Tündérmese

6. fejezet

Ho-ho-ho-hó!

Vince kilépve az üzletből hálát ad a lusta hószállingózásért és a hidegért. Ahogy elindul, halkan és finoman roppan a hó a talpa alatt. Az arcára szitáló hópihék jólesőn lehűtik a bőrét, és mintha már a vére sem száguldozna olyan zabolátlanul.

Fogalma sincs, mikor kívánt nőt utoljára ennyire fékevesztetten, mint most Rebekát. Meglepi a saját viselkedése. Akár ott az üzletben kész lett volna a magáévá tenni a lányt, azzal se törődve, hogy nyilvános helyen vannak, pedig soha nem szokta így lerohanni a nőket.

A lassú csábítás híve, szereti a megfontolt, óvatos lépéseket, szereti, ha a csábítás olyan, mintha tánc lenne, lépések felfűzve egymás után, egyre közelebb és közelebb a másikhoz, míg végül már szikrákat vet a várakozástól a levegő. Szereti a beteljesülést megelőző pillanatok sistergését – és azt is szereti, ha nem egy lényegében ismeretlen nőt visz ágyba.

Ugyan akadt már egy-két egyéjszakás kalandja, és nem állítja, hogy a maga nemében nem volt jó, de ez nem kifejezetten az ő műfaja. Szereti kiismerni a partnere testét, az érzékeny pontokat, a gyönyör hangjainak árnyalatnyi különbségeit, szereti, ha a szex után nem üresség, hanem inkább kellemes otthonosság fogadja. Bár ez nem jelenti azt, hogy hosszú távú kapcsolatot keres – igaz, ha jobban megfontolja, azt se, hogy nem.

Mindig úgy gondolta, hogy egyszer majd megnősül, csak ez az egyszer mindig elég távolinak tűnt ahhoz, hogy túl sokat ne eméssze magát rajta. Vannak hedonista hajlamai, szereti a velejéig élvezni az életet. A korábbi kapcsolatai lényegében erről szóltak, és ebből sosem csinált titkot. Amint pedig úgy érezte, hogy a dolgok kezdenek akár csak egy picit is komolyabbra fordulni, kihátrált a kapcsolatból. Mindegy, hogy ehhez két hét vagy két hónap kellett, sosem kerülte el a figyelmét, ha egy nőben beindultak a fészekrakó ösztönök, és sosem tétovázott a szakítással. Sosem érezte azt, hogy készen állna az elköteleződésre, de ettől függetlenül igenis szeretne megállapodni – egyszer. Nagy és zajos családban nőtt fel, eszében sincs egyedül leélni az életét.

Csak éppen eddig sosem találkozott olyan nővel, aki mindenestül megragadta volna. Akire úgy tudott volna nézni, mint ahogyan az apja néz az anyjára, márpedig kevesebbel nem éri be. Egyetlen nőtől sem akarja elvenni az igazi boldogság esélyét, ő pedig meg akarja találni azt, akit tényleg boldoggá tehet. Egy olyan kapcsolatnak, ami idővel már inkább háború, mint kapcsolat, semmi értelme, és nem is szándékszik kitenni ennek magát. Vajon lehetséges, hogy Rebeka az a nő...

Nem, ezen töprengeni túl korai. Kétszer találkoztak, és ebből akkor sem vonhat le messzemenő következtetéseket, ha még most is gyorsabban dobog a szíve. Ha még most is mosolyog. Gyorsan rendezi a vonásait, mert nem akar úgy festeni, mint egy szerelmes mamlasz, akkor sem, ha Rebeka valóban megszédítette kicsit. Jobban, mint bármilyen nő valaha is.

Vince beül az autóba, egy röpke mosoly kíséretében az anyósülésre teszi a kívánságpalackot, aztán előszedi a zsebéből a slusszkulcsot. Különös, korábban fáradtnak érezte magát, most azonban úgy felpörgött, hogy semmi kedve még hazamenni. Talán beugorhatna valahová egy kései ebédre. Vagy... mikor jár le vajon Rebeka munkaideje? Biztos ki volt írva valahová, meddig van nyitva az üzlet, de eszébe se jutott megnézni, pedig ez hasznos információ lenne.

Szereti ő a decembert, de azért rábízni nem fogja magát. Újra találkoznia kell Rebekával, és ő nem az a típus, aki ölbe tett kézzel várna. Holnap megint lesz egy útja, szerdán Trixnek hála Mikulást játszhat, szóval legközelebb csütörtökön járhatna egészen véletlenül pont erre. Nem is baj, ha egy picit várniuk kell – a várakozás fokozza az izgalmat, és talán addig Rebeka makacssága is enyhül valamelyest.