Cont(r)act /Larry Stylinson~Befejezett/

26

Sziasztook! Újra itt vagyok! Ezt a rész is nagyon szerettem írni, remélem nektek is tetszeni fog!:D Jó olvasást és szép hétvégét! :))

~Harry~

Szeltem a hideg utcákat és nem gondoltam semmire, csak hagytam, hogy a szél kitisztítsa fejemet. Amikor felnéztem és körbepillantottam, rájöttem, hogy kicsi korom óta a kedvenc helyemen, a parkban vagyok. Elsétáltam a hatalmas tölgyfához és azt tettem, amit mindig, ha el akartam bújni a világ elől. Megkapaszkodtam alsó ágában és felhúztam magam, majd tovább másztam, míg megtaláltam azt a részt, ahol három ág szinte teljesen összefonódott, mintha csak egy kis fotelt csináltak volna. Kényelmesen elhelyezkedtem és a feljövő csillagokat bámultam.

Miért velem történik mindez? Miért nem élhetem egy átlagos kamasz életét?-sóhajtottam fel keserűen. Pár nap alatt annyi minden változott meg bennem... Akaratlanul is Louisra gondoltam. Első nap még meg tudtam volna ölni, de a mai nap után már nem tudok úgy nézni rá, mint az elején. Hirtelen furcsa érzésem támad, szerettem volna magamhoz húzni, átkarolni és a fülébe súgni, hogy minden rendben lesz. Magam is megijedtem az érzéstől, így hirtelen meg ráztam fejem, majd az égre néztem.

-Apa!-suttogtam halkan. -Ha valóban ott fent vagy, segíts kérlek!

Egy hullócsillag cikázott végig a tiszta égbolton, mire halványan elmosolyodtam és lehunyt szemmel kívántam. Csendben szuszogtam és hallgattam a titokzatosan suhogó fákat. Valószínűleg el is szenderedhettem, mert ijedten pattantak ki szemeim, mikor lépéseket hallottam. Lepillantottam, de már túl sötét volt ahhoz, hogy lássam, ki van itt. Úgy voltam, nem foglalkozok vele, majd elmegy előbb-utóbb, de az a valaki pont a fa alatt telepedett le és pici kavicsokat dobált a közeli tóba. Próbáltam csendben meghúzni magam, hogy ne hívjam fel magamra figyelmét, de jellemzően pont most rezzent meg a mobilom, ágyúdörgésként süvítve az éjszaka csendjébe.

-Kivan itt?!-pattant fel, hangtónusa alapján, a férfi és forgatni kezdte a fejét. Lélegzetvisszafojtva vártam, mi fog történni. Az idegen pár percig hallgatózott, majd lassan visszaült.

-Biztosan csak képzelődtem!-motyogta maga elé, de hangja olyan ismerős volt. -Hát persze, hisz te úgyis mindig csak bebeszélsz magadnak mindent, Tomlinson!-folytatta keservesen sóhajtva önmaga ócsárlását, mire a szám elé kellett kapnom a kezem, hogy fel ne nyikkanjak. Nem lehet igaz, hogy Louis itt van. Azonnal el kell tűnnöm!-ültem fel és amilyen halkan csak tudtam, elkezdtem lemászni a fa túloldalán. Amint leért a lábam a földre, egyik fa takarásától a másikig mentem, míg úgy nem éreztem, hogy elég messze vagyok. Lassan kióvakodtam a lámpákkal megvilágított, kikövezett útra és elindultam hazafele. Ekkor viszont rájöttem, hogy lehet még nincs annyi idő és csak megzavarnám Nialléket, így kezem ösztönösen farzsebemre simítottam telefonom után kutatva.

-Ilyen nincs, basszus!-nyögtem fel, mikor rájöttem, hogy a nagy "rambozásban" valahol elhagyhattam. Elindultam visszafele, egészen a fáig, de sehol nem láttam.

-Hol lehet az az istenverte telefon!-szitkozódtam hangosan, de mire rájöttem, már késő volt. Louis felém fordult, mire megpördültem a tengelyem körül és gyorsan elindultam, reménykedve, hogy nem ismert fel.

-Hé!-kiabált utánam, mire megszaporáztam lépteim. -Uram, nem ezt a telefont keresi?-szólt hangosan, mire megtorpantam. Ez egy eléggé patt helyzet...ha megfordulok, megismer, ha nem, holnap mehetek a rendőrségre, ha vissza akarom kapni a telefonom. Végül döntöttem és egy nagy sóhaj kíséretében felé fordultam.