Cont(r)act /Larry Stylinson~Befejezett/

59

~Harry~

Éreztem, ahogy Louis bátortalanul kezemet keresi. Egy remegő sóhajjal fontam össze ujjainkat, amiből talán sikerült egy kis erőt merítenem, ha komoly vitára kerülne a sor. Csak teltek a percek, de anya csak nem akart jönni, Maura pedig hallgatásba burkolózott. A feszültség tapintható volt és kezem egyre jobban remegett és úgy éreztem, szétvet az ideg. Óráknak tűnő percekkel később végre megjelent anya. Úgy egyenesedtem ki, mint aki karót nyelt és élesen beszívtam a levegőt.  Lou is megfeszült mellettem. Eközben anya ismét leült velünk szemben, de arcán most ellenszenv helyett semleges kifejezés honolt, ami ha lehet, csak még rossz volt. Gyűlöltem ezt az arckifejezést és mióta Louist ismerem, csak még jobban elfogott a tehetetlen kétely ennek láttán.
-És most...hogyan tovább?- tette fel a kérdést szintén érzelemmentes hangon, mire gyomrom fájdalmasan apróra zsugorodott.
-Új életet kezdünk! - válaszolta helyettem Niall, mire anya csak bólintott. Semmi más reakció... Éreztem, hogy nagyon vékony a jég, amin sétálunk, de a java még csak most jött.
Nagy levegőt vettem és megszorítottam Louis ujjait.
-És ők is jönnek velünk... - mondtam és a rám törő hányingerrel, amit az ideg okozott, mit sem törődve vártam a választ.
- Nekik ugyan úgy tönkretette Liam az életüket... - próbálkozott még barátom finomítani előző kijelentésemen, de az ő hangjából is kicsengett a bizonytalan kétség. - Nekik is jár az újrakezdés esélye...
Ismét csak bólintást kaptunk válaszul és lassan felállt. Néztem, ahogy újra a konyha felé veszi az irányt anélkül, hogy végre megszólalt volna. Eddig bírtam az idegtépést! Már az se érdekelt, ha kiabálni fog, csak törjön már meg ez a kínzó csend!
-Anya... - szóltam utána határozottan, mire visszanézett. - Utálsz, ugye?-kérdeztem egy szuszra és ahogy egy  csend telepedett ránk, lassan kezdett elnehezülni szívem. Tudtam, hogy nem kellene magamat ostoroznom, mégis mélységes bűntudat öntött el, hogy csalódást okoztam neki. Mert számomra ezt jelentette hallgatása.
-Figyelj Harry! - torpant meg és felém fordult. Egyenesen elém sétált és állam alá nyúlva kényszerített, hogy felnézzek rá. - A fiam vagy és szeretlek! Nekem csak az számít, hogy boldog legyél, nem érdekel, hogy kivel! - válaszolta határozottan szemebe nézve és szeretetteljesen végigsimított arcomon, mire akkora kő esett le a szívemről,hogy azt hiszem kívülről is hallatszott.
-Csak most ez így egyszerre sok volt nekem! - folytatta. - Szűkségem van egy kis időre, amíg mindent feldolgozok! - dörzsölte meg halántékát egy pillanatra lehunyt szemekkel és újra elindult a konyhába. Megkönnyebbülés akkora hulláma tört rám, hogy nem tudtam rá haragudni, hogy megint itt hagyott minket! El tud fogadni és még mindig szeret, más nem is érdekes!
-Köszönöm! Szeretlek anya! - suttogtam és végre őszintén elmosolyodtam.
-Menjünk fel a szobádba! - szólalt meg barátom megtalálva a legjobb pillanatot arra, hogy eltűnjünk és végre mi is kiheverhessük ezt a beszélgetést. Bólintottam és elindultunk, Zaynnel és Louisval a nyomukban.
A szobámba érve Niall már otthonosan mozogva az ágyamra huppant és magammal húzva Louist én is ezt tettem. Egyedül Zayn ácsorgott feszengve.
-Ülj csak le! - segítettem ki, mire hálásan elmosolyodott és íróasztalomnál foglalt helyet.
-Nos..én...nem is tudom mit mondhatnék...-szólalt meg zavartan és tarkóját vakargatta.
-Semmit! - válaszolt Ni nemes egyszerűséggel. - Innentől nem kell senkinek szabadkoznia vagy magyarázkodnia semmiért, ami a múltban történt...-nézett egyenesen a feketére, akinek vonásai azonnal ellágyultak. -Most lezárult egy korszak az életünkben, amiről többet nem kell beszélni!
Helyeslően bólogattam, tökéletes igaza volt barátomnak! 
-Akkor csak annyi, hogy köszönöm!-sóhajtott fel és a barna szemek szinte elolvadtak, annyi hála csillogott még bennük. 
Csend telepedett ránk és mindenki gondolataiba merült. Még nekünk is kelleni fog nem kevés idő, feldolgozni az elmúlt hónapokat. Éreztem, hogy Lou mögém mászik és hátulról átkarol, amit annyira imádok. Egy jóleső sóhajjal simultam az izmos mellkasnak és lehunytam a szemeimet. Hallgattam egyenletes szuszogását és éreztem, ahogy elönti egész testemet a nyugalom és a boldogság. Rájöttem, hogy tulajdonképpen semmi más nem hiányozna az életemből, csak három személy. Anya, Niall és Lou. Teltek a percek és ki tudja meddig ülhettünk így, mikor barátom váratlanul megtörte a csendet.
-Ezt hallgassátok! - nyögött fel döbbenten és ahogy rá pillantottam, nagyra nyílt szemekkel telefonjáról kezdett olvasni. - Óriási botrány a Payne cég körül... Szenzációs hír, miszerint teljesen váratlanul Liam Payne, az All You Want cég vezérigazgatója lemondott és eladta egész vagyonokat érő vállalkozását egy még ismeretlen, fiatal magánszemélynek. Senki nem érti, hogy a sikeres milliomost mi vette rá arra, hogy szárnyaló cégét egyik napról a másikra maga mögött hagyja és eltűnjön a világ elől.  Riportereink próbálták felvenni vele a kapcsolatot, de minden elérhetőségét megszüntette és elhagyta az országot. Egyes forrásaink szerint egy cégen belüli, ismeretlen botrány vagy egy személyes konfliktus lehet a mozgatója az egésznek. A tényállás ellenére oknyomozó riportereink folyamtatosan igyekeznek további információkat szerezni az üggyel kapcsolatban. Kövesse hírportálunkat, ha még szeretne többet megtudni a részletekről... " - nézett fel, hogy a cikk lezárult. Mindhárman teljesen ledöbbenve pislogtunk magunk elé még percekig, feldolgozva a hallottakat.
- Akkor lehet, hogy Liam most az egyszer tényleg igazat mondott...-gondolkodtam el hangosan, felidézve utolsó hozzánk intézett szavait.
-Mégis mit tervez már megint? - Nem tudom elhinni, hogy egyik pillanatról a másikra hirtelen belátta volna, hogy mennyire  undorító,szánalmas és embertelen ez az egész amit művelt. - válaszolta Ni kissé felháborodva.
- Igenis van az a pillanat, amikor az emberrel megfordul a világ és rádöbben, mit is tett... - suttogta Zayn leszegett fejjel, mire mindannyian elhallgattunk.
-Egy biztos... - szólalt meg végül Lou. - Ezt mi már sose tudjuk meg... Innentől soha többet már hallani se fogunk róla!-sóhajtott egyet és nyomott egy puszit nyakamra.
-Hala az égnek! - fújtam ki én is hosszan levegőmet, ahogy újra elöntött a bizsergető boldogság és újra hagytuk, hogy csend telepedjen ránk.
Egészen estig ki se jöttünk a szobából. Idő közben lassan elkezdtünk beszélni a jövőről. Megbeszéltük, hogy Zayn majd a szomszédunkban vesz egy lakást és Louis pedig... Nos ez volt az a pont, ahol egy kicsit megakadtunk. Erről még nem esett szó, hogy mi hogyan leszünk Louisval. Őszintén reménykedtem benne, hogy hajlandó lenne velünk lakni. Nem akartam, hogy ő "csak egy szomszéd" legyen az éltemben, azok után, hogy ennyit küzdöttünk azért, hogy együtt lehessünk. Annál viszont még mindig szégyenlősebb voltam, hogy nyíltan meg merjem kérdezni tőle. Inkább csak izgatottan reménykedtem, hogy ő is ezt szeretné.
-Én is szomszédotokban veszek egy házat, ha az úgy jó. - szólalt meg mögöttem Lou, mire hirtelen elszorult a torkom és kimondhatatlanul csalódott lettem..
-Persze! - válaszoltam és egy mosollyal próbáltam leplezni, hogy én mennyire nem így szerettem volna.
Nem akartam őt hibáztatni, de borzasztóan rosszul esett, hogy ő nem érzi azt, hogy mellettem lenne akár egész nap...hogy tényleg szeret annyira, hogy megosztaná velem az életét...
-Így legalább könnyen haza tudsz majd menni, ha Annek szüksége lesz valamire...jó?-folyatta, mire elhúzva számat bólintottam. 
Persze...ha neked jó így...-zsörtölődtem magamban és minden erőmmel küzdöttem az óriási gombóccal a torkomban. Aztán lassacskán kezdett leesni, hogy mit is mondott, mire nagyra táguló szemekkel fordultam hátra, hogy láthassam arcát. Ajkát egyik oldalon beharapva, izgatottan csillogó szemmel mosolygott.
-Tessék? - kérdeztem vissza és éreztem, szívem kétszer olyan gyorsan kezd verni.
-Szeretném, ha együtt élhetnénk! - ejtette rabul tekintetemet tengerkék íriszeivel. - Szeretnék minden nap melletted elaludni és ébredni, megismerni az apró kis szokásaidat, minden nap mosolyt csalni az arcodra, a tévé előtt összebújva elaludni....és mindenemet megosztani veled! - mondta határozottan, mire torkom ismét elszorult, de most a meghatottságtól. - Benne vagy? - kérdezte és szemei úgy csillogtak, mint két zafír.
- Persze! - bólogattam és fülig erő szájjal,szinte repülve a boldogságtól hajoltam ajkára.
Alig tudtam elhinni, hogy ez tényleg megtörténik velünk! Pár perc múlva, miután Niall diszkrét torokköszörülésére elváltunk, ugyanis kicsit megfeledkeztünk róluk, folytattuk a tervezgetést. Szóba került az is, hogy hogyan fogunk megélni, mert a Liamnél megkeresett pénz se tart örökké, mégha nem is kevés.
-Nekünk még vissza van egy év a gimiben... - húzta el Niall a száját. - Pont mire beilleszkednénk a közösségbe, végeznénk is.
-Nem hiszem, hogy bárhova is be kellene iratkozni! - válaszoltam, belátva, hogy igaza van. - Magántanulók leszünk, fél év alatt letesszük az érettségit és irány az egyetem!-vigyorodtam el és Niall szemei is felcsillantak ötletemre.
-Végre mehetek az orvosira! Te jó ég, de várom már! - lelkendezett fülig érő szájjal.
-Te hova fogsz menni? - kérdezte tőlem Lou, miközben nyakamba szuszogott.
-Hmmm...jó kérdés... - gondolkodtam el.
Ha jobban belegondolok, úgy igazán egyik tantárgy se kötött le túlságosan. Egyedül a színjátszó kör volt az, amit tényleg szívvel lélekkel tudtam csinálni. Egyszerűen imádok a színpadon lenni! Van egy olyan különleges ereje, amit csak akkor érez az ember, amikor ott áll.
-Talán valamilyen színművészeti fősulira... - válaszoltam, mire barátom helyeslően bólintott.
-Már régóta sejtettem, hogy te színpadra születtél! - mosolygott rám.
Milyen érdekes... - gondolkodtam el, - hogy egy igazán jó barát mennyire ismer... Még sose gondoltam végig, hogy valaha is színészettel foglalkozzak, mert mindig csak egy hobbi volt. Bele gondoltam, mennyire sokat jelent nekem és akár több is lehetne, mint szórakozás. Elmosolyodtam azon, hogy úgy tűnik, Niall már régebb óta tudja, mint én, hogy mi lenne nekem való munka!
Zayn hangja zökkentett ki gondolataimból.
-Én pedig szerintem, átveszem a családi céget. Azt hiszem, a szüleim mindigis ezt szerették volna, csak én mindig mereven elutasítottam, ők pedig beletörődtek. - mondta Niallre nézve, aki figyelmesen hallgatta egy halvány mosollyal arcán.
Fogalmam sincs, mi történhetett a börtönben, abban viszont egészen biztos voltam, hogy se Niall se pedig Zayn, nem ugyan az az ember, mint aki bemenet. Még mindig annyira faramuci volt számomra a helyzet, hogy itt ülök azzal a férfival és nyugodtan beszélgetek a jövőbeli közös életünkről, aki pár napja még majdnem megerőszakolt... Viszont azt is be kellett látnom, hogy Niall szemszögéből pedig Lou és én lehetünk ugyanekkora kérdőjel. Bizonyára nekik is megvan a lelkünkben az a harc, amit meg se tudsz fogalmazni, de olyan dolgokra visz, amit még a legvadabb álmaiban sem gondoltál volna...
Nem sokkal később halk kopogás hallatszott az ajtón, majd Rojer feje bújt be rajta. Ahogy végigmért rajtunk, rám és Loura nézve kissé felszakadt szemöldöke.
-Nem zavarok, fiatalok? - kérdezte zavartan.
-Dehogy, gyere csak! - mosolyogtam rá, de nem mozdultam Lou öléből.
Tudom, hogy szokatlan lehet neki is, hogy két fiút lát ilyen viszonyban, de szerettem volna, ha tudomásul veszi, hiszen apám helyett apám lesz.
-Csak azt akartam mondani, hogy megvannak a repülő jegyek,szóval holnap már ha az ég leszakad is, megyünk Mullingarbe!-mosolygott el, mire a mi arcukon is öröm terült el.
......

Nincs is fantasztikusabb érzés a világon,mint egy olyan személy mellett ébredni, akit mindennél jobban szeretsz... Ahogy a kellemes reggeli fényben kinyitottam szemem, Lou édes arca volt az első, amit megláttam, ahogy teljesen ellágyult vonásokkal, elnyílt ajakkal szendereg. Ahogy néztem, csordultig telt a szívem szeretettel. Felrémlettek az este emlékei, ahogy szinte teljesen összeolvadva bújtunk össze és órákon keresztül csak finoman simogattuk, csókolgattuk egymást, felfedezve a másik testét. Egy új, még sose tapasztalt élmény volt számomra, mikor hiába emészt fel a vágy, mégsem engedsz neki, mert nem az a lényeges. Teljesen a másikra hangolódsz és csak az érdekel, ő mit érez, mikor megérinted. Megismered a másik és a saját testedet is és nem csak a vad vágy pillanatnyi gyönyöréért loholsz...
Gondolataimból Louis mocorgása szakított ki, ahogy még mindig csukott szemmel átkarolt és magához húzott.
-Jó reggelt, Manó! - suttogtam és egy puszit nyomtam a fénylő ajkakra.
-Jobbat nem is kívánhatnék!- morogta és szája sarkában egy mosoly játszott.
Lassan kinyitotta szemeit, mire a hirtelen fényre pupillái kis pontokká szűkültek, megmutatva csodálatos kékségeit. A következő pillanatban viszont már szinte ismét elnyelték íriszeit, ahogy rabul ejtette pillantásom.
-Gyönyörű vagy! - túrt hajamba és hosszú percekre birtokba vette számát.
-Lassan mennünk kellene, mert lekéssük a gépet! - szuszogtam, mikor elváltunk, mire csak felmordult.
Még egy utolsó engesztelő puszit nyomtam szájára, majd kicsusszantam mellőle. Indultam volna a fürdőbe, de Lou halk sóhaja megállított. Ahogy arcára pillantottam, ajkát beharapva méregetett és szemeiben huncut fények csillogtak. Végigmértem magamat és rájöttem, hogy reggeli merevedésem még mindig teljesen pompájában virít, hála neki.
-Ha összeköltözünk, ugye tudod, hogy reggelente nem fogsz ÍGY szabadulni az ágyból... - mondta karcos hangon, mire mire élesen beszívtam a levegőt a burkolt ígéretre. Gyorsan hátat fordított és besiettem a fürdőbe, mert éreztem, hogy önuralmam lehet cserben hagyna.
Húsz perccel később már mindketten felöltözve, elkészülve sétáltunk le az étkezőbe.
-Jó reggelt! - köszöntünk és anyához sétáltam, hogy adjak arcára egy puszit.
Gyorsan felmértem a terepet és rájöttem, hogy hirtelen kicsi lett az asztal ennyi embernek, így mi már a pultnál foglaltunk helyet. Csendben megreggeliztünk, majd miután végeztünk, ismét bepakoltunk a nagy kocsiba. Ahogy zötykölődtünk az úton az izgatottság egyre jobban úrrá lett rajtam. Méh mindig alig tudtam elhinni, hogy ez mostmár tényleg megtörténik... A reptérre érve gond nélkül becsekkoltunk és vártuk, hogy megjöjjön a gépünk. Mindenki arcán halvány feszültség és izgalom keveréke honolt. Hiába tudtuk, hogy minden sokkal jobb lesz, mégis félelmetes valami teljes újba és ismeretlenbe belevágni. Megérkezett a vasmadár, ahova egy busszal vittek el minket. Ahogy mentünk fel a nagy lépcsősoron, még mielőtt beléptem volna, még egyszer, utoljára visszanéztem.
-Gyere,minden rendben lesz! - hallottam meg Louis hangját, aki kezét nyújtva figyelt engem.
-Tudom... - mosolyogtam rá és ujjainkat összekulcsolva léptem be vele az ajtón, ami egyben egy új élet kapuját is jelentette számunkra.