Tündérmese

5. fejezet

Kívánságpalack egy névért cserébe

– Nem lehet.

Egek, ez a nyöszörgés tényleg belőle jött ki?

A férfi mintha felmordulna, és ezúttal nem a fülét vagy a vállát, hanem a nyakát csókolja meg leheletkönnyen. A borostája jólesőn csiklandozza Rebeka bőrét.

A lány tudja, hogy megőrült. Más magyarázat nincs. Egyszerűen elveszett valahol a realitás és a képzelet között. Mert nem, az nem történhet meg vele, hogy egy ennyire szexi idegen, akinek nem egészen mellesleg nem tudja a nevét, épp a nyakát csókolgatja. Ő nem olyan lány, aki ezt csak úgy hagyná.

Akkor miért hagyja mégis? És miért olyan átkozottul jó érzés?

Rebeka elgyengülve a férfi mellkasának dől. A férfi átöleli a derekát, az ágyékát pedig a fenekéhez nyomja. Rebeka beleborzong a testét elöntő kéjbe. A férfi kívánja őt – ha hihet annak, amit érez, akkor nem is csekély mértékben.

Annyira régen volt már, hogy egy férfi így megérintette, vagy legalábbis ebben a pillanatban szörnyű régnek tűnik. Jó érezni a férfi kemény, izmos mellkasát, a karja erejét, ahogy szorítja és tartja, és a szája... Rebeka úgy véli, ha ezt sokáig hagyja, gőzölgő tócsává olvad. Mégsem képes leállítani.

Érezni akarja még, ahogy a férfi ajka a bőrét simogatja, ahogy halványan megkarcolja a fogával, ahogy a borostája finoman szúrja, ahogy a lehelete forró hullámokban szétomlik rajta, érezni akarja a testét átjáró izgalmat, a gyomra várakozó remegését, a sóvárgást a lába között, hogy a melle egyre súlyosabb és nehezebb lesz.

A férfi megmozdítja a karját, tenyerét szétterpeszti a lány hasán, és még jobban magához szorítja. Rebekát ez az apró mozdulat kijózanítja. Bár most a fűző kellőképp leszorítja, de nem tökéletesen lapos a hasa. Sőt, nem tökéletes a teste. Egyáltalán nem illik ehhez a minden ízében elképesztő férfihoz, akinek nincs is barátnője, egyáltalán nem csaló, és eljött hozzá, hogy lássa, pedig alig pár szót váltottak egymással.

– Ne – motyogja bódultan, de ennyi is elég, a férfi rögtön megdermed.

Néhány másodpercig egyikük sem mozdul meg. Csak állnak valósággal egymáshoz tapadva, és zihálva kapkodják a levegőt. Elszakadni lehetetlen, tovább folytatni képtelenség. Nem csak itt és most, Rebeka tudja. Ez a fickó túl jó hozzá. Elképzelni nem tudja, mégis mi vonzót találhat benne, hogy mit keres itt igazából, de a vágya egyértelmű, és humoros is, a pimasz kedvessége szédítő, ráadásul egyenes és nyílt, amit Rebeka mindig is becsülendő tulajdonságnak tartott. Mégis hogy állhatna ellen?

De december van, és ő nem akarja összetört szívvel végezni, márpedig ebből semmi más nem sülhet ki. Az is lehet, a férfi csak ágyba vinni akarja, és bármilyen csábító ez a gondolat, Rebekának idő kell ahhoz, hogy valakiben megbízzon annyira, hogy lefeküdjön vele. Nem arról van szó, hogy szégyellős és gátlásos lenne, egyszerűen csak nem oldódik fel könnyen egy férfi társaságában – még akkor sem, ha erre az előbbi pillanatokban rácáfolt a teste.

– Kicsit elragadtattam magam. – A férfi hangja forró, olvadt csokoládéra emlékezteti Rebekát. Sötét és csábító olvadt csokoládéra, aminek az ízét a nyelvén akarja érezni.

Rebeka nagyot nyel, és elhúzódik. A férfi a hasáról a csípőjére csúsztatja a kezét, és Rebeka fájón tudatában van annak, hogy a csípője sem olyan keskeny, mint feltehetően azoknak a nőknek, akikhez ez a férfi szokott. Ő inkább nőies, mint karcsú alkat, az S-es méret csak álom számára.