A vérszomjas őrző

A védelmezők

Zefi nem akart hinni a szemének, amikor az elhagyatott gyárhoz értek. Rengeteg vérszomjas gyilkosra számított, helyette vígan szaladgáló gyerekeket és egy tűz körül családias légkörben üldögélő csapatot látott. Amikor a csapat meglátta kettejüket egyből felálltak. Zefi egy pillanatra megijedt, de Connor a vállára tette a kezét, így megnyugodott. A csapat odament hozzájuk és enyhén meghajoltak Connor előtt.

- Sensei - mondták egyszerre.

- Sensei? - nézett Zefi Connorra, mire ő csak megrántotta a vállát.

- Sensei, miért hoztad ide őt? - kérdezte az egyik alak.

- Ő az az örökös, nem? - mondta egy másik.

- Ezt majd később megbeszéljük - mondta Connor - Ő itt Zefi. Zefi ők itt a tanítványaim: Carla, Thela, Kay, Jay, Zane - mutatta be őket egymásnak.

Hirtelen az egyik kisgyerek elkezdte húzogatni Connor nadrágját.

- Connor bácsi, nézd mit csináltunk - mondta nagy büszkén.

- Oké megyek megnézem - mondta Connor - egy perc és jövök, addig ismerkedjetek meg - szólt többieknek és megfogta a kisgyerek kezét és hagyta magát odavezetni a többi kisgyerekhez.

- Nem értem, hogy mért hozott ide téged a sensei - mondta Carla.

- Te vagy a volt templomos vezér lánya és egyben örökösei is - mondta Thela.

- Szerintem most meg kéne téged ölni - mondta Kay.

- Nem értem, hogy miért bízik benned mikor nem is ismeritek egymást? - mondta Jay.

- Ő viszont ismer engem - szólt közbe Zefi.

- Te csak ne szólj bele! - ordították le a fejét.

- Hagyjátok békén! - szólt közbe Zane - biztos, hogy nem azért hozta ide a sensei, hogy megöljük.

- Így igaz, Zane - ment oda Connor és mögötte a gyerekek - Megakarták ölni, ezért hoztam ide.

Az egyik kisgyerek odament Zefihez és megfogta a kezét.

- Connor bácsi, azt mondta, hogy rendőr vagy, igaz ez? - kérdezte.

- Igaz - mosolygott rá Zefi.

- Lefogod tartoztatni Connor bácsit? - kérdezte szomorúan.

Zefi erre a kérdésre lefagyott. Nem számított ilyen kérdésre.

- Nem - nyugtatta meg a kicsit - én nem.

A kisgyerek boldogan szaladt oda a többiekhez és újságolta el a jó hírt. Zefi egy ideig mosolyogva figyelte őket, majd Connorhoz fordult.

- Milyen örökségről van szó? - kérdezte Zefi Connortól.

- Miről beszélsz? - vágott értetlen arcot Connor.

- Ne vágj nekem értetlen arcot! A tanítványaid mondták, hogy én valaminek az örököse vagyok - kezdett dühös lenni Zefi.

Connor először szúrós szemmel a tanítványaira nézett, akik gyorsan meghúzták magukat, majd Zefihez fordult.

- Az apád a maffia egyik alvezére volt és nagy esélye volt rá, hogy ő vezesse az egész maffiát - magyarázta Connor.

- Akkor nagy esélyem van rá, hogy én vezessem az egész maffiát? - kérdezte Zefi.

- Igen.

- De ez remek hír, akkor belülről megváltoztathatnám az egészet, sőt meg is szüntethetném - hadarta Zefi.

- Ez nem olyan egyszerű - mondta Connor.

- Miért nem? - értetlenkedett Zefi.

- Egy, nem tudnád egyből feloszlatni az egészet, mert nem lesz egyből minden embered hűséges hozzád. Kettő, a hatalom megváltoztatja az embert, így veszélyes. Három, egyszerűen nen fogják hagyni neked, hogy sikerre vidd a terved - magyarázta Connor

- Akkor, azt mondod, hogy nem sikerülne? - kérdezte Zefi.

- Azt.

- Értem.

- Nem mindig az egyenes út a leggyorsabb - mondta Connor és ezzel valamennyire megnyugtatta Zefit.

- Szóval ti vagytok a törvény elől bujkáló védelmezők - mondta Zefi.

- Így is lehet mondani, de még senki sem hívott így minket.

- Ez a bázisotok?

- Nem, ez itt az iskolánk - mosolygott Connor.

- Ezt, hogy érted? - kérdezte Zefi.

- Itt neveljük a kicsiket és itt képzem a tanítványaimat.

- És hol van a bázisotok?

- Majd meg tudod, ha eljön az ideje - mondta Connor és ott hagyta Zefit a saját gondolataival.

Hajnalban vissza vitte Zefit a saját házába, így aznap este már a saját ágyába aludhatott. Ám az álma miatt nem tudodt nyugodtan aludni.