Bársonyrózsa | ✓

08

[08]  Elmaradt ima
▄▄▄▄▄▄

● Reece ●

Egy pattogatott kukoricával a kezemben pillantottam a még sötét mozi képernyőjére, míg mellettem Coco hangosan szürcsölte a kóláját. Arca izgatott grimaszba futott és el is felejtette az alig pár perce lezajlott csetepatét a szüleivel.

Felé nyújtottam a popcornt, mire egy hatalmasat markolva majszolgatta a ropogós kukoricaszemeket. Elnevettem magamat, mikor egy vajas darab az ajkai helyett az ölébe pottyant. Szomorúan meredt a szemre, de tekintete azonnal felvándorolt a képernyőre, mivel megkezdődött a film.

Nem tudom mit néztem, sőt nem is nagyon érdekelt. Agyam már akkor kikapcsolt, mikor megpillantottam azokat az elnyűtt fekete-fehér képkockákat és azok alján felvillanó feliratot. Valahogy nem kötöttek le a filmek, de Coco egyszerűen elmerült bennük, nem érdekelte, hogy mögöttünk az egyik pár már majdnem lefeküdt egymással, sőt az előttünk ülő horkoló öregpár sem izgatta. Mintha a film már az első pillanattól kezdve magába bolondította egy másik világba.

De én nem bírtam ilyen könnyen szabadulni a sajátomtól. Éreztem, hogy zsebemben óvatosan megrezdült a telefon. Ügyelve, hogy a lány észre se vegye belenyúltam a zsebembe, gyorsan feltártam a képernyőt, de szívem azonnal nyugodtabban vágtázott, amint észrevette, hogy valamilyen ismeretlen lány írt rám egészen „véletlenül".

Szórakozottan csúsztattam a zsebembe és tovább bámulva a képsorokat, hagytam, hogy ez a popcorntól fűtött levegő, legalább egy kis időre is ugyan, de távol tartson az aggályoktól. Nem sikerült neki.

Minden gondolatomban ott volt Tiana és Grayson, anyukám szenvedő arca. Felrémlettek előttem reszkető tagjai, melyek homályosan elmerültek a tudatlanság medrében. Apám arca villant fel. Egészen véletlenül történt, de azonnal eszembe jutott az az este, mikor megölték. Csupán hárman voltunk a házban, mind aludni készültünk.

Pontosan emlékeztem minden mozzanatára.

Ahogy betörték az ajtókat, ahogy anyám reszkető alakja a földre hullott, amint szembe nézett egy puskacsővel. Grayson Tianat védte, míg én esetlenül szorítottam hátamat a hűtőszekrénynek. Nem minket akartak, apát akarták megölni és amint megjelent a férfi a fegyver eldördült és néma homály zengte be a szobát. Vér tapadt a bőrömhöz, mocskos, de egyben forró vér csordult le a homlokomról, gubancos fürtjeimben ott táncoltak a piros foltok.

Coco ujjai a tenyerem köré fonódtak és az emlékkép apró darabokra esett szét. Egy ideig tétlenül figyeltem az ujjai közt szorongatott markomat, majd egy halk sóhaj mellett a bársony ülésekbe dőlve lehunytam a szemeimet. Nem érdekelt, hogy egy filmen voltam, hogy a képkockák rengetegébe kellett volna lubickolnom. Meg kellett szabadulnom ettől a fojtogató érzéstől, mely mérges kígyóként szorította a nyakamat.

Pontosan nem emlékeztem, hogy hogyan kerültem a hűs levegőre. Egy elhagyatott padon ültem, míg a hűvös, késő esti szellő belekapott a fürtjeibe és tébolyultan ráncigálta őket, de ez a vadság segített valahogyan kimászni abból a vérmesen mély gödörből. Ugyanilyen szenvedéllyel patakzott végig a fák kérgein, kecses táncot járva a fűszálakkal, de amint a bőrömhöz ért érezte a bennem tomboló félelmet.

- Régen szerettem az estéket. – Halk hangja betöltötte a csendet, amit a szellő halk suttogásán kívül semmi sem fedett el. – Apával sokszor ültünk ki a kertbe egy pokrócra és merültünk el a csillagokban. Amanda legtöbbször csak kinézett az ablakon és arról panaszkodott anyának, hogy teljesen elvetemültek voltunk apával, de tudod én szerettem azokat az estéket. Ahol nem volt más csak a szél, néhol tücsök ciripeltek, de ha nem figyeltél rájuk egyszerűen elmerültek az éjszaka vad csendjében. Olyan sötét volt akkor, de egyszer sem féltem, nem ijedtem meg a fekete homálytól.