Bársonyrózsa | ✓

18

[18]  Ki nem mondott igazság

▄▄▄▄▄

● Reece ●

Coco puha fürtjei súrolták az arcomat, míg a lány halkan szuszogva fúrta fejét a párnámba. Csendben figyeltem az arcát, amin most az egyszer csak a nyugalom bóbiskolt el. Ajkai elnyíltak, míg kezével óvatosan megmarkolta a testét körbeölelő paplant.

Sóhajtva pillantottam a repedezett plafonra.

Zavarodott voltam. Mindent letagadtunk, mindkettőnknek tiszták és érthetőek voltak a szándékai, mégsem bírtuk egymás szemébe vágni az igazságot. A helyzet egyre csak romlott és végül már magam sem tudtam, hogy mit kezdhetnék a helyzettel. Meg akartam őt menteni, eltüntetni ebből a mocsokból, csakhogy neki legyen jó.

Óvatosan kimásztam az ágyból és a homlokomat dörzsölgetve léptem ki a szobámból. Régóta nem aludtam ennyire mélyen. Egy utolsó pillantást vettettem az ágyamban fekvő lányra, majd résnyire zárva az ajtót elindultam a konyhám felé.

Tiana oldalra döntött fejjel pillantott fel a telefonjából. Egy mosolyt erőltettem az arcomra és imádkoztam azért, hogy ne hozza szóba a helyzetet, de amint a konyhába siettem a lány felpattant a kanapéról és kikerülve a pultot megállt mellettem. Sötét szemeivel leste azt, ahogyan a vizet kortyolgattam.

- A barátnőd? – Tiana öntött magának egy kis baracklevet, majd megállva velem szemben felvonta az egyik szemöldökét.

- Barátom.

- Ki alszik egy ágyban a barátjával? Szerinted nem láttam, milyen nyugodtan aludtál? – Sóhajtva rázta meg a fejét. – Jót tesz veled ez a lány, vele is egyértelműen jót teszel, akkor miért tagadod az egyértelműt?

- Nem akarom belekeverni ebbe az egészbe!

- Ez az ő választása Reece! Ha ő megtenné érted, nem lökheted el magadtól csupán azért, mert te meg akarod óvni!

Hitetlenül meredtem Tianara. Arca szomorkás volt, de határozottság csillant a szemeiben. Igaza volt, de nem bírtam megtenni.

▄▄▄

Talon az ajkaihoz emelte a cigarettáját, majd kíváncsian felnézett a kéken csillámló égre. Arca különösen nyugodt volt, mintha nem csak nekem, hanem mindenki másnak is szép estéje lett volna. Vihar előtti csend. Túlságosan szép volt az idő, túlságosan melengetett a késő őszi napfelkelte, túlságosan nyugodtak voltunk.

Anya mindig is azt mondta, hogy csak a rossz dolgokat látom a világban. Sosem hittem a boldogságban. Az egyszerű, nyugodt boldogságban. Mert mindig volt valami keserű, minden szép napban volt valami kegyetlen, ami ölni tudott volna, csupán átugrottunk felette.

Cocoval töltött éjszakám is gyönyörű volt, mégis ijedt és egyben undorodó arca megviselt. Rettegtem attól, hogy a lány csupán azért bújt oda hozzám, mert megsajnált. Most már ő is tudta az igazat.

Talon felpillantott rám, majd elnyomva a csikket felsóhajtott, ujjai beleolvadtak a fekete fürtökbe, míg szemeivel le sem tudott volna szakadni rólam.

- Coco veled maradt azok után, hogy elmondtad neki az igazat! Mit akarsz még Reece? A nővérét egy bandatag ölte meg, egy ugyanolyan, mint Grayson, ezek után veled maradt! Mit jelenthet ez? – Felállt a fehér műanyag székről és széttárt karokkal meredt egyenesen a szemeimbe.