Cont(r)act /Larry Stylinson~Befejezett/

46

Haliii!:D Ne haragudjatok, hogy megint eltűntem, de az új év se indult könnyen számomra.:/ Minden ellenére azért igyekszem tartani a heti egy részt, de előre bocsi, ha megcsúszok egy-egy fejezettel. Jó olvasást!;)

~Harry~

Talán teltek a percek és az órák, de most nem érdekelt egyikünket sem. Telefonjaink egy ideig felváltva rezegtek, de egy idő után szépen elhallgattak. Feküdtünk, szinte eggyé olvadva és édesebbnél édesebb dolgokat suttogtunk a másiknak. Pontosan, ahogy megálmodtam, de mégis teljesen más volt. Minden sokkal tisztább, valódibb és csodálatosabb volt. Az illata, amit most valóban belélegezhettem, a kusza barna tincsek, amikbe most tényleg beletúrhattam, az élénkpiros csillogó ajkak, amiket most tényleg csókolhattam és az égszínkékék íriszek, amikben újra elveszhettem. Így jött el az este és az éjszaka is így telt el. Úgy aludtam, mintha csak egy pillanatra hunytam volna le a szemem. Felesleges is lett volna álmodnom, hiszen úgyse tudtam volna a valóságot túlszárnyalni.
Reggel, amint kinyitottam szemeim Louis álmos pillantásával találkoztak. Elállt a lélegzetem, annyira gyönyörű volt. Kis kócos tincsei a szemébe lógtak és arcán még nagyon halványan látszott a párna nyoma, de ezek tették igazán aranyossá.
-Jó reggelt!-csúszott hozzám közelebb és ajkamra hajolt. Lustán puszilgatott és tenyerével mellkasomat simogatta...majd lassan már hasamnál járt.
-Mit csinálsz!-morogtam reggeli karcos hangomon, mire belemosolygott a csókba.
-Semmit...-húzódott el és olyan ártatlan arcot vágott, hogy még el is hittem volna, ha nem érzem meg ujjait reggeli merevedésem köré fonódni.
-Azt hiszem nekünk mást jelent a semmi fogalma...-sóhajtottam fel és lehunytam szemeim, ahogy mozgatni kezdte kezét.
-Sajnálom, de nem tudok betelni veled. -Egyszerűen gyönyörű vagy, miközben évezel.-suttogta fülembe majd nyakamat lepte be puszikkal.
Tíz perccel később már a zuhany alatt álltam és miközben a hajamat mostam, elgondolkodtam az elmúlt egy napon. Még most is összeugrott a gyomrom és beleremegett a kezem, ahogy felidéztem, hogy állok a tető peremén és nézem a nyüzsgő várost. Ha az őrangyalom csak egy pár másodperccel később vezérli oda... Bele se merek gondolni, mi lett volna...
Megráztam a fejem, hogy egy időre száműzzem a borzalmat a fejemből, de abban biztos voltam, hogy ez egy életem át kísérni fog. Megpróbáltam felidézni magamban a tegnapi késő délutánt, de valahogy már az se tudott teljesen ellazítani. Sajnos nagyon nagy úr a kétely, aminek ha már csak egy kicsi teret is ad az ember, kegyetlenül befészkeli magát a lelkébe. Belegondoltam, hogy kik hívhattak minket. Mr. Payne egészen biztos...és már talán Niall is lenyugodott annyira, hogy keresni kezdjen... És mi van akkor, ha még Zayn is hívta Louist? Mit fog mondani?!
Mire idáig jutott a gondolatmenetem, már a gyomrom helyén csak egy nagy görcs volt. Elzártam a vizet és jobb híján visszaöltöztem a tegnapi ruhámba. A hajammal már nem volt kedvem foglalkozni, majd megszárad magától, de mielőbb meg akartam beszélni a dolgokat Louval.
A fürdőből kilépve azonnal megpillantottam, ahogy az ágyon törökülésben ül telefonnal a kezében. Nem volt megnyugtató nagyon gondterhelt arca. Lépteim hallatára megemelte a fejét, letette a telefont és megpaskolta ölét, mire óvatosan elhelyezkedtem és karjai közé simultam.
-Mi történt, ki hívott?-fordítottam oldalra fejem és közben összekulcsoltam ujjainkat, hátha erőt ad neki.
Megcsóválta a fejét és nagyot sóhajtott.
-Liam tizenháromszor, Zayn pedig tizenötször, emellett a biztonsági őröm háromszor és még Lucy is kétszer.
Őszintén szólva ezek közül különösképpen senki nem érdekelt, Zaynt leszámítva.
-Most mi lesz?-kérdeztem félve.
-Majd kimagyarázom magam valahogy, ne aggódj!-húzott még közelebb magához és kicsit ringatni kezdett.
-És...-kezdtem belel nagyon halkan, de inkább nem fejeztem be. Őszintén reméltem, hogy nem hallotta meg...
-És?-kérdezett vissza, mire nagyot sóhajtottam.
-És Zayn?-hangom kicsit megremegett, annyira féltem már előre a választól.
-Majd nála is kimagyarázom magam...-válaszolta, mire megfeszültem. Ez volt az, amitől a legjobban tartottam. Hogy elkezdődnek a hazugságok, a titkolózás...
-Mi a baj?-érezte meg rögtön, hogy valami megváltozott.
-Semmi...-motyogtam az orrom alatt. Nincs jogom azt kérni tőle, hogy szakítson vele, mert nem vagyok a barátja... De akkoris! Eddig reméltem, hogy ő is így gondolja, hogy innentől minden megváltozik... Hogy innentől már nem tud  fekete fiúra úgy nézni, mint eddig, de szavai csak növelték kétségeimet. Beállt közénk a nyomasztó csend. Nem mertem megszólalni, mert nem tudtam mit lehetne. Végül Louis szólalt meg újra egy nagy, fájdalmas sóhaj kíséretében.
-Azt szeretnéd, ha szakítanék vele...-inkább mondta, mint kérdezte.
Kicsit félve, de bólintottam egy nagyon aprót.
-Rendben...-sóhajtott fel és hangja csak még gondterheltebb lett.
Lelkiismeretfurdalásom támadt, mert úgy éreztem, hogy nem szabadna kényszerítenem, másik oldalról pedig csak még egy fokkal szerelmesebb lettem belé, hogy még ezt is képes megtenni értem. Egy újabb nagy légvétel hagyta el száját és finoman kirakott öléből.
-Megyek, visszahívom Liamet.-indult el ki a szobából kezében a telefonjával. -Mindjárt visszajövök!-csukta be maga mögött az ajtót.
Nyilván nem véletlenül ment ki, de engem mégsem hagyott nyugodni a kíváncsiságom. Kimásztam az ágyból és az ajtóhoz lopóztam. Még semmi nem hallatszott, csak Louis ideges toporgása.
-TOM-LIN-SOOON!-üvöltött bele valaki a készülékbe teli torokból, hogy még én is hátrahőköltem.
-Mégis mi a faszomat képzelsz?! - És hol a faszban vagy bazdmeg!?-ordibált tovább Mr. Payne. -Egyetlen kibaszott nagy szerencséd, hogy kurva nagy sikeretek volt! - De iszonyatosan kínos volt kimagyarázni, hogy hova tűnt az egyik fellépőnk, mikor gratulálni akart a góré. -Azt ajánlom, hamar húzd vissza a segged, mert ma kínál egy szerződést és ha miattad, és felteszem a kis románcod miatt bukjuk el, nem felejted el, azt amit kapni fogsz!-fejezte be a tombolást, de amit mondott, annyira fröcsögött belőle a düh és a gyűlölet, hogy még az én ereimben is megfagyott a vér. Ráadásul, ha már Mr. Payne is sejti, hogy mi lehet a háttérben, Zayn biztos tudja....
Beállt a pattanásig feszült csend. Még nekem is szaporán mozgott mellkasom a rémülettől, nem csodálom, hogy Lou megszólalni se tudott.
-Mondj egy címet, ahol vagy és küldök egy kocsit. Számolunk még... - mondta a férfi, de így még ijesztőbb volt, mint mikor ordibált. Hangja olyan vérfagyasztóan gonosz volt, hogy beleborzongtam. -És még valami...-kuncogott fel, egy cseppnyi öröm nélkül. -Ha netalántán veled van a göndör, hozd őt is! - mondta vészjóslóan és beállt újra a csend.
Halálra váltan hátráltam az ágyig és kapkodtam a levegőt. Most mi lesz?! Nagyon nagy bajban vagyunk!!! Lehunytam a szemem és összekulcsoltam remegő kezeimet.                                                   - Megoldjuk, minden rendben lesz... Nyugalom... - suttogtam magam elé és tényleg próbáltam hinni a saját szavaiban. Közben én is kezembe vettem mobilom és megnéztem a nem fogadott hívásaim, hátha lenyugtat. Elég nevetséges ötletnek bizonyult... Tíz darab Mr. Paynetől és négy Petetől. Egy pillanatra megörültem, hogy Ni még nem keresett, majd villámcsapás szerűen öntött el az idegesség. Minden idegszálam azt súgta, hogy nagy a baj. Tegnap az volt az utolsó, amikor beszéltünk, amikor elment azzal a rengeteg pénzzel...egy ismeretlen nagy bűnözőkkel teli városba! Gondolkodás nélkül tárcsáztam barátomat, de nem vette fel. Annyira remegett már kezem idegességemben, hogy alig tudtam újra hívni. Miközben hallgattam a monoton búgást, agyam rosszabbnál rosszabb elméleteket gyártott. Mi van, ha bajba kerül?! Vagy ha elkapták a hamis személyivel?! Mi van ha megölték?! Könnyek öntötték el szemem és egyre jobban úrrá lett rajtam a pánik.                                                                                                                                                             Louis lépett be az ajtón és az ő arca is  kétségbeesésről árulkodott.                                                               -Lou...                                                                                                                                                                                         -Hazz...                                                                                                                                                                                      Szinte egyszerre szólaltunk meg. Intett, hogy folytassam, mire felálltam és szorosan átöleltem.    -Niall nem veszi fel a telefont... - mondtam elcsukló hangon.                                                                          -Nyugodj meg, biztos semmi baj, csak még alszik...-simogatta Louis hajamat és hangjából érződött, hogy pillanatnyilag ezt nem sorolná a nagy problémák közé.                                              Ekkor jöttem rá, hogy neki fogalma sincs az egészről, amit mi terveztünk!                                                -Basszus Lou, nem tudsz semmit...-húzódtam el tőle. -Volt már egy tervünk, hogy lépjünk meg és kezdjünk új életet... -De most úgy érzem, nem minden úgy alakult, ahogy szerettük volna és  Niall nagy bajban van...-hadartam késtégbeesetten nézve szemébe.                                                           -Miről beszélsz?!-kérdezte liftező hangon egy oktávval magasabban.