Tündérmese

3. fejezet

Katasztrófa, Rebeka a neved – Shakespeare után szabadon

Rebeka a kaputelefon fülsértő hangjára riad fel. Mikor felfogja, hogy valaki nyilván meg akarja látogatni, felnyög, és a fejére húzza a takarót. Egyáltalán mennyi az idő? Reggel van már?

Mikor nyöszörögve kidugja a lábát a paplan alól, a kaputelefon elhallgat. Nagy sóhajjal, megkönnyebbülten visszahúzza a lábát, de nem tud visszasiklani az álom édes birodalmába, ahol nincs december, ő nem riaszt el maga mellől egyetlen kedvesnek tűnő férfit sem, sőt, nem flörtöl vele mindenféle szexi borostás idegen, mert ekkor a mobilja zavarja össze a csendet.

Rebeka morcosan, tapogatva keresi a telefonját, és csak annyira nyitja ki a szemét, hogy megnézze, ki keresi, aztán fogadja is a hívást.

– Igen? – sóhajtja. Az éjszaka összekarcolta a hangját, egyébként is kissé fátyolos hangszíne most olyan rekedtes, mintha múlt éjszaka whiskyt vedelt volna és elszívott volna legalább egy doboz cigit. Pedig nem is dohányzik és whiskyt sem ivott még soha életében.

– Otthon vagy? – kérdi Eszti, hajnalhoz képest csupa túlságosan is eleven lelkesedéssel. Rebeka behunyt szemhéja előtt színek táncolnak ennyi szivárványos hangtól.

– Igen.

– Akkor miért nem engedsz be? Az előbb csöngettünk. Ugye nem most ébredtél fel? Vagy igen? Veled van Zalán is?

– Eszti, lődd le magad – morogja Rebeka harapósan.

Nem akar Zalánra gondolni, és nem akar arra sem gondolni, hogy mennyire szerencsétlen volt tegnap este. Komolyan önsegítő könyvet írhatna arról, hogyan ne randizzon az ember – amolyan negatív önsegítő könyvet, ami minden létező hibát bemutat, ami csak egy randi során elkövethető.

– Azt hiszem, kell neked egy kávé – jegyzi meg Eszti derülve, tudomást sem véve Rebeka szúrós szavairól.

– Vagy kettő – vágja rá Rebeka, és végre összeszedi magát annyira, hogy kimásszon az ágyból. – Beengedlek titeket – jegyzi meg, és kinyomja a hívást.

Mire kibotorkál a hálóból, már csörög is újra a kaputelefon. Laposakat pislogva kimegy az előszobába, felveszi a telefont és beengedi a legjobb barátnőjét és annak férjét, majd kinyitja az ajtót, és anélkül, hogy megvárná őket, célba veszi a konyhát. Nem bajlódik azzal, hogy normálisan felöltözzön, a jóganadrág és a bő póló, amit pizsamának használ, Eszti és Gedeon előtt tökéletesen megfelel.

Tényleg szüksége van egy kávéra, mert úgy tűnik, az önkontrollja tovább óhajt aludni, mint ő. Rebeka tudja, hogy reggelente kibírhatatlan, de még saját magát csak-csak képes elviselni, azt azonban nem bírja, ha megbánt valakit. Igazából ezért nem szeret ismerkedni sem – néha szűrő nélkül szakadnak ki belőle a dolgok, főleg, ha zavarban van, és utóbb mindig szétcincál magában mindent, amit mondott, és azon agyal, vajon értette-e a másik, nem bántotta-e meg, mert ami tény, az tény: Rebekának kissé furcsa humora van. Igazából a legtöbben jó eséllyel nem is neveznék humornak.

Ráadásul Eszti nem is váratlanul tört rá, ez a szokásos Mikulás előtti hétvége – már öt éve, mióta Eszti megismerkedett Gedeonnal, mindig együtt töltik ilyenkor a szombatot, kivéve, ha december hatodika szombatra esik. Pár évvel ezelőtt volt egy ilyen szombat, és Rebeka akkor felmentést kapott Esztitől, amiért először hálát adott a naptárnak, aztán rádöbbent, hogy még annak ellenére is szereti ezeket a napokat, hogy úgy kell tennie, mintha a Mikulás segítőkész manója lenne. De Esztivel jó móka összeállítani a Mikulás-csomagokat, rengeteget szoktak közben nevetni, és Eszti azon sem akad fenn, ha Rebeka csípős megjegyzéseket tesz a decemberre.