Bársonyrózsa | ✓

25

[25]  Hópelyhes csók

▄▄▄▄▄▄

● Reece ●

Anya már egy hete élt nálunk, mégis valahogy úgy éreztem, hogy nem való ide. Lehet csak nekem kellett elszabadulnom a ház fogságából. Tiana örült neki, sőt minden egyes nap úgy látszott valamelyest kárpótolta az anyja, bátyja elvesztését. Néha mégis rajtakaptam, ahogy Grayson szobájának küszöbén állt és bámult maga elé.

Annyi idős volt, mint én, mikor elvesztettem apát.

Kint ültem az egyik műanyag széken, míg szemeimmel követtem a zúzmarától kicsípett fák fehér ágait. Borús volt az idő és egyre inkább gyűltek a szürke felhők, hóval kecsegtettek. Ujjaimmal a karfán doboltam, arcomat égette a fagyos szél, mégsem bírtam arra kényszeríteni magamat, hogy belépjek a házba.

Oldalra pillantottam. A másik szék üresen ácsorgott. Nem volt ott Grayson.

Mintha az elmém szándékosan tette volna ezt, minden egyes tárgyhoz kötött egy emlék, minden egyes szóhoz, ott bujkált bennem az érzés, hogy ezt ő is kimondta. Gyászoltam magamat, őt és a családomat. Felnéztem Tianara. Göndör fürtjeit egy hatalmas copfba kötötte, míg ujjaival megérintette a másik műanyag széket, egy pillanatra átsuhant valami az arcán, de mikor felnézett rám, már nem láttam rajta semmit.

- Hallottam, hogy a hétvégén lesz az egyik meccsed.

Az ajkaimba harapva sütöttem le a szemeimet. Loholt mögöttünk a szezon, fojtogatott a tudat, hogy nemsokára megindulnak majd a válogatások. Talán valamikor régen mindig is arról álmodtam, hogy kapok egy meghívót egy egyetemről, de azóta valami megváltozott bennem.

Megvontam a vállamat. Még csak a barátságos mérkőzések következtek, márciusban indult az igazi szezon.

- Tudod, hogy ilyenekre is elszoktak járni edzők? Neves egyetemekhez keresnek játékosokat, Lane edző is mondta, hogy te vagy a legtehetségesebb, szeretsz játszani, de mintha kiszívták volna belőled az életet! Ez nem te vagy! – halk hangja csalódottan pattant a földre. A lány leült az üres székre.

- Csodálkozol?

- Csak nem akarom, hogy lemondj az álmaidról – pillantott fel rám.

- Mégis mit tegyek? Hagyjalak itt?

- Anya most már itt van – bukott ki az ajkai közül. Hitetlenül meredtem rá, azonnal megéreztem a bűnös gondolatokat, de Tiana még időben hunyta le a szemeit. Pontosan tudta mire gondolok. Egy apró mosolyt megejtve nyitotta fel a pilláit. – Ne félts. Higgy nekem elég idős vagyok már, talán nem ennyi idős voltál, mikor minden tönkre ment? Ha te képes voltál túl jutni mindenen, én miért ne lennék? Anya jól van. Azt mondta talán valami munkát is vállal. Neked nem itt van a helyed!

- Megbízol benne mindezek után?

- Tudom, hogy te nem. De én igen. Pontosan ezért kell elmenned, Reece. Én nem leszek az, aki tönkre teszi az életedet! – Felnézett rám sötét szemeivel és egy apró mosolyt megejtve szorította meg a tenyeremet.

Valahogy tudtam, hogy nem ő lesz az, aki ide fog láncolni.

▄▄▄

Coco lelkesen vágott át az embertömegen. Jan valamiről elmélyülten magyarázott neki, de amint kiszúrta Olivert egy grimaszt vágva mindketten elnevették magukat. Képes lennél itt hagyni őt?