Tündérmese

15. fejezet

„Mentsük meg a decembert" hadművelet

– Igazából jobb is, hogy most pár napot nem találkozunk – jelenti ki Rebeka. Szeretne magabiztos lenni, de még ő is hallja a kételyeket a szavaiban. Dühösen felszusszant. – Alig egy hete találkoztunk először, és ez félelmetesen gyors, érted? – pillant Esztire elkeseredetten. – Ha vele vagyok, akkor nem érzem ezt, akkor minden olyan könnyű és természetes, de ha nincs velem, rögtön rettegni kezdek, hogy ez az egész túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. Nem lehet ennyire egyszerű, nem?

Eszti vállat von, és szelíd mosollyal pillant Rebekára.

– Ugyanezt éreztem, amikor megismertem Gedeont.

– Tényleg?

– Féltem kimondani, mert olyan őrültségnek tűnt, de... – Eszti csücsörítve keresi a szavakat –... most már inkább azt hiszem, hogy ami igazán igazi, az ilyen. Ott nincsenek kérdések és kétségek, mert működik a dolog. Persze csak akkor, ha az ember nem agyalja túl és nem gyárt magának problémákat – csillan figyelmeztetés a tekintetében.

Rebeka a konyhaasztalra könyököl, és a tenyerébe támasztja az állát. Elhúzott szájjal tologatja befáslizott kézfejével a kiürült kávésbögrét, de közben Kajlát bámulja. Mióta megkapta, mindig vele van, és Esztinek is elmesélte a történetét. Túlzás nélkül kijelenthetné, hogy ettől a gesztustól Eszti puhára olvadt és örökre a szívébe zárta Vincét.

– Szóval szerinted túlagyalom? – kérdi Rebeka tétován.

– Szerintem csak engedd el magad és hagyd, hogy történjenek a dolgok.

– Eszti... – Rebeka elbizonytalanodik, de Eszti nem fogja kinevetni, szóval mély levegőt vesz, és mégis kimondja, ami csütörtök óta nyomasztja. – Nem túl jó pasi ő hozzám?

Eszti elmosolyodik, átnyúl az asztal felett és megérinti Rebeka kezét.

– Rebeka, csak azért, mert eddig csapnivalóan alakult az összes kapcsolatod, nem jelenti azt, hogy nem érdemelsz meg egy jó embert.

– De ő... ő olyan jóképű, és Trix azt mondta, volt egy halom barátnője, biztosan mind...

– Ezt most hagyd abba! – pirít rá finoman Eszti. – Nemsokára olyan leszek, mint egy bálna, szóval nehogy a kilóidról panaszkodj nekem.

Rebeka kuncogva pillant Esztire.

– Ha olyan leszel, mint egy bálna, vékonynak érzem majd magam melletted.

– Dög vagy – neveti el magát Eszti.

Rebeka hátradől, és ő is elengedi magát. Nem szokott sokat aggódni azon, hogy néz ki. Széles a csípője, na és? A nők jelentős hányadának az, és nem születik mindenki csodásan hosszú, piszkafa lábbal. Neki van feneke, kicsit talán gömbölyded, és egy-egy farmere szorít derékban, még akkor is, ha mindenhol máshol tökéletesen passzol, de hát ez nem a világvége. Ugyanakkor Vince biztosan karcsú és gyönyörű lányokhoz szokott, akiken egy morzsányi felesleg sincs – mi van, ha majd csalódást jelent neki, mikor meztelenül látja? Csütörtökön alig látott belőle valamit, de...

– Hagyd abba, Rebeka – figyelmezteti Eszti, mintha csak a gondolataiban olvasna. – Csinos vagy, nem úgy, mint a modellek, de ezt mindig tudtad. Nehogy most egy pasi miatt kezdd magad még kevesebbre értékelni, mint egyébként.

Rebeka elgyötörten a barátnőjére pillant.

– Nem megy – morogja, de a hangjából kikönyöklő düh nem Esztinek szól, hanem magának. – Annyira szeretném, ha ez most működne, de pillanatokra elkap valami fura érzés – Rebeka megérinti a mellkasát –, összeszorul a tüdőm és a szívem úgy dobog, mint amikor nagyon megijedsz, a lábamból kiszáll az erő, és... és azt érzem, hogy valami történni fog. Valami, ami ellen semmit nem tehetek. Ha Vincével vagyok, elhiszem, hogy minden rendben lesz, de ha nincs velem, folyton félelem kering bennem, hogy... – Rebeka lemondóan megingatja a fejét. Nem tudja, hogy mondja el, mert ő sem érti.