Bársonyrózsa | ✓

26

 [26] Lopott csókok

▄▄▄▄▄▄

● Coco ● 

- Biztos vagy benne, hogy ez a legjobb ötlet? – Jan mellettem foglalt helyet az ebédlőben. Lucius egy új jegyzetfüzetbe firkálgatott, de amint feltűnt Talon megeresztett egy mosolyt. Még mindig új volt látnom őket együtt, de minden egyes nap elteltével hozzá szoktam a látványukhoz. Lucius az asztal alatt fűzte össze az ujjaikat.

- Nem tudom. – sóhajtottam fáradtan, de Talon még időben a szavamba vágott.

- Weston Cooper meglátogatta tegnap őket. A mexikói rendőrség azt mondta, hogy bizonyítékok és szemtanúk hiányában nem tudnak semmit elkövetni az ügy érdekében, banda háborús veszteségnek titulálva félbe szakítják az ügyet. – Hatalmasat nyelve hunytam le a szemeimet. Jan nem tudta és Luciusnak se volt fogalma arról, hogy mit művelt Grayson a családunkkal. Egyszerű egybeesésnek gondolták, fel sem merült bennük ez a szörnyű gondolat.

Ujjaimat az asztal alá rejtve próbáltam palástolni a remegésemet.

- Reece? Jött ma iskolába?

Talon bólintott.

Hálát adtam az égnek, míg szemeim Jan arcára tévedtek. Nem tudta mit érezzen, ahogy az egész iskola sem. Összesúgtak Reece háta mögött, megrágalmazták, azt feltételezték róla, hogy követi a bátyja nyomdokait. És amint feltárult a lengő ajtó, az ebédlőt addig eltöltő zsivaj elnémult. Reece alakja jelent meg, néhányan visszatértek az addigi témájukhoz, de nem lehetett figyelmen kívül hagyni a pusmogó diákokat. Reece meg sem közelítette az egykori asztalukat, nyílegyenesen a fikusz alatt álldogáló asztal felé véve az irányt, egy pillantást se vetett a többiekre. Amint feltűnt mellettünk egy halvány mosolyt kanyarított az ajkaira, de a szemeiben megbújó érzelmeket nem bírta palástolni. Kimerült volt, elárulták a szemei alatt húzódó sötét karikák. Mintha nem az az életerős fiú lett volna, akit egykoron ismertem.

Reece helyet foglalva mellettem egy apró csókot nyomott az arcomra, míg ujjait azonnal a tenyerem köré fonta. Jan nem szólalt meg és a beszélgetésünket félbehagyva próbáltunk az ételre összpontosítani.

- Nemsokára itt a Téli Bál! – Jan utolsó mentőövként vetette be.

- Az utolsó ebben a nyomorult iskolában. Bánom-e? Nem, inkább örömmel tölt el, hogy ez az utolsó kibaszott évem ezen a nyomorult helyen. – Talon sziszegve szúrta a villáját a csirkéjébe.

- Talán pont ezért kellene megpróbálnod élvezni. – Janre pillantott az említett, majd gúnyosan eleresztette a villáját.

- Élvezzem? Ilyen emberekkel, mint Hilary Scott? Mint Taylor Wade? Bocsáss meg nekem, ha nem akarok a kötelezőnél több időt eltölteni velük.

- Nem arra kényszerítelek, hogy velük legyél, hanem, hogy velünk.

- Látom a nyamvadt arcukat, Janine! – Kiáltott fel mérgesen.

Barátnőm arcán sértettség suhant át. – Baj, hogyha legalább egyszer egy mosolyt akarok látni az arcotokon? Itt ültök búval baszottan, egy pillanatnyi boldogságot is elüldöztök magatoktól! Ez az utolsó évetek itt, az utolsó évetek velünk. Tudom talán nem voltunk mindig jóban, talán most sem vagyunk túlzottan jóban. De a legjobb barátnőm a barátnőd, a bátyámmal kavarsz, itt vagyok mert itt akarok lenni, de ti mégis másra se vagytok képesek csak az önsajnálatra! – Jan dühösen csapta a tálcáját az asztalra és megragadva a cuccait azonnal elindult a lengő ajtó felé, gondolkodás nélkül siettem utána, még Reece hangja sem bírt maradásra késztetni.