27. Rész

774 52 2
                                    

Daniel . Daniel volt az aki , aznap megmentett .
- Nagyon köszönöm - ugrottam szinte rá sírva .
- Ezt lerendezem én , te pedig menj szépen haza . - kért meg rá nyugodt hangon .
Szerencsére itt volt a téli szünet , hogy kiheverjem ezt az egészet . Előszöris mi lett Ericcel ?
Iskolai bántalmazás miatt Daniel ki tudta csapatni az iskolából . Kiderült , hogy egy ideje dühkezelési problémái vannak a srácnak így allítólag pszihológushoz is el kell majd járnia . A családomnak és Danielnek is csak annyit mondtam el , hogy Eric haragudott rám amiért nem akartam többet tőle . Bryan mint jó báty egyből a srác halálát kívánta ( bár inkább követelte ) és ezután nem akart sehova se elengedni egyedül . Nem mintha akartan volna .
Erről az Erices esetről ezenkívül még Juliette és Laura tudott róla . A többiek csak a suliban fognak ertesülni róla Bryant pedig megkértem ne szoljon senkinek se . Viszont nekik sem mertem elmondani se a Rebeccásat se a Sarahsat . Sokkban voltam . Nem akartam beszélni senkivel . Ez rányomta a hangulatot a családi karácsonyunkra is . Csak arra a percre tudtam gondolni mikor Eric folytogatott . Csak arra tudtam gondolni , talán Sarah is ilyesmit élhetett át vagy még most is . Újévi kívanságom pedig csak az volt : Saraht megtalálni .
Amint lezajlott a sok ünnep azon gondolkodtam hogyan szökhetnék ki . Mert miután befejeztem az önsajnáltatást csak Sarahra tudtam gondolni . Ehhez pedig kell William . De erről nem szólhatok másnak . Még Lauráéknak sem . Meg van az ő bajuk nem kell másé is ...
Kiosonni nemtudtam , ha felhívom meghallják , ha pedig smst írok mivan ha véletlen meglátják ? Úgy érzem ha le van írva az egyszer bizonyíték lehet . Így aztán meg kellett várnom a sulikezdést , esetleg a lánymosdóból feltudom hívni .
Szóval ez volt az én állapotom . Na de a többieké bővebben ? Bryan mint mondtam csak velem foglalkozott és még Oliver is néha rám nézett . Jessica az ünnepekre hazajött és teljesen ki volt akadva a történtek miatt ( vagy csak mert emiatt nem az esküvője lehetett a középpontban ...) . Lukekal pedig tényleg nem beszéltem már egy jó ideje . Ami rohadtul fájt . Rá kellett jönnöm nagyon hiányzott ő . Eleve azért nem akartam már a gondolatát se , hogy mi többek legyünk mert elveszhet a bárátságunk . De így is elveszetetem . Sokszor gondolkodtam , hogy írok neki de nem tudtam , hogyan és mit . Végül csak annyit mertem , hogy ,, buék " . Amire mondjuk válaszolt is de azon kívül semmi . Stephanieval még mindig eggyütt van és élvezik ahogy mindenki a ,, legcukibb párosnak " hívja őket . Stella többször kapta meg a suliban a ,, ribanc " szót mint a ,,sziát" . Kiközösítették úgy mint Carolinet mivel Stephanie egyszerűen nem foglalkozott már vele . De legalább barátok lettek ők ketten .
Rebeccával a drogos történtek után elhagyták a ,, barátai" . Egyedül maradt míg vegül Kevin hirtelen el nem kezdett vele barátkozni . Hogy miért azt nemtudom .
Laura elveszve érzi magát amióta Shawn megcsalta és csak mi tartjuk benne a lelket Juliettetel . Shawn többször próbálta megbeszélni vele a történteket de aztán feladta . Juliette Laurát elhívta egy szilvsszteri buliba miszerint ,, új év , új kezdet , felejtsd el végleg Shawn Mendest " . Bár ezt a kis mondókát talán magának írta eredetileg . Pechükre a buliban ott volt a srác is . Juliette csak annyit mesélt , hogy Laura úgy leitta magát , hogy idegenekkel csókolózott Shawn szeme láttára azután pedig részegen kezdett el a sráccal veszekedni . Viszont Juliette arról nem mesélt ő beszélt e vele . Gyanítom , hogy igen de úgy vagyok vele elmondja ha akarja .
Elérkezett az új évünk és a suli első tanítádi napja idén . Egyszerre voltam izgatott és féltem , hogy előugranak a sok emlékek az Erices eset után .
- A mosdóba is elfogsz kísérni ? - kérdeztem furán Bryant aki még a suliban is követett .
- Oda sajnos nemtudlak , de megkértem Juliettet , hogy kíserjen el ő - válaszolta diplomatikusan .
- Remek - valaszoltam unottan majd odamentünk Lauráékhoz . A folyosón már hallottam azokat a párbeszédeket , hogy ,, hallottad ? Eric Russelt kirúgták a suliból iskolai bántalmazás miatt ...Szerinted kit akart agyon verni? " és egyéb verzióját . Emellett pedig megláttam Rebeccát , ahogy Kevinnel beszélget . Akaratlanul is összeszorult a szívem ha rá gondolok mit élhetett át azon a bulin . Talán őt is bántalmazta Eric ? Bár akkor csak lettek volna nyomai .
Viszont amiben 100%- ig biztos voltam , hogy Rebecca tudta , hogy Eric tette vele azt . Csak szerintem félt a következményektől .
A tervem az volt , hogy mivel a kémia tanár utál engem így elég ha csinálok valami neki nem tetsző dolgot és maris küld az igazgatóiba vagyis addig van egy telefonalási lehetőségem Williamnek .
A tervem szerencsére bevált , nem csalódtam a tanáromban . Már kezdtem összepakolni a cuccaimat mikor a barátnőm megszólalt .
- Tanarúr esetleg ne kísérjem el ? - próbálkozott Juliette . Úgy látszik komolyan vette Bryan kérését .
- Kisasszony nem kell - mondta unottan a tanárúr .
- De nagyon szeretném - próbálkozott tovább .
- Mondom nem !
- Jó ... Akkor mit kell tegyek , hogy engem is leküldjön ? - kérdezte mi pedig nem hittünk a szemünknek . Juliette nagyon eltökélt .
- Ha nemis az igazgatóiba , de egy órai egyest megérdemelne . Zavarja a diakok tanulását - válaszolt mogorván . Juliettenek soha nem volt egyese semmiből . Jeleztem neki nehogy tovább folytassa ezt mert nem akarom , hogy miattam rossz jegyet kapjon . Viszont ő nem az a feladós típus . Már épp nyitotta volna ki a száját , de Shawn egyszercsak lazán felállt a helyéről és kisétált az ajtóhoz velem .
- Mit képzel fiatalember ? - üvöltött rá a tanár bá . Ja igen , Shawn se a kedvenc diakjai közé tartozik .
- Nyugalom tanárúr... csak illedelmes férfiként elkísérem a hölgyet az igazgatóiba - jelentette ki majd lazán megfogta a kezemet és magával húzott . A folyosóról még hallatszódott egy ,, ezek a szemtelen diákok ! Év végén bukás lesz az tuti " felkiáltás de pillanatnyilag nem törődtem vele .
- Köszi ..azt hiszem . De nem kellett volna . Egyedül akartam lenni - magyaráztam neki aki egy bólintással jelezte , hogy érti .
- Én pedig gondoltam . Szóval nem tudom mit akarsz csinálni de itt fogok ülni a rozoga padon és messziről vigyázok rád - jelentette ki magabiztosan .
- Mégis ..miért ? - néztem rá erdeklődve .
- Először intézd el azt amit akarsz majd utána beszélünk .
- Köszönöm - hálálkodtam majd elvonultam a mosdóba és hívni kezdtem Williamet .
- Szia ! Nemtudom , hogy zavarlak e de ez most nagyon fontos és nincs olyan sok időm . Szóval a lényeg . Sarahnak volt egy exbarátja , Eric Russel . Kicsit fura kapcsolatom volt vele de a lényeg , hogy elárulta , tudja hol van Sarah Thompson ..én nem tudod vele beszélni de talán te megtudod oldani ...Most egy ideig nem tudok nagyon veled kommunikálni szóval ha van hír ..valahogy add a tudtomra azért .
- Értettem - válaszolta komolyan majd hozzátette . - Annyira gáz a helyzet , hogy suli mosdójából hívsz ? Hallom a csobogó víz hangját és hetköznap délelőtt van .
- Ezzel a kijelentéseddel nem tűnik komolynak az ügy ...de amugy ja onnan hívlak .
- Megoldom . Te pedig juss vissza az órára .
-Értettem főnök - sohajtottam majd elindultam visszafelé . Shawn tényleg ott ült miközben figyelt engem .
- Akkor most felmenjünk az igazgatóiba ? - kérdeztem egy perc csend után .
- Már írtam üzit az igazgatónak és nem küld el búntire minket - felelte lazán én pedig döbbenve nézek rá . - Tudod ha sok kosár kupát szerzel az iskolanak bevagódsz az igazgatónál - magyarázta meg ezt az abszurd tényt .
- Még mielőtt visszamehetnénk ..- kezdett bele .
- Egy szivességet szeretnél nemde ? - olvastam a gondolataiban .
- Igen . De még nem most .
- Meglátom mit tehetek ..majd - és már mentem is a terembe .

Elérkezett az ebédidő , amikoris eljött az a pillanat amire nem számítottam , hogy ma fog megtörténi .
- Leszállhatnál a hugomról - kiabálta
Luke Kevinnek .
- Már megmondtam , hogy csak barátok vagyunk ! - válaszolt feszúlten az exem .
- Persze ,, csak barátok " - röhögött fel . - Jóvicc . Tudod hányszor hallottam ezt ? Elég sokszor , hogy tudjam itt nem ,,csak barátság" van - Aucs . Egyértelműen rám utalt .
- Lehet neked ilyen tapasztalataid vannak de mi tényleg csak azok vagyunk - mentegetőzött tovább . Lassan már az egész suli őket nézte köztük Rebecca is .
- Bátyus ..- próbált gyengéd lenni . - Hagyjd békén kérlek ! Tényleg nincs köztünk semmi - könyörgött szinte .
- Láttam , hogy néz rád ! - üvöltött már és bevert egy nagyot Kevinnek . Sok hülyegyerek elkezdett éljenezni , hogy ,, bunyóóó" és nem is törődtek azzal , hogy baja eshet Kevinnek . Rebecca próbálta leállítani a bátyját de nem sok sikerrel .Ezután Stephanie próbálta meg egy ,, kicsim , nyugika " szöveggel . Bah .   Jeremy után kutattam , hogy lássam mit akar kezdeni a helyzettel és úgy láttam az igazgatóhoz siet ( vagyis az apjához) . Nem bírtam megállni így betolakodtam a tömeg elé .
- Luke állj le - szóltam közbe .
- Ebből te igazán maradj ki - kiabált rám úgy ahogy eddig soha nem hallottam , hogy így beszélne nekem .
- Rebeccának igaza van nincs köztük semmi !
- Mégis miért higyjem el ? - kérdezte még mielőtt újra lekevert volna Kevinnek .
- Mert ...Mert - próbáltam egy jó kifogast találni de nem bírtam ki . Ideje megtudni mindenkinek az igazat . - MERT KEVIN MELEG - kiabáltam el természetesen mikor máskor mint amikor a tömeg nem kiabál ...így mindenki meghallotta . Köztük a most érkező igazgató és Jeremy is .

Sziasztok ! Előszöris megszeretném köszönni azoknak akik elolvssák a sztorim ❤ Másodszor , a történet 30 . része úgymond az ,,évadzáró" lesz de ez nem jelenti azt , hogy nem lesz utána több rész .

Titokban tartva |✔|( Luke Hemmings ff. ) Where stories live. Discover now