Tündérmese

16. fejezet

Égboltnyi csillag egy szobába zárva

Ahogy Vince körbenéz az előszobában, megállapítja, hogy ezt talán egy kicsit túlgondolta. Le kellett volna állítania Trixet a harmadik boltnál, de a húga úgy élvezte, hogy segíthet, Vince nem akarta letörni a lelkesedését, még akkor se, ha legszívesebben már az első üzlet után elbújt volna egy sötét sarokban.

Rebeka félszegen áll a fal mellett, a tekintete egyszerre riadt és csodálkozó. Vince közelebb lép hozzá, és a derekára teszi a kezét. Imádja megérinteni Rebekát, imádja azt érezni, hogy megteheti. Talán képtelenség, sőt, az kellene, hogy legyen, de hiába csak két és fél nap telt el, nagyon hiányzott neki ez az édes őrült lány. Mióta megismerte, mintha csak vele együtt lenne igazán színes a világ, nélküle minden unott, fakó árnyalatokba fullad.

– Rebeka, jól vagy?

Rebeka pislogva felnéz rá, és halványan elmosolyodik.

– Aha. Csak azon töprengtem, mit fogunk kezdeni ennyi mindennel. Karácsonyfát csinálunk a lakásomból?

– Mindjárt meglátod – puszilja meg Vince Rebeka orra hegyét, aztán – mivel két és fél nap nagyon hossz idő – újra birtokba veszi a száját, de közel sem olyan gyengéden, mint az előbb.

Vince testében féktelen tajtékokat vet a szenvedély, magához húzza Rebekát, majd az egyik kezét a fenekére csúsztatja, a másikat a mellére. A lány mindenestül maga a testet öltött bujaság, lehetetlen nem felfedezni mindenhol, nem érinteni egyfolytában. Miközben a nyelvével Rebeka nyelvét simogatja, durván és kiéhezve, erősen a lány tökéletesen gömbölyded fenekébe markol, a hüvelykujjával pedig ágaskodó mellbimbóját simogatja. A tudattól, hogy pillanatok alatt képes Rebekában felszítani a vágyat, az ágyéka sajgón vágyakozva feszül a nadrágjának.

Egyetlen korábbi barátnője sem tudott ennyi tomboló vágyat lobbantani a testében, senkit nem kívánt még ennyire telhetetlenül. Valahol a tudata peremén még tétován billeg a gondolat, hogy már megint túl gyorsan halad, amivel talán megijeszti a lányt, de Rebeka olyan készségesen és megadón simul hozzá, a teste annyira tökéletesen illik az övéhez, hogy a gondolat végül tehetetlenül feledésbe bukik.

Nyers erő lázadozik Vince testében, arra sarkallja, hogy hámozza ki Rebekát a ruháiból, és tegye a magáévá. Becsúsztatja a kezét a lány pulóvere alá, hogy még jobban érezhesse a mellét, mohón a tenyerébe zárja, és megszorítja.

Rebeka picit megrándul és mintha apró szisszenés szökne fékevesztett csókjukba. Vince megdermed, aztán lassan elhúzódik, és kutatón figyeli Rebeka minden rezzenését.

– Fájdalmat okoztam. – Nem kérdés, kijelentés, Vince tudja, hogy túl erősen markolta meg Rebeka mellét. – A múltkor is? – kérdi komoran, máris átkozva magát, amiért nem volt elég figyelmes.

– Nem. Én csak... – A lány elpirulva lehajtja a fejét. – Szóval most egy kicsit... érzékenyebb vagyok.

– Miért? – ráncolja össze a homlokát Vince értetlenül.

Rebeka még mélyebben elpirul, szénfekete szempillái riadtan remegnek, ahogy a padlót bámulja.

– Az van, hogy... szóval ilyenkor érzékenyebb a testem, és...

– Milyenkor? – mélyednek el a ráncok Vince homlokán. Elképzelése sincs, mire akar kilyukadni Rebeka, de ez a riadt, félszeg szégyenlősség emlékezteti arra, ahogyan minden hónapban egyszer a húgai viselkedtek kamaszkorukban – ahogy ez a gondolat végigfut rajta, nagyot koppanva leesik, hogy mi baja lehet Rebekának. Vince szája megrándul, de sikerül visszafojtani a nevetést. Megérinti Rebeka állát, és maga felé fordítja a lány fejét.