Bársonyrózsa | ✓

07

[07]  Eper Shake
▄▄▄▄▄▄

● Coco ●

Apa csendesen ült az asztal mellett, míg a tányérjára helyezett krumpli szemek közt kotorászott, arca fáradt volt. Anya eközben vadul kapkodta köztünk a szemeit és próbálta megfejteni, hogy mi történhetett velünk. De azt hiszem csak az vont borús fellegeket a családunk fölé, hogy ezen a héten volt Amanda halálának évfordulója. Évforduló? Micsoda boldog kifejezés egy gyászos dátumhoz.

- Minden rendben van az iskolában? – Apa vontatottan ejtette ki a szavakat, mintha oldani akarta volna azt a feszültséget, ami körénk fonódott. Anya bólogatva rágta meg a csirkefalatot.

- Igen! Minden rendben van.

Ez volt az utolsó szó, ami elhagyta azon a napon a számat, egy gyászos hazugság.

    ▄▄▄

Megint borús reggelre ébredtem, ám iskolába menet egy kissé felszakadoztak a vastag pamacsok és valahol ragyogni kezdett a kék ég, valahogy mindig mosoly kerekedett az ajkaimra, ha megláttam azt a végtelen, éles színű kavalkádot.

Jan integetve dobta hátra a fürtjeit és egy csókot hagyva barátja ajkain belém karolt és egy hatalmas vigyorral az arcán kezdett el valamiről pletykálni, viszont a hangja elhalt a suli morajában. Bambán bólogattam minden egyes szóra, ami elhagyta a száját, persze barátnőm egy idő után megunta, hogy süket fülekre találnak a szavai, így megtorpanva az egyik szekrénysor előtt kérdőn felvonta ívesre szedett szemöldökét.

- Minden rendben, Coco? Olyan furcsa vagy. – Ujjai a karjaimra simultak. Magam sem tudtam volna megmondani, hogy miért éreztem ezt az ürességet a testemben. Legszívesebben otthon ültem volna egy frissen pattogatott kukoricával és egy film képkockáiban vesztem volna el. Persze ez még csak szóba se jöhetett.

- Tudod, hogy a november milyen hangulatban telik nálunk – suttogtam halkan.

Jan sóhajtva bólintott és nem feszegette tovább a témát, csengetésig álldogáltunk a szekrénysor mellett, de az éles zenére mindketten futva indultunk meg az adott óránk felé.

Az ebédszünet hihetetlen lassan érkezett el és már csak arra lettem figyelmes, hogy a szendvicsemet kipakolva néztem fel Talon szürke fellegekhez hasonló szemeibe. A fiú a menzakajaként felszolgált rizsben turkált, míg fél füllel a mellette ülő szavait hallgatta. Jan hangosan felnevetett az egyik fiú poénján, néhány diák körülöttünk dünnyögve mormolt el magában valamit, míg néhányan irigykedve figyelték a szőke lányt.

Ki ne irigyelte volna azok után, hogy a suli egyik két legmenőbb fiújával is járt? Reece meghazudtolva magát ott görnyedt mellettem. Arca fáradt volt, széles és hosszú fekete karikák húzódtak tintafekete szemei alatt, amint észrevette, hogy figyelem felém nézett és összehúzott szemöldökkel vont kérdőre.

- Nem szabad nézni? – Súgtam oda, persze Talon azonnal felnézett a halom rizsből és gúnyos mosolyra húzta az ajkait.

- Vigyázz, mert árt az egójának.

Egyszerre pillantottunk a fiúra, aki csak halkan nevetgélve túrt a rizshalmokba és egy kicsit a szájába dobva, szórakozottan rágcsálta a szemeket. Megforgattam a szemeimet és egy hatalmas harapást mérve a szendvicsemre megpróbáltam belefolyni abba a beszélgetésbe, amit Jan és a többi baseballos srác folytatott, de egyszerűen nem bírtam megragadni a fonalat, így végül egy halk sóhaj mellett vezettem le róluk a szemeimet és a szendvicsemnek szentelve minden figyelmemet vártam, hogy valaki szóba elegyedjen velem.