10. Rész

1.2K 60 3
                                    

Egy évvel ezelőtt :

- Skyler igazán felkelhetnél már , elkésünk a suliból ! - förmedt rám Sarah .
- Úgyis ez még csak az első nap - hagytam rá .
- Kevin és Eric is itt van már , szóval öltözz !
Eleget tettem a kérésének majd 5 perc múlva már lent is voltunk a kapunknál . Egy gyors  csókkal köszöntöttem Kevint majd beültünk Eric kocsijába .
- Sarah most mi miatt vesztél össze a nagymamáddal ? - kérdezte Kevin arra utalva , hogy Sarah nálunk aludt megint .
- Felakartam hívni a szüleimet de nem engedte mivel ,, nem kéne zavarnom őket amikor sok dolguk van " . Könyörgöm , nem lenne  nagy fáradtság  nekik legalább öt percre beszélni a lányukkal - forgatta meg barna szemeit .
- Szívás - reagálta le ennyivel Eric .

Az iskolába beérve az első látvány ami fogadott , Shawn Mendes és az új , aktuális barátnője nyalakodása .  Gondoltam megint valami ribancot szedett fel , de amikor jobban megnéztem őket feltűnt , hogy a lány Stella , Sarah csapattársa . Párszor már beszélgettem vele , nagyon kedves , emiatt nem is értettem mit keres Shawn mellett .
Sarahval megkerestük Laurát és Juliette akik éppen nagyon belemerültek valami témába .
- Sziasztok csajszik - köszöntötte őket vidáman Sarah - Mizujs ?
- Épp arról beszélünk , vajon elveheti - e Shawn és Stella a ,, suli álompárja " címet Skyleréktől - avatott be minket Laura .
- Szerintem esélytelen . Max egy hét és szakítanak - adta le a voksát Juliette .
- Nekem van egy izgalmasabb hírem - jelentettem ki . - Az a hír jutott a fülembe , hogy új tesitanár jön , aki állítólag fiatal helyes és izmos is - meséltem el nekik .
- És ezt te mégis honnan tudod ? - kérdezte egyből gyanúsan méregetve  Sarah .
- Kevin mondta , aki Jeremytől hallotta akinek pedig az apja mesélte - vontam meg a vállam  .
- Nem csodálkoznék ha Stephanie rámászna - röhögött Sarah  - Ő még a 10 évvel idősebb pasikra is rámászik . Undorító - fintorodott el .
A kijelentése után pont akkor ment át a folyosón az új tesitanárunk . Jeremy nem hazudott , a tanár 25 - nél nem nézett ki többnek . Tökéletesen beállított barna haja , izmos vállai és megnyerő mosolyára egyből felfigyelt az összes lány .
- Visszavonom amit az előbb mondtam - jelentette ki Sarah . - Ő az álompasim ! - vihogott .
- Azt hittem Eric az ...- jutattam eszébe , hogy amúgy van barátja .
- Most már nem -Ekkor még azt gondoltam egyszerűen csak kijött belőle a mindenen vihogó tinilány szerep és öt perc múlva már nem is emlékszik rá ...de nem így lett .
Az órák végére már a nevét is megtudtuk a fickónak . Daniel Miller . Sarah ezután csak azt hajtogatta , hogy lehet ilyen ,,tökéletes"neve valakinek ...
3 nappal később elérkezett az első tesi óránk amitől Sarah egész álló nap be volt zsongva , de látszólag nem csak ő , hanem például Stephanie is .
- Engedjétek meg , hogy bemutatkozzak nektek . Mr. Miller vagyok és most költöztem ide Oaklandbe , így számomra most minden teljesen új . Az órákon főként játszani fogunk , de néha néha dolgozni is kell . Szóval mivel ez az első óránk megkérdezem tőletek : Mit szeretnétek csinálni ? - tette fel kérdését Mr. Miller.
- Kézilabda ! - válaszolt először Sarah . ő a suli legjobbja belőle , gondolom le akarja nyűgözni a tanárt tehetségével . A fiúk egyből fújolni kezdték az ötletet mivel ők kosárlabdázni szerettek volna így végül Mr. Miller kiküldte őket az udvarra , míg mi lányok a teremben kézilabdáztunk . Stephanie is nagyon jó ebben , emiatt Sarahval mindig is rivalizált . Körülbelül egész órán csak ők játszottak így mi többiek csak úgy tettünk mintha csinálnánk is valamit . Óra végén Mr. Miller mindkettőjüket megdicsérte , ami miatt teljesen odáig voltak .
Stephanie az öltözőben egész végig arról  áradozott , hogy rákacsintott Mr. Miller és megfogta a vállát . Kezdett idegesíteni a tesi tanár utáni rajongásuk . Miután az órák véget értek , Juliette elrohant fuvola órára Laura pedig  fonálért ment el a plázába , mivel megígérte Miss Bensonnak megvarja az iskolai színdarabjához a jelmezeket . Már mentem volna haza  , mikor Sarah felém futott .
- Végre észrevettél ! Már vagy fél perce
ordibáltam neked , hogy várj meg - lihegte a futás miatt . - Van ma programod ?
- Ha programnak számít az , hogy a bátyámmal tizedjére is megnézzük a kedvenc horror filmünket akkor igen - avattam be .
- Jobb ötletem van - nézett rám . - Kicsit beteges de benne lennél ?
- Mégis miben ? - kérdeztem vissza .
- Szóval igen ?
- Nem - jelentettem ki határozottan .
- Remek ! Na szóval arra gondoltam ...- kezdte el mesélni , miközben figyelmen kívül hagyta amit az előbb mondtam -  hogy  megvárhatnánk Danielt még végez az utolsó órájával és követnénk őt - nézett rám vidám .
- Te teljesen hülye vagy ! Ez mégis mire lenne jó ? - reagáltam le .
- Az adatlapja szerint ,, bonyolult kapcsolatban " van . Ki akarom deríteni , hogy akkor most van valakije vagy nincs ...
- Emlékeztetnélek , hogy van neked egy Ericed . Szerinted mit szólna ehhez ? - kérdeztem tőle  .
- Kitudja , lehet ő is jönne - vont vállat .
- Akkor  kémkedjetek kettesben a tesitanár után és engem nyugodtan
hagyjatok ki - jelentettem ki határozottan . Ez után a program után kevésbé érzem szánalmasnak a péntek délutáni horrorfilmezést Bryannel .
- De neki most kosáredzése van ....Na kérlek gyere el...kérlek kérleg kérlek ! - kezdte el a szokásos könyörgését .
- Na jó....de jössz nekem eggyel - egyeztem bele .

Titokban tartva |✔|( Luke Hemmings ff. ) Where stories live. Discover now