A vérszomjas őrző

Mindig van remény

Zefi sírva térdelt a földön és Connor nevét ordibálta. Thela és Carla csak álltak, miközben Zefi kibőgte magát. Legszívesebben ők is, azt csinálták volna, mint Zefi, de Connortól megtanulták, hogy ellenséges területen sose mutassák ki az érzelmeiket. Harc idején mindig el kell nyomni az érzelmeket, mert befolyásolják a döntéseket. Odamentek megnyugtatni Zefit, de amint a közelébe értek, hirtelen lefagytak. Mind a ketten előkapták a fegyvereiket és Zefinek háttal állva figyelték az ellenséget. A semmiből előjött rengeteg öltönyös és mindegyik tőrrel volt felszerelve.

- Mit akartok? - kérdezte Thela és aggódva figyelte Zefit.

- Jöttünk a hercegnőért. Most már ő az egyetlen, aki tovább vezetheti a templomosokat - mondta az egyik alak.

- És ha nem akar veletek menni? - kérdezte Carla.

- Akkor erővel kényszerítjük - mondta egy másik.

- Nem engedjük! - mondta Thela és felkészültek a harcra.

- Akkor végetek! - mondta egy harmadik és támadtak.

Eközben

Connor nem tudta eldönteni, hogy mit csináljon. Úgy érezte, hogy Zefi nélkül értelmetlen az élete. Nem látta semmi értelmét, hogy életben maradjon. Magában mosolygott, hogy így fog meghalni, hogy ráomlik egy épület és nem az ellensége keze által. Még egy kicsit kellett volna még várnia és biztosan meghal, amikor meghallott a fejében egy hangot.

Egy hangot, ami őt szólította. Egy hangot, ami azt akarta, hogy küzdjön még. Egy hangot, ami azt akarta, hogy éljen még. Zefi hangját.

Connorba visszatért az élni akarás ösztön. Kiugrott az ablakon és elkezdett a zuhanó törmelékeken ugrálni a legközelebbi ép épület felé, amikor egy zuhanó épület darabka fejen találta, amitől megszédült. De rögtön visszanyerte az egyensúlyát. Elrugaszkodott az utolsó törmeléktől, de még pont nem érte el a legközelebbi épületet, ám kilőtte a láncos késeit, amik beálltak az épület falába. Így sikeresen megtudott kapaszkodni az épület falán és túlélte az ellenséges bázis összeomlását. Leereszkedett és elindult megkeresni Thelaékat nem is sejtve, hogy mi folyik ott.

Thela és Carla a földön feküdt. Testüket sérülések borították, úgy húzták magukat Zefihez, hogy legalább a testükkel védjék.

- Öljük meg őket, ne szenvedjenek tovább - mondta az egyik sötét alak. Már indultak is feléjük, amikor Zefi az útjukat állta.

- Állj, veletek megyek, ha életben hagyjátok őket - mondta Zefi.

- Rendben - mondta az egyik sötét alak - Szállj be az autóba! - mutatott egy fekete limuzint.

Zefi elindult a limuzin felé Carlaék hiába próbálták megállítani. Már majdnem beszállt a limuzinban, amikor meghallotta az egyik sötét alak hangját:
- Öljétek meg őket!

- Ne! - kiáltotta Zefi és szaladt, hogy megvédje őket, de valamelyikük fejen vágta, amitől a falnak repült.

- Ez nagy hiba volt! - szólalt meg egy ijesztő hang a sötétben.

Mindenki elkezdett forgolódni, keresni az előbbi hang forrását, de sehol sem látták. Aztán két halál sikoly rázta meg a levegőt. Mindegyik sötét alak odafordult és látták, hogy két társuk hallott. Aztán folyamatosan haltak meg az emberek, apránként míg csak egy maradt. Az, aki pofon vágta Zefit.

- Nagy hiba volt, megütnöd azt a lányt - szólalt meg egy hang a háta mögött, mire azonnal odafordult, de mielőtt bármit tehetett volna a fejét levágták a testéről.

A sötétben megbúvó alak odaszaladt Zefihez és aggódva megnézte. Zefi ránézett és rögtön felismerte, hogy ő Connor.

- Zefi, jól vagy? Sajnálom, ami történt én... - kezdte Connor, de Zefi belefolytotta a szót. Olyat tett, ami többet mond minden szónál. Megcsókolta.