Bársonyrózsa | ✓

10

[10] Kegyes hazugságok
▄▄▄▄▄▄

● Reece ●

Tiana az ölemben kuporgott, míg kisírt szemei folyamatosan összerándultak, az EKG csipogó hangjára. Elveszett volt, hisz életében másodszor volt tanúja az alvilág mocskos világának, viszont ezesetben még épen megúszta a fiú.

Arca nyugodt volt, ahogy azon a fehér ágyon feküdt, lehunyt szemekkel. Nem volt benne feszültség, mintha évek óta először láttam volna kételyektől terhes ráncok nélkül. Csak létezett, gondolatok nélkül.

Ugyan bal arca meg volt sebezve és egy hatalmas öltés nyom látszódott rajta, a fiú egészen épen megúszta az összeütközést.

Kinéztem a kórterem nyitott üvegén és azonnal megpillantottam azt a jól ismert kék egyenruhát. Két férfi közeledett az ajtó felé, de egy fehérruhás nővér azonnal feltartotta őket.

Hatalmasat sóhajtva simogattam meg húgom arcát, aki csak nyöszörögve bújt még beljebb a mellkasomba, de már nem bírt közelebb férkőzni hozzám. Aprócska volt a termete, elveszett a karjaim között.

Az ajtó pedig kitárult. Tiana teste összerándult és ijedt szemeit a felém közelgő pasasra emelte, könnyeit törölgetve akart kimászni az ölemből, nem akartam elengedni, de muszáj volt. A nővér óvatosan a lány tenyere után nyúlt és egy kedves mosoly kíséretében megvárták, míg kivonultam a rendőrrel.

A férfi sóhajtva túrt a hajába és a társára emelve fáradt szemeit megvárta míg az a közelünkbe nem ér.

- Reece Snyder? – Hűvös kék szemei kutakodva szemlélték az arcomat. – Maga Grayson Snyder öccse, igazam van? – Csak bólintottam. A férfi megdörzsölte a homlokát és egy lépést hátrálva újból rám emelte fakó szemeit.  – A maguk édesapját ölték meg, nincs igazam? Én voltam a nyomozó. Weston Cooper, ha emlékszik még rám. Ő pedig a társam, Jackson Field.

- Igen?

- Néhány információra lennénk csak kíváncsiak, mivel a szomszédok hívták ki a rendőrséget az eset után. A szomszéd nő, nevezetesen Emilia Rogerson, dulakodásra lett figyelmes, majd az ablakból kinézve már csak annyit látott, hogy a bátyját egy csapat az ő szavait idézve „néger bűnöző" ütötte el. Mit tud maga erről? Csakhogy a nyomozást megkezdhessük. – Jackson Field azonnal tollat ragadott és hatalmas szemekkel lesett fel rám, mintha belőlem akarta volna kirángatni a szavakat. Eközben Weston a szájába helyezett egy rágót és a szakállát simogatva továbbra is rajtam tartotta azokat a félreismerhetetlen kék szemeket. Hosszabb fürtjei egészen a tarkójáig lenyújtóztak, amit a férfi rendszeresen igazgatott, mintha kényszeredettnek tartotta volna ezt a mozdulatsort.

- Az én tudomásom szerint egyszerű baleset történt. A fivéremet elütötték és utána a tettes elhajtott.

- Egyszerű baleset? – Jackson Field kihívóan vonta fel a szemöldökét, míg félszemmel Westonra sandított, ujjai persze serényen írták le a szavaimat. – Egyszerű balesetnek tartja azt, hogy a saját bátyját elütötték és ezután a tettes csak úgy elhajtott? Nem is akarja megbüntetni azt, aki majdnem megölte a fivérét?

- Lehet egyszerűen nem figyelt a vezető...

- Inkább az idegent védené a saját bátyja helyett? – Weston mélyreható baritonja ott visszhangzott a fülembe. Mindenttudóan meredt a szemeimbe, míg a rágóját csattogtatva a hátsózsebébe csúsztatta az ujjait. – Nekem egészen úgy tűnik, mintha maga valamit el akarna előlünk tusolni. És mondja, Mr. Snyder. Honnan nyert maga tudomást az esetről, mikor a mi tudomásunk szerint maga nem volt otthon a baleset történtekor. – Mély arizónai akcentus.