Bársonyrózsa | ✓

21

[21]  Remélni a végtelenségig

▄▄▄▄▄

● Coco ●

Reece anyja alig bírt megszólalni. Dús ajkai valahogy nem tűntek élettelinek, szottyadtan simultak sárga fogaihoz, de mégis. A szemeiben megbújó rettegő szeretet valahogy szétszakította a bensőmet. Olyan intim pillanat volt, ahogy a vékony nő elveszetten roskadt a fiú karjaiba.

Alig voltunk együtt pár napja, alig ízleltem meg először azokat az ajkakat, mégis minden érzést elsöpört bennem. Már nem éreztem azt, hogy agyam rejtett zugaiban Taylor Wade mocskos ujjai szorultak volna a testem köré. Amint megcsókolt Reece, biztonságban éreztem magamat. Erre volt szükségem, rá. Hogy kirántson a gödrömből és neki is én kellettem, hogy lassacskán de kihúzzam őt a mély sötétségből és megpillanthassa a napfény forró sugarait.

A Cadillac hátsóülésén figyeltem az összeolvadó tájat. Reece anyja csendben figyelte a fiát, egyikünk sem szólalt meg. Én túlságosan bensőségesnek éreztem ezt a helyzetet és féltem, ha megszólalok tönkre tennék valamit, de akárhányszor akartam eltűnni a helyszínről Reece mély szemei megakadályoztak benne. Szüksége volt rám és nekem ott kellett lennem mellette. Túl sokáig húzta már ezt ahhoz, hogy megbirkózhasson vele egyedül.

Az óceán felé tartottunk. Ugyan már féllábbal a tél mancsába lépdeltünk, az ég mintha utolsó ujjaival markolt volna belénk és gyönyörű kékséget bocsátott ránk. Arany színnel fedte be az utakat, elárasztott minket mély szeretetével.

A kabátom ujjait húzogattam, mikor a fiú halkan súgott valamit az anyjának. A nő könnyes szemekkel pillantott a fiára.

Először engedték ki őt a hospice házból, Reece nyakára varrták, hogy estére térjenek vissza, mert a nő egészsége igencsak ingó lábakon állt.

Talia Snyder.

Aki a képeken még egy gyönyörű életerős nő volt és csupán egy haláleset sodorta őt is a sírjába. Lehetett tán ennyire szeretni valakit? Hogy halála után az elkeseredettség a saját sírunkba vonszoljon minket? Anya is ennyire szerethette Amandát?

A körmeimet piszkálva hunytam le a szemeimet. Sosem ismertem a nővéremet, emléke már-már olyan halvánnyá vált. Nem emlékeztem az illatára, az érintésére, a hangjára. Képek alapján ismertem meg, videók és felvételek segítségével, de az elmém képe róla már-már olyan halvánnyá vált, hogy akarva se tudtam visszaemlékezni rá. Pedig annyira akartam! Tudni milyen is volt ő valójában?

Egy részem mégis féltékeny volt rá, mert akármennyire is szörnyű volt, mégis irigykedtem arra, hogy anya mennyire szerette a lányt. Engem sosem bírt annyira szeretni, talán a szíve nem engedte. Egy védekező funkció, ami megvédte őt attól, hogyha el is veszítene engem ne viselje meg annyira, mint Amanda elvesztése.

Lenyeltem a könnyeimet és az előttünk hullámzó kék óceánra vezettem a szemeimet, de azok ott tündököltek a szemgödreimben. Éreztem, ahogy kitörni készültek és én már nem bírtam megálljt parancsolni nekik. Némán temettem arcomat a kabátujjamba. Szipogva vezettem szemeimet a feltáruló ajtóra.

Észre se vettem, hogy Talia Snyder már az óceán mellett ült a hűs homokba, míg fia ujjai az arcomról törölgették le a könnyeket.

- Minden rendben lesz. – Ezekkel a szavakkal nyugtatta meg a lelkemet Reece. És én hittem neki.

▄▄▄