A vérszomjas őrző

Az álom

Zefi izzadtan, lihegve ugrott ki az ágyából. Rémálma volt és olyan, mintha valakinek a múltjáról szólt volna. Mikor végre sikerült lehiggadnia. Neszt hallott a háta mögött. Megfordult és meglátott egy sötét alakot, mire felsikított.

- Nem nézhetek ki ilyen rosszul - mondta Connor és kilépett az árnyékból, így lehetett látni a rajta lévő friss vért. Ez már Zefinek sok volt és elájult
- Ez azért most fájt - kapta el gyorsan az ájult lányt.

Néhány órával később Zefi magához tért az ágyában. Amikor meglátta háttal Connort megnyugodott, hogy nem egy démont látott a házában. De aztán észre vett egy hatalmas problémát. Meztelen volt. Egyből felsikított és próbálta takarni magát kevés sikerrel. A sikításra Connor odakapta fejét, mire egy párnát kapott az arcába.

- Mi a baj? - értetlenkedett Connor, miközben leszedte magáról a párnát.

- Ne nézz ide! - ordította Zefi és most a takarót dobta Connor felé, de azt sikeresen elkerülte.

- Még egyszer megkérdezem. Mi a baj? - mondta Connor és gondolatban felkészült rá, hogy a felé repülő ágyat is ki kerülje.

- Tudod te azt jól! - ordította Zefi és továbbra is takarni próbálta magát.

- Ha tudnám akkor nem kérdezném - mondta Connor és a szemével olyan dolgot keresett, amivel esetleg megkötözhetné Zefit, ha muszáj.

- Láttad! - mondta Zefi vörös arccal.

Connornak leesett, hogy Zefi mire gondolt és egyből zavarba jött.

- Nem az én hibám - védekezett Connor - miért alszol meztelenül.

Zefi, ha lehet még vörösebb lett.

- Neeee! - kiáltotta és valahonnan előkapott egy katanát.

- Nyugi Zefi, nyugalom - próbálta nyugtatni Connor, mert észre vette, hogy nincs a közelben se ablak, se ajtó.

Egy órával később mikor már Zefi vett magára valamit és lenyugodott, mert Connor elvette a katanáját.

- Connor. Jó, hogy itt vagy. Beszélni akartam veled - mondta Zefi.

- Most már nem akarsz megölni? - kérdezte Connor félve.

- Most nem - mondta Zefi vigyorogva.

- Na akkor, miről akarsz beszélni? - dőlt a falnak Connor.

- Egy álomról - mondta Zefi.

- Egy álomról - kérdezett vissza Connor.

- Igen. Szeretném, ha meghallgatnál - kezdte el Zefi a történetét.

,,Egy sötét helyen álltam és láttam egy kis házikót, ahol egy nő ásott el valamiket fehér rongyba csomagolva. A nő dühösen beviharzott a házba és odament egy férfihoz, aki ép horrorfilmet nézett.

- Csinálhatnád te is - ordította dühösen a nő - ne csak nekem kelljen elásni a gyerekek hulláját.

- Fogd be azt az új kölyköt. Ásson ő - mondta a férfi - Ha nem tüntetjük el a hullákat bezáratják az árvaházunkat. Pedig szükségünk van még a gyermekmunkásokra.

A következő pillanatban egy kisgyereket látok, akire ráordítottak és elkezdte elásni a hullákat. Miután az összeset elásta, bement a házba. Ott bent a férfi és a nő már aludt, de a tévé még mindig ment és benne éppen leszúrtak egy férfit és egy nőt álmukba.

- Értem - mondta a gyerek - szóval ezt kell csinálnom - vigyorodott el.

Bement a konyhába és elővett egy kést, majd odament az ágyhoz és leszúrta a felnőtteket, majd eltűnt a sötétben.

A következő percben már más hol vagyok és a gyerek megnőtt és éppen kovácsolt valamit, majd aztán bottal harcolt egy férfival. Ekkor sokat nevettek.

Nem sokkal később megtámadták őket és a férfit megölték, de a gyerek túlélte és megölte a támadóit, utána az erdőben bujdosott és fegyvereket készített".

Fejezte be a történetét Zefi.

- Ennyi? - kérdezte Connor.

- Ennyi - mondta Zefi.

- Ez a gyerekkorom volt - sóhajtott Connor, mire Zefi odakapta a fejét.

- A gyerekkorod?! - kiáltotta Zefi - Sajnálom.

- Mégis mit? - kérdezte Connor.

- Hogy ilyen volt az életed - felelte Zefi.

- Ne sajnáld. A múlt elmúlt.

- Magamra hagynál? - kérdezte Zefi - Egyedül szeretnék most lenni.

- Ahogy akarod - mondta Connor és kiugrott az ablakon.

Zefi búskomoran nézett utána. Az álma végét nem mondta el neki.
,,Egy keresztes köpenyt viselő álarcos nő megöli a felnőtt fiút, majd lehajintja egy szakadékba a holttestet".