Bársonyrózsa | ✓

01

[01] Vörös bársonnyal fedett ülések
▄▄▄▄▄▄

● Coco ● 

Ujjaim a fűszálakba kaptak miközben a futópálya szélén kocogó csapattársaimat figyeltem, de egyszerűen nem tudtam futásra bírni magamat. Mélyen magamba szívtam a levegőt és hagytam, hogy a hajszállaimba kapjon a szellő és táncra perdíthesse őket.

Ajkaimra mosoly szökött és egy pillanatra el is felejtettem, hogy alig egy pillanattal ezelőtt egy erősen magasba szökkenő amerikai focilabda talált fejbe. Próbáltam felülni, de a sajgó pont azonnal visszalökdösött a fűszálak közé, végül lehunytam a szemeimet és hagytam, hogy az egyre csak gyengébb napsugarak még próbálják életre kelteni sajgó tagjaimat.

A levegő terhes volt a sulit körülnyaláboló fenyvesek illatától, ami egy kissé jobb kedvre derített. Végül megéreztem valakinek a tenyerét a vállamra fonódni. Kipattantak a szemeim, ám valamelyik csoporttársam helyett a testnevelés tanár méregetett.

- Jól van? – Hangja mély volt, pontosan beleillett ebbe a közegbe.

- Nem túlságosan.

- Jöjjön, elkísérem az orvosiba. – Sóhajtotta fáradtan megdörzsölve a homlokát.

Hagytam, hogy felsegítsen a nedves fűszálakról. A vállaimat átölelve segített el a pályák melletti orvosiba, ahova beérve azonnal megütött a fertőtlenítőszer kesernyés szaga. Köhögve csüccsentem le a hordágyra, míg a tanár elmesélte, hogy mi is történt velem.

Az orvos kuncogva köszönte meg az instrukciókat, majd megigazítva kontyba fogott tincseit, lerakta a kezében helyezkedő füzetet és a gurulós székével elém gördült. A szoba egészen hangulatos volt, a fehér színek valahogyan nem hatottak hidegnek, főleg úgy, hogy a hatalmas ablakokon beszűrődő napfény törtsárga színbe burkolta a szobát. Elmosolyodott és megvizsgálta a pontot, ahol a labda fejbe talált.

- Szédülés, hányinger? – Kedves hangja visszhangzott a kis rendelőben. Ellépett tőlem és kíváncsian összehúzta a szemöldökét. Erősen lehunytam a szemeimet és megvontam a vállaimat.

- Kicsit szédülök.

- Ez természetes, azt ajánlom, hogy az óra további részét töltse a lelátón! – A kezembe adott egy jeges zacskót, majd a váróban ücsörgő következő diákra esett a pillantása.

Bólintottam majd a sajgó pontra szorítva a jegescsomagot kiszédelegtem az orvosiból és megindultam a kilátó felé.

A többi lány még mindig a végeláthatatlan köröket rótta a focipálya körül, néhányan kérdőn meredtek rám, hogy létem felől érdeklődve, de csak feltartottam a mutatóujjamat és egy elég gyenge mosolyra görbítettem az ajkaimat. Lehuppantam az egyik kék székre és a korlátot tartva összehúztam magamat. Csípős volt már az idő, hisz már október végénél jártunk. Kifújtam a benntartott levegőt és figyeltem a beöltözött fiúkat, akik a súlyos labdákat hajigálták egymásnak.

Pontosan egy olyan labda kapott fejbe és a fiú, aki elkövette ezt a bűnt oda se sietett, hogy megkérdezze jól vagyok-e, de meg sem lepődtem már az amerikaifocis fiúkon. Mind nagyképű, egocentrikus alak volt.

Államat a korlátnak döntve pillantottam a sistergő levelekre. Tökélesen őszies volt az időjárás, a lombhullató fák már elvesztették nyárias, üde színeiket és felkapták magukra meztelen jelmezüket. Talán egy kicsit ridegnek találtam az őszt. Gyönyörű volt ugyan a fenyvesek közt megbújó fáknak a színei, mégis az ősz fogalma nálam összenőtt a suliéval. Akárhányszor meredtem a csupasz ágakra eszembe jutottak a tanulással eltelt délutánok. A színek ezek után megfakultak és nem maradt meg az ősz kegyetlen szépségé.