Tündérmese

4. fejezet

Szemtelen fűző

Vince a bolt előtt állva – a nap során nem először – megkérdőjelezi az épelméjűségét. Csak nemrég ért haza, az éjszakát egy külföldi szállodában töltötte, és mi tagadás, most nem érzi magát egészen frissnek. Nem nagyon szeret szállodákban éjszakázni, ha van rá lehetőség, az ilyen jellegű utak alól szívesen kihúzza magát, de tegnap vasárnap volt, és mivel a cég másik két pilótája családos ember, ezt most bevállalta. Arra azért jó volt, hogy részben elterelje a figyelmét, legalábbis mostanáig.

Vajon miféle bolt lehet ez? – töpreng a kirakatot bámulva. Varázsbazár, hirdeti a cikornyás, kézírásra emlékeztető nagy felirat. A neten keresett rá az üzlet nevére, sok mindent nem talált, de legalább a címet igen. Ez volt az egyetlen támpontja Rebekához. Egyszerűen képtelen kiverni a fejéből a lányt, muszáj őt újra látnia, ha más nem, hát azért, hogy rájöjjön, tényleg annyira vonzódik-e hozzá, mint ott a kávézóban hitte.

Ahogy a kirakatot szemléli, úgy érzi magát, mintha éppen titkokat lesne ki. Sötét, mégis roppant édes és csábító titkokat. Akad itt mindenféle limlom, régi könyvek, üvegcsék tele gyanús dolgokkal, gyertyák, mécsestartók, faragott képkeretek baljóslatú képekkel, homokórák, régi zsebórák és még ezernyi kacat. Mintha hirtelen a Harry Potter világába csöppent volna, és most az Abszol út egyik üzlete előtt állna. Lehet, hogy Rebeka tényleg boszorkány?

Egész hétvégén próbált megfeledkezni a lányról, és szombat estére határozottan úgy tűnt, sikerrel járt, akkor viszont Rebeka alattomosan bekúszott az álmaiba. Csak egyszer látta őt, álmában mégis meztelenre vetkőztette, és csupa illetlen, de annál jobb dolgot művelt vele. Nagyon szeretné azt az álmot valóra váltani, és mivel nem szívbajos, ha nőkről van szó (sőt, a szíve az, amit általában elővigyázatosan és gondosan kihagy a játékból), talán mégsem olyan rossz ötlet, hogy megpróbálja levenni a lányt a lábáról.

Ugyan mit veszíthet? Végül is Rebeka meg akarta adni neki a számát, nem?

Vince úgy dönt, nem szobroz kint tovább. Már csak azért sem, mert ha sokáig így marad, a szelíden szállingózó hópihék végül megülnek fekete bőrdzsekije vállán, és elég hülyén mutatna, ha aztán félig hóemberként lépne be a boltba. Nem mellesleg még azt is elárulná, hogy vagy hosszú utat tett meg azért, hogy láthassa Rebekát (ami igaz, bár a reptér a város szélén van, szóval autóval jött), vagy azt, hogy gyáva volt bejönni, márpedig ő nem akar gyávának mutatkozni.

Pedig a szíve rendetlenül ver, és olyasféle izgatottságot érez, amit korábban még sosem. Mi van ebben a nőben, amitől ő így megzuhan? Ez egyáltalán nem jellemző rá, a lányok már kamaszkorában sem hozták zavarba, mindig tudta, mit akar, és ami azt illeti, mindig el is érte. Ez azonban most nemcsak egyszerű kihívás, fontos számára, hogy megkapja Rebekát. Akarja, de máshogy, mint a többi nőt – valahogy úgy, mintha soha többé nem vehetne mély levegőt, ha nem kapja meg, ami minden kétséget kizáróan őrültség. Nem érti.

Megrázza a fejét, és határozottan a bejárathoz lép. Feketére festett, üvegtáblás ajtó, középen még egy régimódi, vízköpőre emlékeztető kopogtató is díszeleg rajta, bár, hogy mi célból, arról Vincének elképzelése sincs. Ahogy benyit, mély és öblös kondulás köszönti, amibe pár másodperc késéssel tisztább és vidámabb hangok szökkennek. A feje fölé pillant, és megcsodálja az egymás mellé ügyesen felszerelt csengőket, kicsik-nagyok vegyesen – a hangok sokasága olyan együtt, mint egy kedves, bűbájos köszöntés.

– Egy pillanat! – hallja valahonnan hátulról, és megbizsereg a nyakszirtje. Rebeka hangja. Selymesen édes hang, simogató és lágy – Vince szerint nincs férfi, akiben ez a hang ne egy lefüggönyözött szobát, egy hatalmas ágyat és egy igen alaposan összegyűrt lepedőt idézne. A szíve gyorsabban dobog, mint az előbb odakint. Türelmetlenül várja, hogy megpillantsa végre Rebekát, a lány azonban nem bukkan fel, ezért aztán zsebre dugott kézzel beljebb lép.