Mindenesetre semmiképp nem zavart. Vince ezt nagyon érdekesnek találja.

De még érdekesebb, hogy Rebeka kérdése különös mód megcsiklandozza és gyorsabb dobogásra készteti a szívét. Nő ilyesmit belőle még nem váltott ki. Most már nem annyira bosszús, sokkal inkább kíváncsi.

– Ha most azt mondanám, igen, randizna velem? – vonja fel ő is az egyik szemöldökét, szándékosan szemtelenül. A nők általában imádják ezt, de Rebeka ajka elítélő fintorba ugrik.

– Nem zavarja, hogy épp randizom? – kérdi hidegen és elutasítóan.

– Nem, nem igazán – feleli őszintén Vince. Véleménye szerint az alapján, ahogy az a pasi menekült az előbb Rebeka közeléből, aligha lesz sikeres ez a randevú. Egyébként sem érzi, hogy Rebeka és Zalán között lenne bármiféle vonzalom, nem is érti, miért randiznak egyáltalán, mikor egyértelmű, hogy nem illenek össze.

– Maga tényleg randizni akar velem? – billenti félre Rebeka a fejét. Vince tekintete a hosszú, kecses nyakra siklik, és nem igazán érti, miért támad benne a gondolat, hogy szeretné végighúzni a nyelvét a lány puhának tűnő bőrén. Vajon milyen illata és íze lenne?

– Igen – vágja rá kicsit elbűvölten, bár ez őt magát is meglepi.

Talán tényleg boszorkány ez a lány. Vincét általában vagy untatják a nők, vagy rosszabb esetben az agyára mennek – kivéve természetesen a családtagjait, bár a nagyapja nővéréről ez esetben inkább megfeledkezik, mert Bea néni határozottan kimeríti az agyzsibbasztó fogalmát. Igaz, az azért a legkevésbé sincs ellenére, már ami a nőket illeti, amikor épp alatta fekszenek, vagy rajta, de lehet akár oldalról is – szereti a változatosságot.

– Maga megőrült – jelenti ki Rebeka őszinte döbbenettel az arcán.

Vince nem tehet róla, ez a reakció gúnyos félmosolyra készteti.

– Miért is?

– Nézze – nyomja meg Rebeka erősen a szót –, ha maga az ABC-ben 'a' betű lenne, én valahol középtájon helyezkednék el.

Vince félrebillenti a fejét, és szándékosan lassan végignéz a lányon. Persze nagy bánatára nem látja tökéletesen, útban van a szék, de még így is megállapítja, hogy a fekete farmer nagyon is formás lábat takar, pár perccel ezelőtt pedig volt szerencséje egy lopott pillantást vetni a lány kívánatosan gömbölyded fenekére, a csípője kellemesen telt, és mi tagadás, a melle sem elhanyagolható. Vince általában nem érti, hogy a nők miért olyan átkozottul kritikusak magukkal szemben – mintha ugyan minden férfinak az lenne az álma, hogy egy csont és bőr fogpiszkálót ölelgessen az ágyban. Ő a maga részéről azt szereti, ha egy nőn van mit fogni, egy nagyon vékony lányt talán megérinteni sem merne attól való félelmében, hogy végül összetöri.